[DLC] Nioh 2: The Tengu's Disciple

Nioh 2: The Tengu's Disciple

ne5hVáradi Dániel2020.08.07. 09:00

A jó dolgokra érdemes várni, tartja a régi dakota közmondás, ez pedig a Nioh 2 esetében is elmondható. A Team Ninja munkásemberei a játék márciusi megjelenése óta egy ingyenes frissítéssel jelentkeztek csak a játékhoz, a háttérben azonban komoly munka zajlott, hogy az első kiegészítő, a The Tengu's Disciple megfeleljen az elvárásoknak.

Nioh 2: The Tengu's Disciple | Trailer

Mielőtt azonban a kiegészítő újdonságaiba belemerülnénk, meg kell emlékezni arról, hogy a csapat első részben bevezetett jó szokásához híven, ezúttal is készült egy ingyenes frissítéssel is a játék mellé, így azok is kapnak új elfoglaltságot, akik (botor módon) nem ruháztak be a DLC-be. Minden játékos számára elérhetőek a Picture Scroll küldetések, melyek gyakorlatilag egy mini aréna módnak felelnek meg, ahol különböző, előre meghatározott ellenfeleket kell legyőznünk. Hogy miért éri ez meg nekünk? Egyrészt a teljesítéssel a tekercs egy új kiegészítő tárgyként funkcionál, amivel tovább tökéletesíthetjük a buildjeinket, másrészt az ellenfelek a legyőzésük után nem restek fegyvert, páncélt vagy alapanyagot dobni, így a lehető leggyorsabb módot biztosítva arra, hogy ezekhez hozzáférjünk. Az esetleges boss-okból kapható soul core-okról már nem is beszélve.

Rátérve a DLC érdemi részeire, a Tengu's Disciple egy új történeti szálat tár a játékosok elé, ezt pedig még inkább a múltba történő utazással teszi, hiszen karakterünk az alapjáték 1500-as évei után a 12. század végére repít vissza minket, tehát körülbelül 400 évvel a már ismert történések elé. A készítők tehát a Szengoku érát hátrahagyva a Heian-kor végére kalauzolnak minket, ahol néhány ismerős yokai rém mellett új fenyegetések várnak minket, de természetesen új karakterek is bemutatkoznak.

Szintén újdonságként köszönthetjük a játék legújabb fegyverét, a splitstaff-et, mely a lándzsa és a kusarigama furcsa ötvözetének tűnik, különlegessége pedig, hogy az egyes mozdulatai annak megfelelően változnak, hogy a támadásoknál mennyi ideig tartjuk nyomva az egyes gombokat. Egy biztos, a switchgalive után ismét egy kimondottan érdekes és szokatlan fegyverrel bővült a repertoár, aminek a mesteri szinten való használatához nem kevés gyakorlás fog kelleni.

Nem csak a fegyverek terén tapasztalhatunk újdonságot, a Team Ninja gondoskodott róla, hogy minden eddiginél többször keressük fel a kovácsot is. Az első részben bevezetett, úgynevezett grace bónuszok is visszatértek, ezzel pedig a létrehozható buildek száma exponenciálisan megnövekedett. Ezeknek a lényege, hogy megfelelő ritkaság szint fölött minden tárgy, legyen az fegyver, lőfegyver vagy páncél, rendelkezik valamilyen szettbónusszal, aminek köszönhetően a különféle elkészíthető buildek száma is jelentősen megnövekedett. Ráadásul ha ennyi nem lenne elég, a tárgyakon megjelentek a különlegesen ritka perkek is, amik tovább mélyítik az egyébként sem sekélyes rendszert.

Végezetül pedig a DLC elhozta a széria esetében már megszokottnak és kötelezőnek számító új nehézségi szintet, a Dream of the Demont. Amennyiben az alapjáték kihívásai már nem okoznak problémát, úgy mindenképpen érdemes ennek a szintnek is nekiugrani, arra azonban fel kell készülni, hogy ettől a ponttól már egy fokkal komolyabb nehézség elé állít minket a játék, valamint azt is szem előtt kell tartani, hogy a DLC-vel együtt érkezett patch-nek köszönhetően az új szinten a küldetések nehezebben teljesíthetőek co-opban, mint egyedül. A Team Ninja tehát megoldotta, hogy a játék ezen funkciója bizonyos esetekben inkább hátráltasson minket, semmint segítsen, aminek köszönhetően állandó szinten tudjuk tartani a kihívást.

A The Tengu's Disciple folytatja a Nioh-s hagyományt, mellyel nem csak az új nehézségi szint miatt képes a játékosoktól órák tucatjait elvenni, hanem az új felszerelésekkel is, amiknek hála a maximalisták minden eddiginél többet foglalkozhatnak azzal hogy az ideális buildjüket elkészítsék. Legalábbis a következő DLC-ig.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Tomb Raider és Nascar hogyankészültökkel telik a hét - ez történt szerdán

Továbbá 007 sikerek, Moonlighter, Kiln és Hot Wheels a pályán.

22 órája
2

Mafia: The Old Country - Man of Honor DLC

1 napja
4

Megjelenések és áttekintők – ez történt kedden

Benne: Warrior Cats: Clans of the Forest, Ace Combat 8: Wings of Theve, No Rest for the Wicked, Springs, Eternal, Dragon's Dogma II: Dark Arise

2 napja
4

Stranded Deep 2 leleplezés, State of Play bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Housemarque, Stupid Never Dies.

3 napja

The Blood of Dawnwalker – Középkori hajnaljáró

3 napja
16

A Gamescom egy egészségesnek tűnő iparág képét mutatta - videós összefoglaló

3 napja
7

Heti megjelenések | 2026 #36

3 napja
6

Onimusha: Way of the Sword

3 napja
12

Merchant's Eden

4 napja
2

A GTA bemutatón túl – ez történt csütörtökön

Benne: Stuntman: Hollywood, What Goes Up, Zoopunk, Holstin, The Séance of Blake Manor, Son of Thanjai, Armatus, Deep Dish Dungeon, Militsioner.

7 napja
4

Grand Theft Auto VI - An Extended Look

A Netflix előfizetők láthatták először 26 percen keresztül mozogni az ikonikus sorozat következő részét, de már mindenki számára nézhető. Nektek hogy tetszett?

7 napja
70

Aggelos 2

7 napja
3

Elden Ring - Tarnished Edition

A tervezetthez képest egy laza egyéves csúszást követve a kurrens Nintendo platformon is tiszteletét tette az Elden Ring, mi pedig ennek megfelelően jól az ujjaink köré csavartuk. Vagy fordítva?

8 napja
18

Gamescom: Opening Night Live

20:00 órától kezdődik a Gamescom nyitóestje, ahol ott lesz többek között a Final Fantasy 7 Revelation és a The Witcher 3 Wild Hunt: Songs of the Past.

9 napja
24

Ian Livingstone - Tolvajok városa

9 napja
4

The Witcher 4 megjelenés, megvan a Clutch kiadója – ez történt hétfőn

Továbbá: Trine 6: Together in Time, Rune Factory 6, Terranigma, Castlevania: Belmont's Curse, Well Dweller.

2026.08.25.
12

Heti megjelenések | 2026 #35

2026.08.24.
4

The Sinking City 2

A The Sinking City 2 elég éles váltást képvisel az elődjéhez képest, ugyanis Cthulhu mítosszal átitatott detektívjáték helyett ezúttal tradicionális túlélőhorrort kapunk a pénzünkért, ez a drasztikus áthangszerelés viszont ritka jól áll a Frogwares alkotásának.

2026.08.23.
17

Aranyon a Wolverine – ez történt pénteken

Továbbá: The Blood of Dawnwalker, Vampire Survivors, Tails of Iron 2, Shroom and Gloom.

2026.08.22.
7

Agent 64 - Nyerj kockafejű ügynököt!

2026.08.22.
13