Már 25 éve, hogy a Moorhuhn sorozat első játékaival múlattuk az időt, de a könnyed szórakozás, a tévé előtt görnyedés és a Mario Kart csirkékkel történő kiváltása a mai napig egyedi élményt ad.
Valamikor a 2000-es évek második felében találkoztam először a Moorhuhn sorozattal, egy több játékot bemutató demóban volt a vadászos, na meg a gokartos játék, és mint aki lemaradt a Mario Kartokról, roppant mód élveztem a bónuszokkal tarkított harcot a gokart verseny közben.

A kartjátékok bája talán már a kezdetek óta abban rejlik, hogy egy időben, egy helyen, ismerősök ellen vívott párharcok kiéleződése zajlik a nappaliban, és mindig jön egy új generáció, akinek az élmény új és egyedi lesz. Épp ezért is volt jó ötlet az új Moorhuhn Kart, azonban az már kérdés, hogy mit sikerült elérni az új megjelenéssel.
A szokásos két alap móddal, vagyis a verseny és a nagydíj opciókkal lehet játszani jelenleg, utóbbi esetében egymás után több pályán kell bizonyítanunk, és pontokat szerezve egy összesítés során dől el, hogy ki a nagyobb kakas. Bár a játék a mai mércéhez viszonyítva kellően szép, gépigénye meg tudott maradni szerénynek, és, ha az ember Steam Decken játszik, akkor ott is kellően élvezetes mind az irányítás, mind a grafika.

Az egyetlen problémám, hogy 20 euróért kicsit többet várnék egy játéktól, mint kb. 2 órányi tartalmat, hiszen ennyi idő alatt sikerült megnyerni az összes versenyt, megszerezni minden feloldható tárgyat és karaktert… Egyidejűleg 8 játékos tud versenyezni, jelenleg pedig 12 pálya érhető el, ami bár elsőre soknak tűnik, 2 órányi játékidő alatt már mindegyiken jártam nem is egyszer, így erősen azt érzem, hogy 3-5, de akár több további pálya is rengeteget számítana. Sajnos ugyanez a helyzet a gokartok konfigurációja terén is, ugyanis 3 nagy csoportja van az alkatrészeknek, van maga a gokart váza, a motorja, na meg a kereke. Ezek az alkatrészek felelnek a végsebesség, gyorsulás, és kezelhetőség beállításáért, azonban kihívásokkal kell megszereznünk az új tárgyakat. Nincs ez másképp a karakterek terén sem, a jól ismert figurák kerültek be a játékba, azonban van akit csak kihívások teljesítése után oldhatunk fel.
A felvehető eszközök a régi játékosok számára ismerős tárház: gyorsítók, rakéták, védőburok, 16 tonnás súlyok azok, amiket a játékos felvehet, hogy a többi versenyző életét megnehezítse. Talán itt nem is történt jelentős változás, talán csak egy kis finomhangolás, de…
Ahogyan korábban is írtam, egy ilyen játéknak nem kell mindig teljesen megújulni, elég, ha tud haladni a korral, elfut szinte bármin, miközben a normáknak megfelelően néz ki, és tud kellően szórakoztató lenni. Bár a tartalmak mennyisége kicsit lelombozott, ha van hozzá társaság, úgysem az lesz a lényeg, hogy nincs 13. pálya, vagy 6. kerékváltozat. A klasszikus sorozat színvonalát hozza, se többet, se kevesebbet nem nyújt, de egy kis léleksimogatás az öregebbek számára, és egyszerű, kellemes belépő az új generációk számára. (Amennyiben persze nem rendelkezel Switch masinával, és azon a Mario Karttal… - mcmacko.)
PLATFORM PC (Steam), Xbox, Playstation, Nintendo Switch | KIADÓ Markt+Technik Verlag GmbH | FEJLESZTŐ Korion Interactive | MEGJELENÉS 2025. március 13. | ÁR 19,99 EUR