Deathbulge: Battle of the BandsTeszt

A Deathbulge: Battle of the Bands egy Earthbound-jellegű JRPG, amelyben egy kis közösség kis mókás karaktereivel kell rendet vágnunk. Itt nincs különösebb világmegváltás (vagyis van, de másképp, mint a JRPG-kben általában), a történet is egy amatőr rockzenekar felemelkedéséről szólna. Van ebben minden, mint a Scott Pilgrimben, igazából az egész hangulat, szövegkönyv, látvány azt a szellemiséget képviseli, mint O' Malley mesemondása. Minden helyszín, szóvicc, JRPG-s skill és történeti szál a zenei világ paródiájaként jelenik meg, és ez továbbra is üde tud maradni. Már aki érti azt, hogy a "tonewood" szóvicc mitől szóvicc, és mitől van kettős (vagy többszörös) értelme egy olyan világban, ahol a basszusgitár formájú "bass" sügérhal teljesen mindennapos jelenség.

Mint ahogy lenni szokott, a sztoriban kolbászolhatunk fel-alá, mellékküldiket (azaz side-gig-eket) teljesíthetünk a fősodor mellett. A városi részeket dungeonok tarkítják, szóval hasonlít az egész a szerepjátékokra jellemző formulához. A harc viszont igen egyedi: a karakterek egy aktív időcsíkon haladnak előre az egyes körök között, a támadásaikkal pedig módosítani tudják a saját és ellenfelük időcsíkját (például gyorsítót tudnak letenni, vagy valamilyen elementális csapást, azaz "measure effektust" tudnak az időtengelyre pakolni). A karaktereink jellegükben alaposan eltérnek egymástól, az ellenfelek pedig hozzák egy általános JRPG szintjét változatosságukkal és leosztásaikkal. Ráadásul a térképen is látszódnak, eliminálva a "randomot", mint bosszantó tényezőt.

A sztori változatos térképen visz majd minket keresztül, amelyet elural a zenei világ (zenészvilág?) vizuális kultúrája, némi direkt-mémszerű humorral meglocsolva. Az izometrikus nézet a Mother-sorozat kedvelői számára még csak furának sem tűnik majd, de az is igaz, hogy bizonyos feladatok teljesítéséhez sokat kell kajtatni, legyen szó dungeonokról, vagy városi terepekről.

A játék meglepően tartalmas: 20-25 órányi kontent kivarázsolható ebből a mókaszagú, zajos kis szerepjátékból. Ilyen tekintetben (tartalmilag, húzást tekintve) pedig a South Park RPG-k jutottak eszembe. Flow tekintetében minden rendben, nincsenek időhúzó elemek, ha elemedben vagy, jó tempóban tudod pörgetni a harcokat és a kalandozást.

De a sok jó mellett azért főbb problémáim is vannak a játékkal. (Ezek szerencsére nem óriási méretűek.) Első: a túl széles spektrumot felölelő atmoszféra, amihez valami fura halfétis is társul. A zenék tekintetében sokszor édesbédes, korai japán konzoljátékokat idéző chiptune téma szól, pedig lehetne kicsit rokkosabb az összkép. Persze a zenék így is minőségiek, de ahogyan a "rockzenei" tematikába is mindenféle mellékzsáner beszűrődik a történetben, úgy igazából a vizuális látkép sem tud végig egy stílust megülni. Nekem ez kicsit divergens képet nyújtott, másoknak (a fiatalabb korosztálynak) ez valószínű inkább tetszeni fog. Második: az animációk is lehetnének kissé szofisztikáltabbak, és ("harmadik:") legalább néhány "akcióhang" tekintetében kaphattak volna szinkront a főbb karakterek.