RailboundTeszt

Azért valahol szomorú, hogy manapság, ha az ember jó puzzle játékot keres, azt néha könnyebben megtalálja mobilokon, mint más platformon. Nyilván ennek az egyik fő oka az, hogy ezek a címek gyakran fél perces adagokban is képesek örömet nyújtani, még úgy is, hogy a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nincsenek lebutítva. A Railbound is mobilokon nyitott még idén májusban, de szerencsére ősszel érkezett a steames verzió, amit remélhetőleg további platformok fognak a jövőben követni

A sínépítős játékok története legalább a nyolcvanas évekig nyúlik vissza, a miniatűr vonatok alatt futó pályaelemek pakolgatása mindig is a népszerű témák közé tartozott a puzzle zsánerben. Ez nem is csoda, hiszen életkortól függetlenül magas az élményfaktora annak, ahogy a tevékenységünk következtében formálódnak a komplex utak, a kígyóként tekergőző vonatok pedig kötelességszerűen a mi kezünk munkája által lefektetett nyomvonalon haladnak végig. Ha stílszerű (és egyben zsibbasztó) akarok lenni, akkor a Railbound erre a vonatra ül fel azzal, hogy jó 150 pályán vezeti keresztül a játékost az olyan egyszerű feladványokkal kezdve, hogy le kell rakni egy-két egyenes sínpárt, egészen odáig, hogy odatesz minket egy hatalmas üres területre, ledob néhány akadályt, egy csomó mozdonyt, majd a kezünkbe ad ötven elemet, hogy nosza építkezzünk.

A Railbound feladatai nyolc világba rendeződnek, ezekből az első hét mindegyike egy-egy új puzzle-elem köré épül. Kezdetben még elég azzal törődni, hogy a rendelkezésre álló sínekből a célig úgy építsük meg az útvonalakat, hogy a vonatok a megfelelő sorrendben érkezzenek meg a végállomásra. Később bejönnek a váltók, amik a sínek elfordulását módosítják, az alagutak, amelyek a pálya más részére teleportálják a járműveket, a kapocsolók, amelyek a sorompókat mozgatják fel és le, végül az utasok, akiket nem mindegy, hogy milyen sorrendben veszünk fel. Mondanám, hogy szépen egyenletesen nehezedik a játék, ahogy haladunk előre, de a tematikus szintek miatt vannak olyanok, amire az emberek agya sokkal könnyebben rááll, míg másokat néha még a véletlen teljesítésük után is néznem kellett néhány másodpercig, hogy megértsem, mi is történt valójában. Az egészre a koronát az utolsó pályák teszik fel, amelyeknek nincs kiemelt témájuk, viszont minden addigi speciális eszköz előkerül rajtuk, akár egyszerre.

Ahogy azt a fejlesztő korábbi játékaiban (inbento, Golf Peaks) már megszokhattuk, teljesen letisztult mind a vizuális világ, mind a kezelés, mind a feladatok. A korábban említett speciális pályaelemek előre le vannak téve a pályára, ezért a mi feladatunk "csupán" annyi, hogy a rendelkezésünkre bocsátott síneket lefektessük, ahova jónak érezzük, beállítsuk, hogy hol és merre kanyarodjanak, majd ha jónak érezzük a megoldást, akkor elindítsuk a vonatokat. Aztán azok vagy végigmennek a pályán, vagy kiderül, hogy valamit nem építettünk meg jól, és kezdhetjük újra. Az elemek pakolgatása rendkívül egyszerű, de ez nem jelenti azt, hogy maguk a feladványok is azok. Igazából a sikerességünk attól fog függeni, hogy mennyire látjuk át azt, hogy mi fog történni akkor, amikor mozgásba lendülnek a járművek. Ha hibát kell találni a játékban, az is ehhez kapcsolható. Egyrészt a felétől kezdve jön néhány egészen cifra pálya, aminél nagyon jó lenne, ha a mozdonyok elindítása után bármikor le tudnánk állítani a mozgást, hogy tanulmányozzuk azt, mit hol rontottunk el. Mert nem ritka az olyan, hogy közel járunk a megoldáshoz, be is ér mondjuk az első két vonat a háromból, és jó lenne megvizsgálni, hogy pontosan hol siklott ki a megoldásunk (hahaha), de ha nem kapjuk el a megfelelő pillanatot, akkor komolyabb elemzésre nincs mód.

A másik kisebb probléma a nehézséggel van. A játék nagy részében az a legfőbb hintünk, hogy hány elemet kapunk, a legtöbb pályát ugyanis pontosan ennyivel lehet megoldani. Ha valami már majdnem jónak tűnik, de hiányzik egy elem, akkor biztosan rossz az egész :) Ha egy sínünk marad, ugyanez a helyzet, elindítani sem érdemes, nem lesz jó. De ez nem gond, ez a fajta lágy hintelés még jót is tesz a Railboundnak, ez nem egy kompetitív akciójáték, itt (általában) csak egy jó megoldás van, azt kell megtalálni. Mégis...néhol akkora a káosz, hogy szinte csak próbálkozással vagy ráérzéssel lehet megoldani a feladatokat. Megnézném szívesen, hogy a hatos világ billenőkapcsolóit ki tudja fejben lemodellezni indítás előtt három vonattal. Szinte biztos vagyok abban, hogy a rejtvények egy részét reverse engineeringgel alkották meg, azaz nem kitaláláták, hogyan épüljenek fel, hanem megépítettek egy kellően bonyolult szakaszt, majd leszedtek tizenkét sínt véletlenszerűen, és el is készült a puzzle. De annyira kellemes, kényelmesen irányítható és annyira játszatja magát, hogy kit érdekel, ha így is volt?!

A százötven feladványból van olyan, amit elsőre, három másodperc alatt oldasz meg. És olyan (általában szerencsére opcionális) is, amin öt perc próbálkozás és tíz indítás után még mindig nem jutottál semmire. Egy dolog közös minden feladványban, mindegyik vágyat ébreszt, hogy oldják meg. Azzal, hogy csak síneket kell pakolni, olyan egyszerűnek hazudja magát a Railbound, hogy a játékos egyszerűen nem hiszi el, hogy ő itt most nem fog sikerrel járni. Ha tudatosan sikerül valamit megoldani, akkor óriási a sikerélmény, de ha a próbálkozás vezet célra, akkor se érzed átverve magadat. Tökéletesen működik mobilokon és pc-n is, nagyon nem foghatsz mellé, bár azt érdemes tudni, hogy előbbin sokkal kedvezőbb az árazása, bár utóbbin tíz euróért is minden centet megér, mert a vele töltött öt óra gyakorlatilag elrepül.