Neva - remény a reménytelenségbenTeszt

Pár évvel ezelőtt, egészen konkrétan 2018-ban, a Gris volt a karácsonyi cikkem témája. Tudjátok, a magasztosabb, ünnephez méltó játékokat szívesen tartogatom, a Gris pedig tökéletesen illett a hangulathoz, 10/10-es pontszámához pedig makacsul tartom magam. A játékot beszereztem díszdobozosan, a Berlinist zenéje mai napig gyakran jár a lejátszómon... A Gris élményének egészét pedig nehéz szavakkal leírni - ritka az, amikor egy játék minden része a művész üzenetét szolgálja, és emellett nem felejt el "videojátéknak" maradni. Conrad Roset-ék azóta sem pihentek, a Neva pedig ügyesen gondolja tovább a Gris-t. Több a játékmenet, több a látvány, kicsit másabb, szélesebb fókuszú a történet... De lássuk is, hogy min dolgozott ennyit a barcelonai illetőségű Nomada Studio.

Elkerülhetetlen a Gris-sel való összehasonlítás, mégis a Neva egy új szint. Amíg a Gris-nél talán a művészet volt előtérben, a Neva egy komplett "filmszerű platformer" rengeteg játékossággal. Van benne ügyességi rész, sötét lények elleni harc, sok-sok animáció, ami gyakorlatilag a mozgástérrel együtt, játékmenetbe integrálva narrálja az eseményeket. És hősnőnk, Alba, egy apró farkaskölyökkel indul útjára, tehát nem vagyunk egyedül a kaland során, a páros dinamikája pedig a gameplay alapját is jelenti.

Alba agilis hősnő, dupla ugrása mellé szökkenni is tud, így nagyon gyorsan képes nagy távolságokat és magasságokat bejárni. Neva pedig évszakról-évszakra (a játék így értelmezi a fejezeteit) fejlődik. A történet elején egy elárvult kölyök, a játék kétharmadára pedig komplett védelmezővé fejlődik. Magyarul nem Alba változik a játék során, hanem Neva, ez pedig egy egyedi lehetőséget ad a pályadesignerek kezébe.

Amelyek során amúgy sincsen túl sok üresjárat. A játék első, kissé lassan induló órája után gyakorlatilag tízpercenként kapunk valami újdonságot. Mire egy koncepcióba, játékmenetbéli okosságba beleszoknánk, már jön a következő ötlet. A linearitást egy későbbi fejezet nyitottabb világgal töri meg, az extra gyűjtögetnivalóként működő virágok pedig mindig más jellegű kihívásra építik a sikert, így az utazás tényleg nagyon változatos és varázslatos is egyben. A látvány parádés, az animációk tükörsimák - már az ugrabugrálás is külön élményszámba megy. Ez a harcoknál is sokat segít. A Neva nem teketóriázik: sokszor fogunk hősnőnkkel fekete fűbe harapni normál nehézségen is. A Ghibli-ihletésű szörnyek változatosak, és könyörtelenül jönnek előre, sokszor tömegesen. Nagy segítség a vetődés, ilyenkor Alba sérthetetlen. Így a küzdelmek általában az ellenfelek támadási mintáinak kiismerésében, a jól időzített elugrásokban, később pedig Neva megfelelő segítségnyújtásában és a tömegmenedzsmentben állnak össze. Izgalmas, pörgős megoldás, ami bevonja az embert.

A Neva-val töltött idő után érezni fogod, hogy egy közel tökéletes játék akadt a kezeid közé, ám az egész csomag talán mégsem annyira feszes, mint a Gris volt. Ez természetesen adódik abból is, hogy a vízió sokkal tágasabb. Ugyanakkor vannak olyan szakaszok, amelyeknél véleményem szerint kicsit túl tágas is lett az a bizonyos tér, és sokáig tart a séta. A látvány is lenyűgöző, de mintha itt is a játék úgy épülne-szépülne, a rétegek úgy fokozódnának, ahogy haladunk előre a történetben - nem egyenletes a kép. Az első évszakban például a Neva ritkán tudott lenyűgözni, ellenben az őszi szakasz végét, vagy a téli szakaszt elejétől a végéig tátott szájjal csodáltam. A Berlinist muzsikáján is lehet egy kicsit hümmögni. Most is csodás, éteri a hangfüggöny - elválaszthatatlan része a Neva-varázsnak. De a Gris-nél üvegcsébe szuszakolt villanást nem tudták ismét előszedni.