Moominland: Winter's WarmthTeszt

Vagyis tudhatjuk, de szerintem a Hyper maga sem akarta ettől eltérően megfogni a Múmin-élményt. Míg a Vándor-féle kaland egy kicsikét valóban "kalandjátékos" volt, addig a Múmin főszereplésével debütáló, a Moominland Midwinter sztoriját lazán követő Winter's Warmth mélázósabb, kicsit sötétebb, lassabb, bőr alá szivárgó darab lett. Játékmenet szempontjából pedig a terepet ésszel felderítős, beszélgetős játékról beszélünk, Itt-ott kaland és logikai elemekkel megspékelve. Múmin mellett a völgy maga is egy "szereplő" az érdekes tájelemeivel és lakóival; a készítők végig nagy hangsúlyt fektettek a térbeli, na meg a személyek közti felfedezés élményére.

És ahogyan a Titokzatos tél a Mumin-völgyben regény kezdetén, itt is azzal indul a mesemondás, hogy Múmin felébred.

A troll, aki családjával elmozdíthatatlan egységet képez, és aki amúgy mindig végigaludja a telet, egyedül ébred a hideg-csendes múminházban. Csendes? Fenét, nem telik el egy óra, de már az ősünk (Ancestor), Too Ticky (Varkocs), Hemulen (Böhöli), Fillyjonk (Kalamáli) és a többiek között rostokolunk a ház nappalijában. A kérdés nem csak az, hogy miként fogja a szedett-vedett társaság túlvészelni a telet, mikor egymás társaságát is alig viselik el. De odakinn apró fekete kreatúrák, a láthatatlan kislények várják, hogy egy nagy örömtűz űzze el a téli napforduló beköszöntével a telet, és adjon utat a tavasznak. A gondolat persze Múminnak is tetszik, így belevág a nagy mulatság előkészítésébe, segít barátainak, és a terpen elkóricált fekete manók gondjait-bajait is igyekszik megoldani...

Múmint a fentebb leírt feladatokban kell segítenünk a játék során. Kalandjaink során a kicsi troll fát aprít, havat lapátol, hógolyókkal és kesztyűjével küzdi le a környezeti akadályokat, rejtett zugokat túr, széllel szemben veselkedve védi a völgy lakóit a hidegtől, fagytól, és ha kell, világot is gyújt, hogy elűzze a sötétet. Nagyjából ezekkel a mechanikákkal telik el 6-7 óra. És sok beszélgetéssel.

A küldetések igazából az egyes szereplők lelkivilágát járják körül, feltárva a másság, a furcsaság, az együttélés és a megbocsátás kérdéseit. A Winter's Warmth így legalább annyira úttörő játék, mint ahogyan Múmin is tapossa a hóban az egyébként majdnem végig megmaradó ösvényeket a játékmenet során. A Moominland szerintem az egyik első olyan "adventure" játék, amely nem simán a mesemondásra, vagy a sétára-kalandozásra alapoz, hanem szocionarratív elemekre futtatja ki még a hógolyózás mechanikáját is.

És épp emiatt mondanám, hogy bár minden kalandornak, wholesome-szörfösnek és indie-követőnek látnia kellene, nem mindenki fogja élvezni a tempóját, egyszerűségét, gyermeki látványa mögé rejtett mondanivalóit.

A mondanivalót, amely kicsit kilóg a mindennapi euro-nyugati kultúrkörből, inkább az északi (nordic) népmesék világából merítenek a fejlesztők. Múmin világában megmagyarázható egy könyv felgyújtása, ha az a bizonyos könyv például a saját naplónk, és ezzel "új lapot" nyithatunk az addigi keserű életünkben. Múminvölgy lakói számára nem furcsa, hogy a tobzódás közepette Múmin szülei ott hortyognak mellettük, de az sem, ha az örök barátságra áhítozó Árnyék (aki egy életre kelt árnyék) hamarabb reagál valamire, mint az elválaszthatatlanná váló társa, Bari (Sorry-oo).

A könyvvel való összevetésben sem egyenletes a kép, de a Winter's Warmth szerintem helyt áll, ha nem akarjuk a következetes adaptációt számon kérni rajta. Vannak kiaknázatlan részek (jégúrnő és Groke (nem)jelenléte), de akadnak olyan pontok is, amiket mélyebben feszeget a játék maga, mint a könyv. Szabad feldolgozás, gondolkodás és megfelelő értelmezés, pont úgy, ahogy Jansson maga is tanította műveiben. A mechanikák is bontják a formát. A Hyper Games szerint a kellemesen kielégítő hólapátolás, vagy az ösvények taposása fontosabb, mint egy-egy komolyabb puzzle feladvány implementálása, de ez így is van jól. A Moominland élményében az érzés, az áramlat és a mondanivaló fontosabbá válik minden másnál.

A Winter's Warmth szerintem egy fokkal jobban is néz ki, mint Snufkin játéka, de ez a két megjelenés között eltelt idő miatt el is várható. Valahogy rétegeltebb az összkép, szebbek az effektek (jég, égbolt, fényhatások) és az animációk is ütősebbek - mindezt úgy, hogy továbbra is papírmasé figurákat terelgetünk egy megelevenedett mesekönyv lapjai között. A Steam Deck lazán viszi 60 FPS-sel a programot és még csak meg sem küzd vele. Zeneileg most nincs Sigur Rós, és szinkront sem kapunk, de van kellemes, melankólikus, barátságos zene. És van vicces-furcsa hanghatás mindenfelől, meg jóféle térérzet. Na meg Hemulen hamis kürtjátéka, ami ahogyan bajt is hoz, úgy a remény hangja is lehet bizonyos helyzetekben.