Star Fox (2026)Teszt

Nagyon nehezen jön ki belőlem a Star Fox (2026) kritikája, de nem azért, mert nincs mondanivalóm a játékról. Épp ellenkezőleg! Alig tudom magam kordában tartani, nem tudom eldönteni, hogy honnan is kezdjem. Az első élményektől? A későbbi N64-es epizód által okozott csalódástól (!)? A közvélekedéssel szembemenő Star Fox Assault és Zero rajongásomtól? Tessék! Ezzel a felsorolással sem kerültem közelebb a megfejtéshez, de annyi biztos, hogy a Switch 2-re megjelent Star Fox 64 újraértelmezésnek nagyon élveztem minden percét, és a franchise méltó folytatásának tartom a kiadványt. Tétova kezdés, spoiler a kritika kifutását tekintve… Nos, merje valaki azt mondani, hogy nem árt az ember agyának ez a nyári időjárás!

A Star Fox eredettörténete megérne egy külön cikket, de az is lehet, hogy ügyes techtörténészek már egy könyvre való sztorit összegyűjtöttek a játék keletkezéséről. Az Argonaut keleti vendégszerepléséről és a Super FX chipről szóló legendák ma is megdobogtatják az ember szívét, a jó öreg railshooter játékmenet pedig sokunk kedvence volt a kilencvenes évek első felében. De nem a Star Fox fedezte fel a korai 3D grafikát, még csak a haladós shoot ’em up műfaját sem az űrróka és díszes csapata vetette be a köztudatba. Volt már előtte Space Harrier, pécén (a kor szavajárásval élve) komolyabb „3D stuffokat is tolhattunk”, de a Star Fox valójában ezektől más volt. Ízig-vérig konzoljáték, tőről metszett Nintendo cím. Az akciót parádésan komponált pályadesign kísérte, a karakterek megragadták az ember figyelmét, a zene és az atmoszféra pedig az idő próbáját is kiállta. Az N64-es változatot én a maga korában félreismertem, valami miatt nem jött be a komolyabb technológiára és magasabb szervezettségi szintre lépő kampány – jobban tetszett az eredeti 16-bites játék bája. Talán most fordult át bennem valami: a 2026 nyarán Switch 2-re kiadott cím ugyanis a Nintendo 64-es játék újragondolása, és „boy, oh boy!”, akkora ökör voltam, mint hat másik! Az 1997-es Star Fox 64 eredeti DNS-e ugyanis méregerős, és úgy viszi a hátán a Switch 2 kiadást, mint egy sugárhajtású űrvadászgép!

ÉRDEMES MÉG KIPRÓBÁLNI #1

AZ EREDETI STAR FOX (1993)

Tehát van nekünk egy térben előre haladó négyfős osztagunk, akikkel a gyönyörűen megépített, sokrétegben szervezett pályákon játszunk célbalövőset. Fox-ot irányítjuk, a mellettünk repkedő karakterek pedig egymást is segítik, máskor hátráltatják a pályákon. Az ellenfelek régi jó STG szokás szerint formációkban érkeznek, ahol a minták akkurátus levadászása pajzspótló kapukat, fegyver-fejlesztéseket és bombákat kínál. A Star Fox 64 egyik legnagyobb dobása az volt, hogy bizonyos feltételek teljesülésével, titkos járatokon való végigsuhanással, társaink megmentésével a sztori elágazhatott. Így többszöri végigjátszásra lehetett csak az összes pályát felderíteni, valamint a „valódi ending”-et kipörgetni a kampányból. Ezt a megoldást, és az eredeti receptet a mostani verzió is szolgai módon követi, minden bevett reflex működik, viszont a grafika, a hátterek hihetősége, az ellenfelek térbeli elhelyezkedése szerintem sokkal immerzívebb. Ezáltal a nagytévére kipakolt játékmenet során tényleg ott érzed magad a cső vákuumában, húz előre az Arwing momentuma, és párás szemekkel nézel bele az aszteroidák, csillagködök és bolygófelszínek mélységeibe.

Ehhez kellett a Velan Studios belső technológiája, ami mai szintre hozza a látványvilágot. Az ügyes motornak és a fürge kis NVidia SoC-nek köszönhetően CG-mesékre hajazó átvezetők és bármilyen platformon is elismerésre méltó grafika a Star Fox 2026 hozadéka. A frissen írt és rendezett dialógus leginkább a szombat délelőtti rajzfilmek csípős stílusát követi, a karakterdesign pedig nálam telibe talált a kis fintorgó pofákkal. És itt érződik még a Nintendo-érintés: a jelenlegi Star Fox atmoszféra simán bejöhet egy régi rajongónak, de akár egy oviból suliba ballagó kiskrapeknak is. Természetesen egy Switch 2 kiadvány nem létezhet további ügyes adalékok nélkül sem: van egeres irányítás, ami nem transzformatív, de jó dolog, hogy van, és lehetőségként erősíti a Joy Con irányítókban elhelyezett szenzorok értékét. Vannak multiplayer lehetőségek (akár botok ellen is), amelyek nem kínálnak egetrengető újdonságot, de a haverok elleni dogfight és a Switch 2 kamerával egymásra kiabáló, űrfurry formára váltó baráti társaság is értékszámba mehet.

ÉRDEMES MÉG KIPRÓBÁLNI #2

STAR FOX ADVENTURES: A ZELDÁS KITÉRŐ

Sajnos az élet a Lylat rendszerben sem fenékig tejfel, és bármennyire is rajongok ezért a kiadványért, nem mehetek el szó nélkül a hibái mellett. Kezdjük ott, hogy a kampányt egyszer-kétszer minimum végignyomod majd (egy végigjátszás másfél-két órát vesz igénybe átvezetőkkel). Miért újrázól? Hogy a lehető legtöbb pályát láthasd, és kiszedd a játékból a definitív végigjátszást. Ekkor rájössz arra, hogy igazából a Star Fox nem is erről a két végigjátszásról szól, hanem arról, hogy ezeket „run”-ként kezelve aztán egyre jobb high-scoreokat szállíts, és hogy további futamokkal aztán tényleg a titkok maradékát is kikotord a rókalyukból. De ezután lesz egy óriási esés a motivációban, és ha már N64-en kívülről-betéve vágtad az alapjátékot, akkor lehet többször nem is akarsz majd nekimenni a kalandnak. Ez egyfajta tartalmi korlátoltság jele, sajnos az új kiadáshoz a készítők nem tudtak/akartak végtelenített módot, roguelike lehetőséget, vagy más olyan dolgot hozzátenni, ami mondjuk fokozva a japános hatást Darius-szerűen, vagy a korszellemnek megfelelően mélyítette volna a tartalmat.

A másik kritikám pedig az eredeti pályák zártságát vagy azok határait érinti, ami látvány ide-oda, de a mostani tereprendezésből már néha kikönyököl. A nyitott harcok roppant egyszerű kis arénákat kínálnak, a szintek pedig bár érzetre kiszélesedtek, a többedik játszásra feltűnően „szűknek” tűnhetnek, néhány szakaszt vagy kiemelkedőbb pálya-layoutot leszámítva.

Technikailag bár nincs akadás, döccenés, sőt, elnagyolt részeket sem láttunk, de a DLSS bizony még kézben tartva is fokozza a homályosságot, olykor olyan részleteket is elszöszösítve, amelyeknél pont jól jönne a finom részletezés. Rád nézek, Fox, meg a szöszmötös-szőrös pofázmányodra, te!