![[Teszt] Indika - apáca, megkísértve](/~thumbnail/indika-header.jpg.cvsak.k.article-00-1a-zb.33kcadn.jpg)
Az orosz apácás indie játék, amelynek már a demója komoly hullámokat vetett, hozzám azonban csak a végleges változat jutott el, amelybe szándékosan vakon repülve vágtam bele. Egy viszonylag hagyományos megkísértés történetre számítottam a címszereplő fülébe obszcén dolgokat suttogó ördöggel, ám egy ennél jóval nehezebben leírható élménnyel gazdagodtam.
Indika egy ortodox apáca, akiről már az első percekben megtudjuk a hol a történetét narráló, hol vele beszélgető titokzatos hangtól, hogy finoman szólva nem népszerű társai körében. Ennek legfőbb oka éppen ez az őt provokáló és rajta gúnyolódó hang, amelyet állandóan hall, és amely látomásokkal kiegészülve olykor furcsa szavakra és tettekre készteti. Egy napon újabb kínos incidens történik, amelyet követően – alighanem büntetésképpen – megbízzák a flúgosnak tartott Indikát, hogy a zárda biztonságos, ám rideg falait elhagyva kézbesítsen egy számára ismeretlen tartalmú levelet. Jóformán még el sem indul, de mi már sejtjük, hogy küldetése bukásra van ítélve, az utazás azonban számos egészen bizarr meglepetést tartogat.
Az első blikkre külső nézetes sétaszimulátor és kalandjáték egyvelegének tűnő Indika kezdettől fogva a tudtunkra adja, hogy a gyönyörű és valósághű grafika, illetve a rendkívül egyszerű játékmenet ellenére ugyanúgy teljesen kiszámíthatatlan, mint a lányt időnként kontrollvesztésre bíró belső hang. Az egyik pillanatban még vizet merünk a kútból, a következőben pedig az ezért kapott pontok miatt szintet lépünk és egy alig értelmezhető pixeles szintlépő képernyőt bámulunk. Az alternatív, erősen steampunkos 19. században játszódó történetet többször megszakítják a mindenféle műfajú, régi klasszikusokat idéző pixeles közjátékok, és ezekből a racing, platforming, és egyéb elemeket tartalmazó visszatekintésekből lassan összeáll, miért lett Indika apáca. Később is mindig pontokat kapunk ájtatos cselekedeinkért és kegytárgyak összeszedéséért, amelyek számát folyamatosan látjuk a jobb felső sarokban, miközben két töltőképernyőn is megkapjuk feliratként, hogy amúgy semmi értelme gyűjteni a pontokat.
Az Indika legérdekesebb tulajdonsága a teljes kiszámíthatatlanság mellett a mindent átható mágikus realizmus, magyarán az eleinte egyszerre nagyon valósághűnek, de valahogy mégis furcsának tűnő orosz világ, amelyet kisebb-nagyobb bizarr részletekkel teljesen megbolondít a mágikus és szürreális jelleg. Már a zárdában egészen furcsa az épületek mérete, a falak és kupolák ferdesége és kusza elrendezése, de ez a későbbiekben egyre vadabb méreteket ölt és nem csak az egyes helyszínek követik egymást egyre megmagyarázhatatlanabb módon, de a havas tájat is felváltják az egyre merészebb lázálmok. A kb. 2-4 óra alatt végigjátszható történet rövidsége okán ezek javát nem is szeretném felfedni, személyes kedvencem mindenesetre a halfeldolgozó üzem volt a maga teljesen bizarr ügyességi részével. A legkülönösebb mégis az, amikor Indikát elárasztják a bűnös gondolatok és még a föld is megnyílik alatta, mi pedig hol imádkozva és a világ rendjét helyreállítva, hol a könyörtelen cirádát hallgatva kell átjussunk A-ból B-be, a hallucinációk során megváltozott terepviszonyokat kihasználva.
Ügyeskedés, menekülős jelenetek és a reflexek könnyed próbája mellett amikor nem sétálunk és beszélgetünk a belső hanggal, vagy egy hozzánk csapódott útitársunkkal, akkor leginkább bizarr gépeket vezetve és irányítva oldunk meg könnyű környezeti feladványokat. Az akadályokat olykor társunk, a börtönből megszökött és súlyosan sérült katona, Ilya bevonásával hárítjuk el, akivel a kezdeti ellenséges viszony hamar egy különleges bajtársiasságba csap át, és akiről Indikához hasonlóan egyre többet tudunk meg. Ők ketten a legtöbbet a hit olyan alapvető kérdéseiről vitáznak, mint a szabad akarat, vagy a lélek mibenléte, és talán ezek a beszélgetések árulják el a legtöbbet a zárkózott, ám meglepően gyakorlatias apáca természetéről, akinek nézetei gyakran kiábrándultságról és kételyekről árulkodnak szemben a jóval nyersebb modorú katona naivitásával.
A valóság és rémálom határmezsgyéjén egyensúlyozó utazás a végcél elérésével aztán egészen szívfacsaró konklúzióra fut ki és sokkoló hirtelenséggel ér véget, én pedig még napokkal később is csak pislogok és a látottakon gondolkozom, amelyek óhatatlanul a Hellblade: Senua’s Sacrifice-ot juttatták eszembe (mások inkább az A Plague Tale-hez hasonlítják a fiatal lány nyomorúságos sorsát). Jobban belegondolva fájdalmasan logikus, és abban a tekintetben sem árultak a fejlesztők zsákbamacskát, hogy a pontok gyűjtésének semmi értelme, de a befejezés vallásos szemszögből nézve túl cinikusnak csapódhat le.
Az Indika a maga nemében, érzések és hangulatok keltésében, gondolatébresztésben és prezentációjában egészen egyedülálló, emellett technikai oldalról nézve is abszolút kiforrt, de épp a beskatulyázhatatlan jellege miatt lehetetlen eldönteni róla, hogy jó, vagy rossz játék, hisz mindenkinek egy kicsit mást nyújt. Nekem egy jó értelemben meghökkentő és mindenképpen emlékezetes élmény maradt, mert borzasztóan érdekesnek találtam a lázálomszerű helyszíneken át vezető hit- és egzisztenciális kérdéseken merengést és a két főszereplő közötti interakciókat, még ha a sötét körítés és a végső konklúzió kicsit le is hozott az életről.
PLATFORM PC (tesztelt) KIADÓ 11 Bit Studios FEJLESZTŐ Odd Meter MEGJELENÉS 2024. május 02. ÁR 25 EUR