[Teszt] GTA Trilogy - Nintendo Switch: a marokra fogott trilógia

GTA Trilogy - Nintendo Switch: a marokra fogott trilógia

mcmackoGéczy Attila2021.11.28. 23:15

A "kézikonzolos GTA" nem újekeletű fogalom. GBA-n, DS-en, PSP-n, de a fenti definíciót kicsit kiforgatva még okostelefonon is elérhető a GTA-élmény így-vagy úgy. Igaz ennek a feelingnek mindig a kissé butább, kissé egyszerűbb változatát kaptuk hordozható kiadásban, de annak idején ezzel nem törődtünk - örültünk annak, amit marokra tudtunk fogni.

Épp ezért is izgalmas, hogy Nintendo Switch-en a klasszikus GTA Trilogy felújított, "Definitive" kiadása is megjelenik. Emlékszem, a PSP-s Liberty City Stories-t tátott szájjal indítottam el, de később a mobilos/tabletes San Andreason is dobtam egy hátast. Hiába, az ezredforduló után a GTA III-Vice City-San Andreas trió letarolt mindent, és a szabadság hasonló illúziója igen nagy dolognak számított ezeken a gyengébb hordozható masinákon is.

Persze a GTA Trilogy sirámjait megénekeltük mi is elégszer, és legutóbb a nagygépes verzió tesztjében is összefoglaltuk, hogy mi a baj ezzel a slendrián, a maga módján nagyképű, pénzéhes átirattal. Sajnos a Switch változat sem lett jobb összességében.

Sőt. A bugok ugyanúgy jelen vannak, a játék felbontása és FPS mutatói mai érzékelésünkhöz mérten nevetségesek, és a felújítás esztétikai hiányosságai, művészeti csonkításai is ugyanolyanok, mint a nagykonzolos kiadásoknál. Ráadásul a Switch verzió még olyanokat is "tud", mint amit a nagyok nem. A bithalmazában jól elrejti a környezeti árnyékokat, az SSAO effektust. Lejjebb hangolja a textúra minőséget, a forgalmat pedig felezi-harmadolja. És olykor erőszakosabban tapossa le a framemutatót, mint bármely más kiadás. A helyzeten az 1.03-as patch sem finomított sokat, de néhány bázikus probléma legalább kikerült a hordozható kiadásból.

Valahogy azonban mégsem tudok annyira haragudni erre a változatra. Tudjátok miért nem? Mert a maga korában a PSP-s játékok is kompromisszumosak voltak. Custom FW és CPU túlhajtás nélkül botrányosan futottak. El tudjátok ezt képzelni ma? Ráadásul tele voltak azok is bugokkal. A DS kiadás? Nem mert és nem is tudott az izometrikus nézetből kitörni. És amióta Switchezek, hozzá vagyok szokva, hogy erre a gépre sincs igazán technikailag kompromisszummentes játék, még a tízpontos csodák sem azok, legyünk bármennyire is szemellenző Switch fanatikusok.

Rendben, a GTA Trilogy talán kicsit túl sok kompromisszummal is bír - és ezt nem lehet a torkunkon keserű íz és darabos érzet nélkül letolni. De valahogy más az ember hozzáállása, amikor a 7'-os kijelzőn látja ugyanazt, mint előtte egy ötvencolos oleden. Talán nem annyira gáz a látvány pőresége, vagy a nokedlisszaggatás. Sőt, olykor pár effekten meg is lepődik az ember, hogy "Jé, ezt is tudja a Switch port?". Én sok mindent láttam a pályafutásom során kézben hordható masinákon, és bár lehet hogy van valamilyen nyakatekert megoldás magaddal vinni a Grand Theft Auto trilógiát más formában... Itt és most ez viszont egy kézikonzolhoz mérten vállalható kiadás, ami hosszú-hosszú időre leköt majd - pláne, ha először játszod ezeket a mérföldkőnek tekinthető címeket. És szerintem a Nintendo fanok között sok ilyen játékost lehet találni.

Ha meg eleget handheldeztél az elmúlt 20 évben, akkor tudod miről beszélek, amikor a kompromisszumokról beszélek. Persze lesz hamarosan egy alternatíva - a minden fórumon isteni origóként hivatkozott, szanaszét moddolt eredeti változatokat talán normális sebességgel futtatni képes Steam Deck.

És ez a helyzet majd sok kérdőjelet felvet. Ez a gép alaposan felforgathatja majd a Nintendo hardveres lezserségét a Switch kapcsán. De még nem tartunk ott - akkor is, addig is ez marad a natív konzolos változat, amit varázslás nélkül magaddal tudsz vinni a metrón, a hétvégi kiruccanásra, vagy épp az unalmas egyetemi előadásra. Ennek függvényében értékeld a GTA Trilogy Nintendo Switch kiadását.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

2 órája

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

4 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

9 napja

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==