Star Ocean: The Divine ForceTeszt

Ronda! Ez volt az első benyomásom, amikor a Star Ocean hatodik részét a Divine Force-t megláttam. A játék sehol nincs még az előző generáció felső szintjéhez tartozó Dragon Quest XI vagy Tales of Arise grafikai szintjén, sőt jobb pillanataiban éppen csak hozza a PS3-as színvonal középszintjét. Elnagyolt hátterek, csúnyácska karakterek, frame drop, ami inkább egy 2009-es játékot idéz, mint egy tripla AAA-s JRPG-t. Ritka manapság, ha egy játékot tökéletesen le lehet írni az intrója alapján, de az új Star Ocean pontosan ilyen. Gagyi ingame jelenetek a játékból, leginkább a korai Linkin Parkot idéző zenére vágva (HYDE – Pandora). Kifejező, amire még az se mondanám, hogy retro feeling, talán az ósdi a helyes szó. Adja tehát a magát a sommás megállapítás, hogy megint született egy felejthető Star Ocean játék, nincs itt kérem semmi látni való, haladjunk is tovább. Azonban most jöhet az a bizonyos retorikai DE. A Star Ocean 6-nak időt kell adni. Időt, mert az első tanuló órák inkább eltántorítják az embert a további játéktól. Miután a szemem megszokta a gyenge látványvilágot, az egész elkezdett működni. Sőt határozottan azt gondolom, hogy a Star Ocean 6 – főleg a sokkolóan rossz ötödik rész után – egy jó játék. Nem fogja megváltani a tematikát, nem lesz az év játéka, de kimondottan élvezetes alkotás. Mi több, egyes pontjain úgy éreztem, hogy ott a helye valahol a sorozat legjobbjai, a Star Ocean 2 és 3 mellett.

Óriási pozitívum, hogy a második rész hagyományait feltámasztva ismét két főszereplő közül választhatunk. Az ifjú űrhajós Ray és a középkori fantasy világon született Laeticia sztorija több ponton eltér egymástól, van amit csak az egyik míg más dolgokat a másik sztorijából tudhatunk meg. A sztori mondhatni a szokásos: Ray űrhajóját megtámadják, minek következtében kényszerleszállás hajt végre egy alul fejlett bolygón. Itt találkozik Laeticia hercegnővel, és hű segítőjével. A két főhős összefog, hogy együtt találják meg Ray lezuhant társait. Én Ray-t választottam, ezt a kissé szabadszájú 22 éves srácot. A sztori a klasszikus JRPG narratívát és ívet alkalmazza. Az első órákban összeáll a csapat, mindenféle elsőre jelentéktelen ügyekbe keveredünk, majd egyre nagyobb, a bolygót és az univerzumot átszövő dolgok részesei lehetünk. Több mint kétszáz évvel vagyunk a második rész után, majd ötvennel az ötödik után, de kétszáz évvel a harmadik előtt. Ez azonban ne riasszon vissza senkit, a sztori teljesen önállóan megáll a lábán. Akik ismerik a sorozatot, azok persze kapnak fan service-t is rendesen. A sztori bár alapvetően semmi extrát nem ad mégis egész jól sikerült, a csapatdinamika működik, amikor érdektelenség üti fel a fejét, akkor is mindig van egy-egy csavar, ami fenn tartja a figyelmet. A sorozat védjegye, hogy ötvözi a sci-fit a fantasy-val és ez még mindig működőképes. A történet behúzott, egy idő után együtt aggódtam a karakterekkel Aster IV bolygó sorsáért. És még azok a finom áthallások is tetszettek, amelyek közelmúltunk egy-egy jellemző eseményére (világjárvány, maszkhasználat stb.) reflektáltak. Különösen izgalmasak a dilemma, nevezetesen, beavatkozhat-e egy fejlettebb civilizációból érkezett ember egy másik, alacsonyabb szinten létező bolygó életébe, és ha igen, akkor mi ennek a következménye? Nehéz istennek lenni, de lehet néha megéri?

A világtérkép tágas (egyébként nagyobb szeletekre osztott mint a Tales of Arise-ban), van felfedezni való bőven. A játékban az első órák nem csupán a grafikai hiányosságok és elavult megoldások miatt nem tetszettek, hanem mert annyi minden zúdul ránk először, hogy szinte elvesztem a részletekben. Mit fejlesszek? Hogyan van a harc? Minden tiszta káosz volt, csak mentem előre ész nélkül. Az eredmény pedig zsákutca lett, meg egy kiadós rage quit. Aztán lehiggadtam és körülnéztem. Elkezdtem fejleszteni, tudatosan. A harc helyét pedig az eszetlen hentelés helyet átvette a mérlegelés, ami így is eszetlen hentelés , de immár célzottan és ésszerűen. Néhány óra és láttam, valami megváltozott! Nem érdekelt már a grafika, egye kevésbé bosszantottak a primitív hibák, az intrót alatti dalt pedig akaratlanul is dúdolgattam magamban. A felszín alatt egy kiváló akció JRPG rejtőzik, ami sokat merít a régi Star Oceanekből, a Tales of Arise-ból, a Final Fantasy XV-ből és a VII remake-ből is.

A harci rendszer bár korántsem hibátlan, de összeállt nagyon szórakoztatóvá. Alapvetően négyen vesznek részt a küzdelemben, de csak egyet irányíthatunk. Viszont bármikor, minden fajta megkötés nélkül válthatunk szereplőt. A gombokra a különböző skilleket lehet tenni. A harc az első pillanattól kezdve 110%-on pörög, hevesen, és ez bizony fontos. Még szerencse, hogy az akcióorgiát bármikor megállíthatjuk. Csak belépünk a menübe, ilyenkor mindenki megáll, az itemek között szépen válogatva tudunk gyógyítani vagy egyéb szereket használni, akár időt is adva magunknak a nagy kavarodás közben. Darálás pedig lesz, mert az alap harcok sebessége csak nőni fog, amint elkezdjük használni a D.U.M.A-t. A Duma nem más mint egy kis apró robot, ami hűen követi főhősünket. Segítségével egy szempillantás alatt a kijelölt ellenfélre ronthatunk és spéci támadásokkal sebezhetjük meg vagy béníthatjuk le. Az egész emlékeztet a Final Fantasy XV teleportálós támadásaira, csak sokkal jobban kimunkált benyomást tesz és a mélysége is jobb. A játékban ugyanis mindent fejleszthetünk. Erősíthetjük a Dumát, amihez lila színű kristályokat kell gyűjteni, ezek segítségével a legkülönbözőbb spéci támadó és defenzív támadásokkal ruházható fel robot segítőnk. A harcok végén kapott SP pontokkal pedig egészen szédítő mennyiségű dolgokat tudunk tuningolni. A Skill Treen fejleszthetők alapképességek, a HP, lehet új támadó és védekező mozgásokat előhozni. Az SP osztogatást nem szabad elhanyagolni, mert különben pillanatok alatt szét kapnak bennünket. A Skill Tree képességek mellett fejleszthetjük az SP-ből a már kifejlesztett támadásainkat is. Mivel minden karakter esetében mi döntjünk el, hogy mely kiemelt skillekkel ruházzuk fel, azért egészen változatos és sokrétű csapat dinamikát lehet kialakítani. Az eredmény egy roppant élvezetes harci és egy mélységgel megáldott fejlesztési rendszer. Megvan, amikor elveszünk a menüben órákra, hogy szépen csiszolgassuk a karaktereket? Itt ilyen sokszor lesz.

Az egyes kisebb szörnyek elleni küzdelmek nagyon gyorsan mennek, ha jól fejlesztünk, akkor néhány másodperc alatt ledarálhatóak. A nehézségi szintek – hármat lehet választani – balansza nem a legideálisabb. Biztos ismerős az a klasszikus JRPG-s érzés, hogy erősek vagyunk és új területre érünk, akkor szinte várjuk, hogy az adott szintünkkel, hogy boldogulunk az új ellenségekkel szemben. A játék tökéletesen produkálja ezt, ha nem megy a harc, akkor kell a grind. Ez a főellenségeknél jöhet ki direktebb módon. Gyakori a túlfejlesztés esélye, ami azt jelenti, hogy átlagos mennyiségű csatát lenyomva, annyi tapasztalati és SP meg Duma ponthoz juthatunk (plusz ugye pénzhez), amit elosztva, közép nehézségen nem lesz fajsúlyos ellenfelünk. És itt jön a balansz probléma, mert aztán jön egy boss, és két ütéssel nullára zúzza a partinkat. Volt már ilyen az ötödik részben is, és nem is annyira rossz a helyzet mint ott, de azért még jelen van és nem túl kellemes. Aztán a játék tele van bosszantó apró hiányosságokkal. Mikor megveszünk egy jobb cuccokat (kard, ruhák stb.) miért nem lehet azonnal emberünkre adni, miért kell a menübe visszalépve egyenként még ezzel is vacakolni mint 1995-ben? Miért bolondul meg az irányt jelző nyíl olykor, hogy ne tudjuk eldönteni merre tovább? Nem nagy dolgok ezek, de rontják az összképet. Azt az összképet, ami egyébként teljesen korrekt. A játék tartalmas, elég hosszú, bizony nem egy megnyerés van, és a sztori is tartogat meglepő fordulatokat. Egy dolog fájt, az általánosan jellegtelen zene. Motoi Sakuraba csakúgy mint a Valkyrie Elsyumnál megint rutinból dolgozott, kevés a meghatározó, fülbemászó motívum, inkább csak hozzá a Star Ocean-ra jellemző kötelező hangulatot.

Elmerengtem. A Star Ocean univerzuma, lehetőségei óriási méreteket öltenek. Egyszer szakíthatnának a klasszikus sztori vezetéssel és lehetnének kicsit tökösebbek. Képzeljünk csak el, egy bolygókon átívelő gigászi és bátor, akár open world kalandot. A végtelenbe és tovább! Egy igazi epikus JRPG, a zsáner Star Wars játéka születhetne meg. Talán egyszer majd ez is teljesül. Addig is azonban itt van nekünk a Divine Force. Hibáival, hiányosságaival is élveztem, szerettem és csak ritkán gyűlöltem, igaz akkor nagyon. Manapság pedig, ennél sokszor nem is kell több.