INDIKA - a konzolos változatTeszt

Bár kolleginánk kiváló kritikáját még éppen csak letolták a főoldalról a friss anyagok, a konzolos változatok két-három hetet csúszó megjelenése remek ürügynek tűnt, hogy a szerkesztőség újabb két tagja merengjen el picit szabadabban az orosz apáca gondolatébresztő utazásán - a portok néhány száraz technikai adata és problémája mellett. Az anyaországuk háborús agressziója elől Kazahsztánba menekülő Odd Meter pár fős csapata ugyanis érzékeny és ritkán piszkált témákat feszeget. Az idei év egyik legkülönlegesebb játékélménye így tagadhatatlanul kiváló vitaindító. Érdemes beszélni róla!

Kiindulási pontként, az alapok lefektetéséhez tehát mindenképpen Siklara részletesebb írását ajánlanánk, ami a fenti képre kattintva azonnal olvasható. A továbbiakban mi az Xbox Series X változattal szerzett tapasztalatokra térnénk csak ki, a megszokottnál talán szubjektívebb hangnemben. Essünk is túl ehhez a kötelező számokon és a konzolos port problémáin! Az Unreal Engine előző generációját valahol 1800p körüli dinamikus felbontás mellett, 60 képkockát megcélozva mozgatja a Microsoft masinája. Az utóbbi érték a játékidő nagyobb részében fixen tartható, viszont egy-két helyszínen és főleg átvezetők alatt olykor a felére is beeshet. A kisebbik Series modell alapból nem igazán néz ki a 30 FPS körüli tartományból. Visszafogott beállításokkal és 1080p felbontás mellett.

Ez azonban a szubzsáner felépítéséből adódóan jelentősen nem befolyásolja az élményt. Nagyobb problémának éreztem a gyakori, agresszív, többször dialógusokat is váratlanul megszakító vágásokat jelenetváltáskor, amit akár 20-25 másodpercre elnyúló töltési idő is követhet. Nem ezt szoktuk már meg ebben a generációban. Meg kell jegyeznem még a hangkeverést is, amiben az egyébként kiváló dialógusok olykor abszolút nem igazodnak a szituációhoz és a környezethez - néhány visszhangosabb termet kivéve. Pedig a szinkronszínészek fantasztikus munkát végeztek, főleg a fülünkbe suttogó, karcos, cinikus ördögi orgánum megformálója.

Csiszolatlan részleteket tehát nem nehéz találni a körítésben. Az INDIKA nem a technikai háttere vagy a megszokott játékelemek kissé darabos átemelése miatt maradhat emlékezetes, hanem ahogy minden egyes bizarr pillanata, szándékosan Ari Aster és Yorgos Lanthimos munkáihoz torzított látványvilága, illetve a saját berögződéseink tudatos kihasználása is szerves egészként szolgálja a narratívát, a hangulatot és a mondanivalót! Csalódottan olvastam, hogy ezt mennyire kevés kritikus és játékos ismerte fel. Pedig a Dostoevsky, Gogol és Bulgakov műveit idéző szatirikus stílus, a szürrealizmusba hajló helyszínek, Indika és Ilya karaktere, valamint a filozófiai gondolatok minden kapaszkodót megadtak ahhoz, hogy az utolsó, átütő erejű jelenetsorra az egész értelmet nyerjen.

Nem szeretném persze felfedni senki helyett a párhuzamokat, a történet sarokpontjait és a kreatív megoldásokat, hiszen a kiváló ritmusban elénk szórt mentális kirakós darabok egymáshoz illesztése adja az élmény gerincét. Ahogy a rémesen unalmas és repetitív feladataink a kolostor falain belül közelebb hoznak a főszereplőhöz. Mikor a megnyugtatóan ismerős, gyönyörű pixelart stílusú, egyszerű retro játékokból lassan megismerjük az önmarcangolást, gyászt és bűntudatot ébresztő múltat. Vagy miközben a videojátékos berögződéseinkből adódóan, kényszeresen gyújtunk meg minden gyertyát, keressük a rejtett kegytárgyakat és gyűjtögetjük a pontokat, hiába teszik egyértelművé, hogy teljesen értelmetlen - épp úgy, ahogy vallásos közegben nevelkedve nehezen kérdőjelezzük meg az egyházi dogmákat, formalitásokat és üres mozdulatsorokat.

A Checkpoint 500-ik adása utáni sörözésen hangzott el, hogy "áh épp most láttuk a Gameren az Indikát". Bár a játék az indie-követők táborában, a Next Fest demóit próbálgató pécések között a felszín fölé került, az átlag számára egy ilyen cím elveszik a sűrűben. Pedig mind tartalmát, mind látványát tekintve többet érdemelne, csak egész egyszerűen még a látványos vizuál sem elég ahhoz, hogy az emberek ráakadjanak. Nagyon örülök, hogy a PC mellett most konzolokra is megjelent a játék, hiszen ezen a térfélen is van keresnivalója. Bár közel érkezett Senuához, és sok elemében nagyon más, én mégis érzek kapcsolódási pontokat. Ha szereted a művészi játékokat, az olykor konvenciókat áthágó művészi mondanivalót, vagy a random pixel art elemeket egy teljesen oda nem illő folk-vallásos rémület közepén, akkor az Indika neked készült.

Az INDIKA története elsőre könnyedén tűnhet sötét, reményvesztett és talán vallásellenes kicsengésűnek. A karaktere szempontjából azonban én inkább kijózanítóan racionálisnak, kritikusnak és felszabadítónak éltem meg ezt az utazást. Nem állásfoglalás volt. Inkább csak néhány egyszerű kérdés megfogalmazása, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját tapasztalatainkkal, gondolatainkkal és érzéseinkkel reflektáljunk. Én pedig mindig örülök, amikor egy videojáték mer komolyabb és érzékenyebb témákhoz nyúlni. Többször bebizonyította már ez a médium, hogy képes hatásosan feldolgozni és új perspektívából megmutatni akár az elvakult bosszúvágy, önmagunk keresése, egy gyógyíthatatlan betegség, törött psziché vagy a gyász folyamatát is. Miért pont a hitünk lenne kivétel?

Az INDIKA mindössze 4-5 órát felölő végigjátszása után még napokig befészkelte magát a fejembe. Több szempontból messze nem kiemelkedő darab. Szorosan egybegyúrták a részeit, de hiányoznak az utolsó simítások. Kreatívan strukturált, de valójában csak a jól ismert elemekből építkezik unkonvencionális módon. Ráadásul elsősorban nem szórakoztatni akar, hanem elgondolkodtatni. Vitaindító lenni egy olyan témakörben, amit más digitális médiumok is csak óvatosan piszkáltak az utóbbi években. Főleg ilyen hatásosan. Szerintem már csak ezért is megéri odafigyelni rá!

PLATFORM PlayStation 5, Xbox Series X|S (tesztelt), PC (Steam) KIADÓ 11 Bit Studios FEJLESZTŐ Odd Meter MEGJELENÉS 2024. május 17. ÁR 24.99 EUR