Elden RingTeszt

Valami más. Sablonos nyitás, ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy szóba hozzuk, ugyanis az Elden Ring esetében egyetlen új elem beillesztése a kirakósba, magával hozza, hogy az összkép is változzon. Előnyére? Hátrányára? Ezt aligha lehet néhány szóban meghatározni, az azonban biztos, hogy a FromSoftware ismét lépett egyet a soulslike műfaj fejlődésében.

Kezdjük is rögtön azzal a bizonyos elefánttal a szobában. Nyílt világ. Egyike azon kulcsszavaknak, ami az Elden Ring bejelentése óta a reklámkampány szerves részét képezi és le kell szögezni, abszolút jogosan. Dacára annak, hogy hébe-hóba előkerült George R. R. Martin neve is a világ megalkotásának kapcsán, aligha az író munkássága fogja alapjaiban meghatározni az Elden Ringgel töltött órákat. Ez pedig annak köszönhető, hogy bár a bejárható terület és vele együtt a játékmenet bizonyos elemei is megváltoztak, a FromSoftware-re jellemző világépítés és történetvezetés a régi. Vagyis ezúttal is leginkább a saját alaposságunk és kíváncsiságunk fogja meghatározni, mennyire is leszünk részesei Köztesfölde történetének.

Ezzel szemben a nyílt világ nem csak a játéktér felépítését, de a benne való előrehaladást is gyökeresen szabja át és némileg állítja a feje tetejére, oly' mértékben, ami még a tapasztalt veteránokat is meglepheti. Bár a FromSoftware korábbi alkotásaiban is előfordultak egybefüggő területek, azokban inkább régiók és zónák ügyes, észrevétlen egybekapcsolását szokhattuk meg. Ez egyben azt is jelentette, hogy bár nem mindig érződött, a készítők bizonyos keretek között igyekeztek terelni minket egy adott irányba, valamilyen cél vagy ellenfél felé, néhol "falakat" emelve, máshol jelentős ellenállást tanúsító ellenfeleket elhelyezve, de mindig jelen volt egy vékony védőháló, mely nem csak azt gátolta meg, hogy túl korán jussunk el a játék adott pontjaira, de ezzel együtt azt is behatárolta, hol és milyen módon célszerű felderítenünk a körülöttünk lévő világot.

Ez a fajta navigátor megközelítés, ha nem is tűnt el teljesen, jelentősen háttérbe szorult, aminek legalább annyi pozitív hozadékot lehet felhozni, mint negatívot. Amint kiérünk az első lépéseket bemutató kezdőterületről és kitárjuk az utunk kezdetét jelző Limgrave-re nyíló kaput, azonnal magával ragad egy érzés, amihez foghatót eddig nem kaptunk a csapattól. Szabadság. Minden eddiginél nagyobb szabadság. Egyszerűen hangzik, mégis megannyi lehetőséget hordoz magában. Azonban a játék első óráiban leginkább fog úgy érződni, hogy a készítők túlságosan is a lovak közé dobták a gyeplőt. Az első halál. Az első tábortűz. Az első kósza NPC, aki nem az életünkre akar törni. Ezek a korábbi játékokban mind-mind fontos szereppel bírtak, itt azonban némileg más a helyzet. Már a zárt próbakör tapasztalatainál megjegyeztem, mennyire más megközelítést alkalmaztak például a szintlépés megnyitásához. Akár fél tucat tábortüzet helyettesítő kegy mellett is elmehetünk, mire találkozunk Melinával, hogy a kezünkbe adja a karakter fejlesztésének lehetőségét. Hasonlóan nyakatekert módon juthatunk el a központi területre, ahol aztán a fegyvereinket erősítő kovács és a többi hozzánk hasonló szennyezett lélek megfordul, hogy szóba elegyedjünk velük.

A széles világ felfedezése sem lesz könnyű vagy fáklyás menet. Az hamar egyértelművé válik, hogy bármelyik bokorban halálos fenyegetőzés rejtőzhet, de néha még a könnyűnek tűnő célpontok is pillanatok alatt változhatnak óriási akadályt jelentő ellenfelekké. Ráadásul maga a környezet is sokszor ellenünk dolgozik. A közlekedésben nagy segítséget nyújt hűséges hátasunk, Torrent - ezen a ponton erősen vissza kell fognom magam, hogy ne akarjak valami béna fájlmegosztós poént elsütni -, aki sajnos nem mindig áll a helyzet magaslatán. Bár jelenléte nem elhanyagolható, lévén velünk szemben ő képes a mennyei duplaugrásra, valamint célszerű hamar az eszünkbe vésni, hogy amennyiben barangolás közben akadunk bele nagyobb ellenállásba, legyen az egy komolyabb őrjárat vagy egy kósza boss, célszerű lóhátról vívni a harcot. Még akkor is, ha ennek irányítása alkalomadtán kissé nyögvenyelős is.

Torrent mellett a másik nagy segítség a bárhonnan elérhető gyors utazás... lenne, ha valóban bárhol használható lenne. Kezdődik az egész ott, hogy bár a kezdetben apró, majd egyre terebélyesedő térképre felkerülnek a nevezetes látnivalók, fontosabb támpontok, valamint a már említett kegyek, amik között utazhatunk, teljesen felderíteni csak úgy tudjuk, ha megtaláljuk az egyes régiókhoz tartozó térképrészleteket, amik aztán a teljes topológiát is felfedik. Ennek hiányában is tudunk bizonyos mértékben tájékozódni, részben a már említett nevezetes objektumoknak, részben pedig az általunk elhelyezhető jelölőknek köszönhetően, amivel pontosan meghatározhatjuk egy árus, egy könnyű prédát jelentő célpont vagy épp ellenkezőleg, egy hatalmas bestia helyét.

A dolog ott kezd bonyolódni, hogy amennyiben harcba keveredünk, a térkép elérhetetlenné válik, így amennyiben egy még feltérképezetlen területen futunk bele erősebb ellenlábasokba, nincs módunk, hogy azok pontos helyét megjelöljük, hogy tudjuk, a jövőben célszerű óvatosabban közelíteni az adott környéken. A másik probléma, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a gyorsutazás nem működik olyan esetben, amikor a föld alatt tartózkodunk. Ez leginkább akkor lehet zavaró, amikor a kíváncsiságunknak engedelmeskedve kinyitunk egy ládát, amiben a korábbi tapasztalatokkal szemben nem egy mimic-et találunk, hanem egy teleportáló csapdát. Aminek a végén sok mindent találhatunk, például egy földalatti bányát. Ahonnan visszajutni csak úgy tudunk, ha sikerül megtalálnunk a kijáratot, hogy visszatérjünk arra a helyszínre, ahonnan elszólítottak minket.

Ezen a ponton pedig vissza kell kanyarodnom a bevezetőben taglalt kérdéshez. Előny vagy hátrány az open world? A válasz valahol a két véglet között tanyázik. A már említett, némileg fókuszáltabb iránymutatás hiányában a játék elején nem azt éreztem, hogy a kíváncsiságomat jutalmazzák, hanem annak hiányát büntetik. Sosem tudtam, hogy kellően körültekintően jártam-e be az aktuális helyszínt vagy egy szikla alatt hagytam egy tárgyat, ami később komoly harcok végkimenetelét befolyásolhatta volna. Hasonlóan tanácstalanul álltam azelőtt, hogy mennyire térjek le a sejtelmes módon javasolt útról, meddig merészkedjek az ismeretlenbe, hány titokzatos ládát nyissak ki a veszélyre intő jelek ellenére is. Az Elden Ring nyitánya egyszerre tartogat ismert ismereteket, ismert ismeretleneket és ismeretlen ismeretleneket is, ráadásul utóbbiak egy része a későbbiekben is megmarad, mindössze kevésbé lesz erős a jelenléte, köszönhetően a fejlődésünknek.

Apropó fejlődés. A játéktér horizontjainak kiszélesítése mellett ez a játék több pontján is tetten érhető. Ezek egyike a dungeonök, melyekből rögtön több változatot is kapunk. Az első és leggyakoribb a világ különböző pontjain elszórt és eldugott apró katakombák, melyek felépítése megegyezik: néhány apró termen kell átverekednünk magunkat, kinyitnunk egy ajtót, ami mögött egy boss vár minket. Ezeknél némileg nagyobb változatossággal szolgálnak azok a dungeonök vagy különleges szobák, melyek speciális kulcsokkal nyithatóak, bennük pedig éppúgy találhatunk rejtett kincseket, mint vérszomjas ellenfeleket. Végezetül pedig a készítők által csak legacy dungeonnek nevezett területek, melyek a korábbi játékok helyszíneivel állíthatók leginkább párhuzamba. Ezek a komplex létesítmények önmagukon viselik a csapatra jellemző pályadizájn minden elemét, vagyis számíthatunk rövidítésekre, titkokra, csapdákra, sőt, ezeket megfejelendő a már említett, speciális kulccsal nyíló termekre is, amik egyúttal azt is biztosítják, hogy a már teljesített területekre újra és újra visszatérjünk.

Hasonlóan nagy léptékű átrendezést kapott a harcrendszer is. Első lépésként szót kell ejteni a megidézhető szellemekről. Ezek gyakorlatilag a beidézhető társak továbbfejlesztéseként írhatóak le. Előnyük, hogy nem pusztán a bossfightoknál vehetjük hasznukat, valamint megfelelő nyersanyag ellenében erősíthetjük is őket, hogy még hatékonyabb segítséget nyújtsanak. Variációik széles spektrumot fednek le, a távolsági varázslóktól kezdve, a közelharcra szakosodott farkasokon át sok mindent megtalálunk. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy csak azokon a helyeken hívhatjuk be őket segíteni, ahol erre a játék vizuális visszajelzést is ad, tehát elképzelhető, hogy egy komolyabb összecsapást bizony egyedül kell teljesítenünk.

Ezen kívül a fegyverek és páncélok terén is találkozhatunk újdonsággal. Előbbiek esetében az úgynevezett háborús hamvaknak köszönhetően egyedi támadásokkal ruházhatjuk fel őket, olyanokkal, amik korábban adott fegyverhez vagy fegyvertípushoz voltak rendelve, ezáltal univerzálisabbá tehetjük akár a kezdőfegyverünket, akár a játék későbbi pontján felszedett kedvenc eszközünket. A páncélok esetében pedig egy szövőkészletnek köszönhetően módosíthatjuk bizonyos értékeiket, így nem pusztán jól nézhetünk ki, de még ellenállóbbak is lehetünk a minket érő támadásokkal szemben.

Valamint nem mehetünk el szó nélkül a nyílt világ egy másik hozadéka, a kraftolás mellett sem. Az Elden Ring világa ugyanis nem csak kihívást tartogat, de megannyi értékes vagy kevésbé értékes nyersanyagot, melyekből aztán megfelelő eszközök segítségével akár a semmi közepén is összedobhatunk néhány bombát vagy más hasznos tárgyat. Ezekhez előtte azonban a hozzájuk tartozó recepteket kell megtalálunk, amik rejtőzhetnek egy vándor árus zsákjában vagy a már szóba került dungeonök mélyén is. És bár maga a tárgykészítés intézménye üdvözlendő, hiszen nem szorulunk rá, hogy állandóan árusokat keressünk, kényszerű hozadéka, hogy sok esetben egy viszontagságok árán megközelített tárgy nem más, mint egy gomba vagy más haszontalan alapanyag.

Adott tehát egy hatalmas, egybefüggő és változatos világ, tele titokkal, veszéllyel és kinccsel, amit felfedezni sokszor épp annyira áldás, mint átok. Az ismeretlen ismeretlenekről már esett néhány szó, azonban az Elden Ring technikai teljesítményét is muszáj mérlegre tenni. Elsőként a tény, hogy a játék rendelkezik ugyan a napjainkban megszokott látvány/teljesítmény kapcsolóval, azonban ennek jelenlétét enyhén fölöslegesnek éreztem. Adódik ez egyrészt abból, hogy ha valahol, akkor itt mindenképpen többet ér a gyorsabb, stabil képfrissítés, mint a részletesebb látványvilág, már csak azért is, mert még a felbontást preferálva is képes hajmeresztő dolgokat produkálni a játék. Nem pusztán lóháton, de gyalog közlekedve is rendszeresen futhatunk bele megkésett textúrabetöltésekbe, elmosódott modellekbe, el- majd feltűnő árnyékokba és a listát még lehetne folytatni.

Valamint a kidolgozottság terén is meglehetősen kettős képet mutat a játék. Sokszor a messzi távolban feltűnő épületek részletesebben és jobban ki vannak dolgozva, mint a tőlünk néhány lépésre lévő bokrok vagy összevetett sátrakból álló táborok. A már említett legacy dungeonök elképesztő részletességgel kidolgozottak, a külső és belső terek hihetetlen atmoszférát árasztanak, ugyanakkor a nyílt világ bizonyos részei ezeknek tükrében olykor elnagyoltnak hatnak. A játék rendkívül erős művészeti oldalát nem minden esetben képes hasonló minőségű grafikai részletességgel kiszolgálni, ez pedig még annak fényében is kissé szomorú, hogy ezt bizonyos szempontból már megszokhattuk a stúdiótól.

Ahol viszont brillírozik az Elden Ring, az az audiós részleg. Nem pusztán a bossfightok alatt felcsendülő zenekari betétekre kell itt gondolni, hanem a világ minden zajára és neszére. Azokra az apró, de jól elkülöníthető hangokra, melyekből egy idő után odatekintés nélkül is tudjuk, hogy mire számíthatunk, milyen ellenfél vár minket a "sarkon túl." És bár sok tekintetben a már megszokott és jól ismert hangfájlok társulnak egy-egy kötelezőnek számító animáció mellé, az összkép teljességéből és érdemeiből ez aligha von le.
Azt pedig szintén meg kell említeni, hogy bár magyar feliratot nem kapott a játék, a készítők ezúttal sem mellőzték a magyar vonatkozásokat, amiket talán sikerült túl is tolniuk. Itt van nekünk Marika néni, a bukott királynő, Margit, akiről ránézésre nehéz eldönteni, hogy a nemek közti háborúban a barikád melyik oldalán áll, de Köztesföldét járva, olyan segítőkbe is belefuthatunk, mint István, az öreg lovag. Nem tudom, minek köszönhető ez a fajta "fétis" a készítők részéről, de megmosolyogtató egy-egy ilyen szereplővel találkozni.

Az Elden Ring sok szempontból tekinthető a soulslike műfaj evolúciójának következő lépésének. A kibővített eszköztár a harcban és ezzel együtt a karakterfejlesztésben üdvözlendő, ugyanakkor a nyílt világ alkalmazása fölött nem ennyire könnyű ítéletet mondani. Elképzelhető, hogy bizonyos mechanikák átalakítása nem működött volna a játéktér ilyen formában való megnövelése nélkül, azonban a megszokott formulát és annak alapjait nem tudja mindenhol ugyanúgy kiszolgálni. Amely elemeiben erős, azt az elődökben csiszolta tökéletesre, az újdonságok viszont érződhetnek negatívumként is. Újszerű, de mégis megszokott. Friss, de közben jól ismert. Nem lehet másképp mondani, ez most valami más.

PLATFORM PC, PS4, PS5 (tesztelt), One, Series S/X
KIADÓ Bandai Namco FEJLESZTŐ FromSoftware
MEGJELENÉS 2022. február 25. ÁR 20 990 Ft