Like a Dragon: Infinite WealthTeszt

Infinite Wealth - mondja a Ryu Ga Gotoku stúdió, és elfekteti a nyolcadik rész címében a számot. Mármint a nyolcadik (jó, tudom, kilencedik) főszálas Like a Dragon epizódéban (leánykori nevén Yakuza). Végtelen mammon, ami szerintem szemenszedett lódítás, hiszen eddig még soha, egyetlen fő- vagy melléksztoris részben nem éreztem magam ilyen hosszú ideig csórónak. Eleve úgy kezdjük történetünket, hogy a főszereplő Ichiban Kasuga egy munkaközvetítő cég huszadrangú (vagy még alantasabb) beosztottja, hogy aztán a földi paradicsomba tett kiruccanása legelső napján csutkára kirabolják. Kimeríthetetlen jólét... Na jó, ha úgy veszem, a negyvenes létére is gyerekes hurrá-optimizmussal megáldott protagonistának elképesztő szerencséje van szinte végig. Mi mást várhatnánk ugye egy minden ügyes-bajos dolgával együtt is irreálisan túlidealizált japán gengszter-komédiától?

Azzal kezdjük, ami talán látszólag a leglényegesebb vízválasztó: a nyolcadik rész körökre osztott összecsapásokkal operál (csakúgy, mint elődje). Aminek azon túl, hogy milyen szépen összekötötték anno Ichiban karakterével, vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Részletezzem: ez a klasszikusnak mondható „atb“ jellegű rendszer sokkal jobb és változatosabb taktikus lehetőségeket rejt magában. Kontra: a sorozat kedvelői egészen biztosan a jóval dinamikusabb akciós pofozkodás miatt (is) szeretik a játékokat, tehát elég éles váltásként élik (éljük) meg, ha ezt a lehetőséget csak úgy elveszik tőlü(n)k. Persze a fejlesztők igyekeztek kvázi pörgősebb elemek beiktatásával tompítani a harcok lassulását, és el kell ismerni, a hetedik résznél talán zökkenőmentesebben zajlik a csetepaté. Például a karaktereinknél sokkal alacsonyabb szintű utcai söpredéket a játék közepefelé már egy gombnyomással elintézhetjük. A random harcok többnyire még akár ki is kerülhetőek, vagy éppen minimális arcvesztéssel (és pénzvesztéssel, naná) menekülőre foghatjuk a dolgot.

Tovább bővítve lehetőségeink tárházát és változatosabbá téve az összecsapásokat, speciális támadásként feltárcsázhatunk plusz segítőket, akikkel a játék során összefutunk, amolyan futárszolgálat módra. A bérmunkáért persze fizetni kell, az egyre hatásosabbakért egyre többet, szóval csak nagyon szorult helyzetben érdemes. Plusz lehetőség a „job“ rendszer, Ichiban és kompániája jártában-keltében különböző foglalkozások csínját lesheti el, így gyarapítva mozgás-repertoárját. Persze adott, hogy bizonyos ellenfelek rosszabbul viselik valamely szakma trükkjeit, szóval lehet kísérletezni, melyik mi ellen hatásosabb. Azonban itt a másik jellemzője a jrpg zsánernek, vannak olyan szakaszok, melyek előtt „tápolnunk“ kell. Szóval bár a verekedés csak egy része az játéknak, alapvetően változik meg vele a Like a Dragon széria egésze. Lesznek, akik köszönik, de nem kérnek majd belőle, s véleményem szerint a nyugati piacon kevésbé szerez majd magának új híveket.

Kár lenne érte pedig, mert az Infinite Wealth összes egyéb elemében tipikus Yakuza-játék. Kezdve a sztoritól, ami jellegzetesen sodorja magával az embert. Ha vevő a szubkultúra még szűkebb közönségét kiszolgáló, távol-keleti fűszerekkel megbolondított gengszteresdire. Bevallom, nehéz elvonatkoztatnom, mert én pont beleesek a körbe; a Like a Dragon sorozat humora tartja a már-már betonstabil színvonalat, ergo mindenféle furcsa, akár szatírába hajló eleme a helyén van. A történet bár fordulatos, (kiszámíthatónak sem mondanám,) de mégiscsak a megszokott klisékből építkezik, tehát aki már találkozott a sorozat valamely részével és kedvelte, amit kapott, az pontosan tudja, mire számítson. Itt rejlik a titok nyitja, az elvárások összhangba kerülnek a nyújtott termékkel. A sokadik LaD után is elégedetten ülünk le az újabb elé, mert többnyire tudjuk, mit kapunk. Valamiért az sem annyira sokkoló, ha a hosszú ideig fejőstehén Kiryu „légbőlkapott“ súlyos betegségét belengetik, vagy hogy az egyik csapattagunk elárulja Ichiban-t... Vagy mégsem? Na jó, de igen, ugyanakkor mégsem. Olyan, mintha egy klasszikus tévésorozatot néznénk, ami könnyed, kikapcsol, szórakoztat. Ennél többet nem kívánok. Mint a zseniális Magnum P.I. Természetesen a régi, nem az új. Ó, igen, Hawaii!

Noha Yokohama városában kezdjük kalandunkat, olybá tűnik, főszereplőnket még az ág is húzza (kirúgják a munkájából, felsül szíve választottjánál és még a múltja sem hagyja nyugodtan), az események Honolulu varázslatos miliőjébe repítik őt. Ami hatalmas. Fokozatosan bontakozik ki, igaz, de bombasztikusan indít: Waikiki homokos partján ébredünk, káprázó szemekkel, és a környezetre szavak nincsenek. A Ryu ga Gotoku stúdió még mindig nagyon ért a hangulat megteremtéséhez, a való életbeli helyszínek videojátékos leképezéséhez, így mi is ott érezhetjük magunkat a földi paradicsomban. Ichiban naivitása ugyan mindenféle kalamajkába keveri őt, képtelennek tűnő pozitív hozzáállása mellé pedig Hawaii csodája asszisztál. A pályatervezők kitűnő munkát végeztek: a látvány ugyan nem technológiai bravúr, de hatásosan működik, ezek mellett zökkenőmentesen fut. Valóban nagy területről beszélhetünk, ami a túlzsúfoltságot elkerülve kínál sok-sok lehetőséget. A közlekedés átgondolt, a járókelők és járművek eloszlása az utakon kellően változatos és „életszerű“. Az egyes karakterekkel való kommunikáció magával ragadó - kapunk például egy telefonos appot, amivel szimpla integetéssel tudunk barátokat szerezni. A kisebb bandák, mint említettem akár kikerülhetőek, távolról felismerhetőek. Minden a helyén van és minden működik, pont, ahogy egy széria huszonsokadik részétől várjuk.

Minijátékok, játéktermek tekintetében először a visszafogottságot véltem felfedezni. A megszokott tevékenységek most is visszaköszönnek, karaoke, kártyázás, kampós ajándék-automata, darts és megannyi jól bevált egyéb, de igazán különlegeset ezúttal nem találtam. A nagyobb lélegzetvételűek közül kettőt emelnék ki, elsőnek a Sujimon battle névre keresztelt zsebszörnyike klónt (az mostanában úgyis divat megint). Csakhogy itt cuki állatkák helyett többnyire az elnáspángolt rosszarcúakat tudjuk csapatba verbuválni, és a megfelelő helyszíneken egymásnak ereszteni. Őszinte leszek, ezt annyira nem erőltettem, lehet, ezért nem gyűlt össze nagyon sok dollárom nagyon rövid idő alatt. Hümm.

A második számú játék-a-játékban pedig az ötödik (hatodik?) epizód után delfinháton megközelítendő sziget, Dondoko Island. Ezúttal enyhe Animal Crossing áthallások kísérik Ichiban tevékenységét, hiszen főleg építgetni, kertészkedni, lakberendezni (sic) fogunk, miközben eltakarítjuk a szemétkupacokat (baseball-ütővel), elkergetjük a gonosz kukásokat (szintén baseball-ütővel), horgászgatunk (szigonnyal) és hernyókat-bogarakat-pillangókat gyűjtögetünk (hálóval). Plusz növények, kagylók, gombák ésatöbbi. Amint elég nyersanyag birtokába jutottunk, nekiállhatunk a barkácsolásnak, így olyan tárgyakat gründolunk, amiket aztán a megtisztított területekre, vagy kis kunyhónkba pakolhatunk. Fülig ért a szám széle, amikor megláttam, hogy egész épületeket tudunk összekalapálni (Lego moduláris házak után epekedek mindhiába), és rögtön lehervadt, amint realizáltam, milyen sok négyzetet foglal egytől egyig mind a szűkös területen. De Dondoko Island nem csak játék és mese, pár nap múltán ideje visszatérni a „valóságba“, és... Tápolni tovább.