Snufkin: Melody of Moominvalley - MúmintavaszTeszt

A készítők jól látták, hogy egy ilyen feldolgozáshoz Vándort (Snufkin) kell főhőssé tenniük. Az alapszituáció a Múmin-rajongók számára bizonyára ismert: a téli álom után Vándor visszatér Múminvölgybe, hogy kedvenc trolljai között töltse az év melegebbik részét. A megérkezés azonban furcsa élményeket hoz: egy parkőr próbál múzeumszerű létesítményt csinálni a környékből, az elkerített területeket őrséggel erősíti meg, ennek pedig egyik lakó sem örül igazán. Múmin sem, aki persze vastag kalamajkába keveredik, így Vándoron és alkalmi kísérőin – úgy mint Maflin (Sniff) és Pöttömön (Little My) múlik a völgylakók szabad élete. Vándor kalandozását olyan ismerős sztorik is kísérik, mint a Muminpapa és a tenger, Ninni láthatatlansága, vagy a Titokzatos tél a Mumin-völgyben. Van itt minden Mumusostól (Groke), Bűzmókostól (Stinky), böhölistől (Hemulen). Ne haragudjatok, hogy nem írom konzekvensen Múmin-Mumint, illetve a karakternevek között is találhattok olyat, akire máshogyan emlékeztek. A magyar irodalom és vizuális kultúra ugyanis ötféleképpen (!) is nekifutott Jansson fordításainak, így sokszor az ember nem tud konzekvens maradni az elnevezésekkel. Nade.

Beszéljünk kicsit a Snufkin játékmenetéről. Alapvetően izometrikus kalandozásra hív a játék, amit végig papírmasé-stílust követ, mintha csak egy könyv lapjain élednének fel a kézzel festett hősök. Vándor kalandozásai közben „inspirációt” gyűjt. Ez a „collectible” vagy az „XP” a rendszerben. Fűből, fából, fakopánccsal való interakcióból apró hangjegyeket gyűjtünk össze, ami a szintlépéshez kell. Minél magasabb inspirációs szinten van karakterünk (micsoda meta-játék), annál szebben tud játszani hangszerein. A harmonika mellé később furulyát és dobot is kapunk, így a hangszer-változtatással és a szintezéssel addig lezárt területeket nyithatunk meg. Például szétdobolhatjuk a termeszvárat, vagy ráksereget altathatunk el. Ez ad némi szekvencialitást is a játékmenetnek. A terep kulcspontjain várakozó karakterek aztán esetenként csatlakoznak hozzánk valami küldetésre, esetleg maguk adnak nekünk feladatokat. Ezek végén további inspiráció, vagy továbbjutást jelentő tárgy üti Vándor markát. A térkép kulcs-pozícióiban a parkőr elkerített területei tanyáznak, amelyeknél egyszerű lopakodással és furfangos trükkökkel kell az őröket kijátszani. A tiltó táblák elhordásával tudjuk ezeket az elkerített területeket felszámolni, és az adott esetben a fogvatartott lényekkel is jót tenni. A térkép (és az egy külsős terület, a Hattivattik szigete) nem túl nagy, de azért a játék ide-oda küld minket a terepen. Főzetekkel tudjuk Vándor futási erőnlétét, azaz stamináját növelni, ami segíti a terep bejárását, pláne a játék utolsó harmadában.

Harc nincs a Moominvalley-ben, amikor Vándort fenyegetés éri, leginkább lelassul (pl. méhecskék üldözik), ilyenkor előkapjuk a furulyát vagy kihasználjuk a terep lehetőségeit, így szabadulunk meg a bosszantó elemektől. A játéknak egy félelmetes szekvenciája is van, ahol Groke-é a főszerep. A hangulatban egy furcsa változást hoz ez az epizód, de még így sem ütünk el az eredeti múminsztorik olykor rémmesébe hajló elemeitől. És a végén, mintegy ráadásként ezt a szakaszt is ügyesen oldják fel a készítők hangulat szempontjából. Apró hiányosságokat is találhatunk a völgyben futkorászva. A történet tempója (a nyitott világ miatt is) egyenetlen, bár az igaz, hogy a terep mindig tartogat tennivalót. A szaladgálás is kicsit ráül az emberre és a térképen is jobb lett volna jelölni a dolgokat. Könnyű elszaladni 1-1 gyűjtögetnivaló mellett, a jelenlegi markerek pedig nagyon lazán mutatnak utat. Bár el tudom képzelni, hogy ez is a koncepció része volt; Vándor karakterével a szertelen felfedezés teljesen összecsengő.

Ahogy tavaly a Dordogne, úgy idén a Snufkin az a játék, amely teljesen egyedi küllemet, csúnyán mondva vizuális identitást kapott. Tényleg nincs még egy úgy kinéző játék, mint a Melody of Moominvalley. A hegyormokról való kilátás, a mosott vízfestékes lámpaeffekt a barlangokban, na meg az eredeti Múmin-látványelemek valóban fantaszikus összképet adnak. Sajnos ezen néhány előre eltárolt videó tud csak rontani, amelyeknél még Decken játszva is kikönyököl a tömörítés. A játék meditatív jellegét csodálatos zenéje is fokozza. Nem csak a Sigur Rós dal az intróban, de a teljes zenei háttér és a hanghatások csengő-bongó áradata példaszerű. Technikailag is jók vagyunk, mert a Decket 60 FPS lockkal alig izzasztja meg a játék; feltételezem Switchen is remekül muzsikál. Kár, hogy a nagyképernyős gépekre (még) nem érkezett meg – elnézném Múminvölgy szépségeit nagyobb képernyőn is.

Visszafogott, akár csak az alapanyag. Nincs egy harsány pillanata sem, végig szerény szépséget kínál, csendes elvonuláshoz mérhető hangulatot. Látványában egy mesekönyvre emlékeztet. Ám a Snufkin készítői is bevallják, a Melody of Moominvalley nem gyerekeknek való, legalábbis nem annak a korosztálynak, akiknek a látvány alapján gondolnánk. A sztori egyszer felhőtlenül vidám, máskor északiasan sötét tud lenni; a Finnek-Svédek traumáiból a bánat feldolgozásának, és a következésképpen természet felé forduló és abból is táplálkozó szeretetnek a rétegeivel foglalkozik. De ez így van jól – a Hyper Games tökéletesen ragadta meg az alapanyag értékeit, és erre épített egy egyedi ízekkel bíró indie kalandjátékot.

Szeretném látni a Snufkin folytatását. Annyi potenciál van még a világban és a játékmenetben is. Jó volna látni például a karakterek közötti interakció kibontogatását, vagy egyes területek mélyebb ábrázolását. Szerencsére van még sztori, ami feldolgozásra érdemes. A Snufkin: Melody of Moominvalley-nek pedig folytatásos formában is lenne helye a videojátékok között. Lelkünk is kÍvánná…

PLATFORM PC (tesztelve), Nintendo Switch KIADÓ Raw Fury FEJLESZTŐ Hyper Games MEGJELENÉS 2024. március 07. ÁR 20 EUR