Kezdjük a legfontosabbal: A Harmonix kiszállt. Akik nem értenék, annak kicsit bővebben, a Harmonix, aki a Guitar Hero első két részét fejlesztette jelenleg az MTV/EA párosnak gyúrja erősen a Rock Bandet, így az Activision/Red Octane páros a szakmában már ismert (Tony Hawk sorozat, valaki?), azonban a stílusban totál újoncnak számító Neversoftnak adta ki a harmadik rész elkészítésének feladatát. Nem tűnik nagy dolognak? Pedig az, hiszen a Guitar Hero második része sokak szerint már a tökéletesség egy olyan fokát érte el, ahol már csak rontani lehet egy esetleges folytatással. Ezek után persze minden rajongó remegve várta, milyen lesz a harmadik rész, de most megnyugodhatunk: a Legends of Rock nem lett rosszabb, mint az elődök. Néhol kicsit más, de rosszabb semmiképp.
A játék alapjai természetesen maradtak a régiben, adva van a gitár, adva van egy hero (gyk: Te, kedves játékos) és adva van néhány tucat jó kis dalocska, melyre a hero rázhatja a gitárját. A dolog technikai részébe hadd ne menjek bele, amennyiben valaki az elmúlt éveket egy lakatlan szigeten töltötte volna, az olvassa el az előző rész tesztjét, onnan megtanulhatja a kezdőlépéseket. Ezek helyett lássuk, mi az, amiben a Neversoft változtatott, hozzáadott, vagy elvett.
Kezdjük az utóbbival, az első dolog, amit kivettek a csomagból az a kábel. Igen, a Guitar Hero III Les Paul gitárja (vagy Kramer, ha valaki a PS2 változatot szerzi be) minden platformra totálisan kábel nélkül, vagy trendibb néven wireless kivitelben érkezik. Nagy lépés ez, már a második résznél is azért picsogtunk ezért, tehát feltétlen öröm, hogy végre megoldották a srácok. A gitár egyébként alakjától eltekintve ugyanolyan, mint az elődje, öt gomb, egy pengető, egy whammy bar, egyedül a Wii verzió számít kivételnek, ahol a wiimote-ot bele kell helyezni a gitárba, így adva meg a rezgés lehetőségét, illetve azt, hogy a félrepengetések hangja a “gitárból” szóljon. Ennyit a “hardverről”, (illetve még annyit, hogy ezúttal a gitár kettészedhető, így könnyítve a szállítást), lássuk mi változott magában a programban!
A főmenüben azonnal szembekerülünk az egyik legfontosabb újdonsággal, a co-op karrier lehetőségével. A feladat nagyjából ugyanaz, mint egyjátékos módban, adva van néhány egymást követő setlist, azokat kell haverral végiggitározni. A szóló és co-op karrier számai közt van némi eltérés, értelemszerűen kikerült néhány olyan nóta, ahol az egyik embernek nem sok szerep jutott volna, ezeket duett-barát számokkal “helyettesítették”. A gáz az, hogy ezeket a számokat csak duettben nyithatjuk meg, egyébként sehogy nem találkozhatunk velük. Amennyiben egyedül állnánk neki a rock legendává válásnak, úgy szintén kapjuk sorra az egyre nehezedő setlisteket, azonban az előző résztől eltérően most egy egyszerűbb sztori is társul hozzájuk. Tényleg nem kell sokra számítani, az egyes listák közt egy néhány másodperces animációban láthatjuk, hogyan alakul bandánk helyzete, hogyan lesznek a garázscsapatból a legnagyobb sztárok.
Az előző rész ismerői emlékezhetnek az encore-ra, azaz arra, hogy egy lista utolsó száma végénél a közönség ráadást kér, ekkor lehetőségünk van egy újabb nótát elgitározni. Újdonság a Boss Battle mód, ahol egy-egy híres gitáros (Slash, Tom Morello) hív ki minket egy meccsre. A dolog úgy néz ki, hogy adva van egy kis gitárszóló, melyet felváltva kell eljátszanunk. A Star Power átalakul, ilyenkor különböző “fegyvereket” lehet nyerni, ha sikeresen eljátsszuk az adott dallamot, majd ezen fegyvereket (van itt minden, egy-egy billentyű meghibásodása, a dallam nehezítése, stb.) a gitár függőlegesbe állításával aktiválhatunk ellenfelünk szólója közben. Vicces kis játékmód lett ez, néhány hibával: Először is, nagyjából három ilyennel fogunk találkozni a karrier közben, másodszor a különböző fegyverek nagyon nincsenek kiegyensúlyozva, melyek egyes csatákat - de különösen az utolsót - iszonyatosan megnehezíthetik, vagy épp baromira könnyűvé tehetik. Sajnos ez a mód co-opban nem él, a basszusgitáros kénytelen lesz végighallgatni, ahogy társa - remélhetőleg - brillíroz.
Oh, igen, a co-op mód csak karrier módban érhető el egy gépen - legalábbis ha nem vagy X360 tulaj. Ők ugyanis első indításkor (feltételezve, hogy Live-ra van kötve a gép) letölthetnek egy patchet, mely bekapcsolja ezt a játékmódot a Quick play opcióban is. Másik gépek tulajai? Remélhetőleg előbb-utóbb ők is kapnak egy ilyen kis meglepit. Lehet azonban egymás ellen versengeni, a régről ismert face-off és pro face-off mellett a fent említett battle-mode az egyedüli újdonság. A kiegyensúlyozatlanság itt is feltűnik, még talán jobban, mint a karriernél, valahogy úgy érzem, mintha ez a fajta játék egy kósza ötlet lett volna, amit helykitöltés miatt benne hagytak volna a végleges változatban.
Van viszont masszív online támogatás (és ezt a részt PS2 tulajok ki is hagyhatják sajnos)! Nem csak leaderboardok, internet segítségével az összes egymás elleni játékmód játszható, co-opban is nyomulhatunk, egyedül a karrier nem elérhető. Természetesen a rendszerek közt van eltérés, így míg a PS3 kiadás nem támogat semmilyen barát-listát és így csak random emberek ellen gitározhatunk, addig a Wii változatban - a szokásos játék specifikus friend-code segítségével - már barátokat is hívhatunk. Kétségkívül az X360 verzió online módja a legbarátiabb ebben a tekintetben, hiszen kiállhatunk ismeretlenek ellen és barátainkat is pillanat alatt beinvitálhatjuk a játékunkba, illetve itt pillanatok alatt hozzá tudunk férni a letölthető dalokhoz. Természetesen a PSN Store is kínálni fog extra dalokat, a Wii verzió azonban nincs felkészítve a későbbi kiegészítésre. Az online játék mellett a készítők a lassan megszokottá váló webkettes fegyvert is bevetik, a guitarhero.com oldalon statisztikákat nézegethetünk a teljesítményünkről, csapatokat alkothatunk, sőt akár rajongókat is gyűjthetünk!
MÉG NINCS VÉGE, KATT AZ OLDALVÁLASZTÓRA A FOLYTATÁSÉRT!
A lényeg maradt a végére, hiszen még nem esett szó a nótákról. Ízlések és pofonok ugye, én úgy vélem, hogy a harmadik rész felhozatala igencsak erős lett. Van itt minden, klasszikus számok a KISS, Pat Benatar, Rolling Stones vagy Santana tolmácsolásában, régebbi punk nóták a Dead Kennedys vagy a Sex Pistols kínálatából, vagy frissebb dalok a Bloc Party vagy a The Killers előadásában. A metál kedvelői pedig szintén elégedettek lehetnek, hiszen a Metallica, Iron Maiden vagy a Slayer is tiszteletét teszi a lemezen, amennyiben mindent feloldunk, akkor úgy nagyjából 80 szám közül választhatunk. Nem számoltam meg, de a nóták úgy fele lehet eredeti felvétel, mely az előző részek ismeretében nagyon jó eredmény. Van azonban ennek egy hátránya is, a cover dalok, ha lehet, most még élettelenebbül szólnak, Ozzy egyedi hangja rémisztően rosszul lett utánozva, a Holiday in Cambodia pedig olyan szinten át lett alakítva, hogy az eredeti ismerőinek néha sikítani volna kedve. Szerencsére gitár szinten nincs elrontva a dolog, függetlenül attól, hogy eredeti, vagy utólag felvett dalról van szó.
Talán csak a játék nehézsége miatt remeghet néha a kezünk - szó szerint is akár. Már a kezdők számára általában ajánlott könnyű és közepes nehézségi szinten is találni néhány keményebb nótát, azonban a nehéz és expert szint olyan szintű szivatásokat tud végrehajtani, amire még nem volt példa. Nagyon-nagyon a gitártépés, a sok, apró, gyors note felé ment el a lényeg, ami hosszabb távon igen fárasztó tud lenni, az viszont biztos, hogy hihetetlenül profinak tud látszani az ember ha pl a One-t lenyomja. Aztán az egész végén ott van a Dragonforce iszonytató száma, melyet véleményem szerint szinte lehetetlen experten abszolválni, de ezt lentebb ti is megnézhetitek. Cserébe a pergősebb dallamokért a játék sokkal elnézőbb lett, amit főleg a HOPO elemeknél vehetünk észre. Míg az előző részek milliszekundumra pontos pengetéseket igényeltek, itt ha nem is lazulhatunk nagyon, érezhetően engedékenyebb a program a kisebb csúszásoknál.
Javult a játék grafikája is, legalábbis X360-PS3 fronton, míg a Wii-PS2 verzió picivel szebb lett, mint a második rész. A gitárosunk profi részletességgel van lemodellezve, mozgása rettentő életszerű, de az egész banda nagyon király kinézetű - még akkor is, ha az énekes ránézésre Steven Tyler és Anettka bűnös szerelemgyereke - istenkirály lip-syncel. A grafikai fejlődés magával hozott egy eddig ismeretlen bosszúságot, ugyanis néha egy-egy pillanatra be tud lassulni a játék, ami máshol nem zavarna, de egy ilyen ritmusfigyelő stílusnál megbocsáthatatlan hiba.
Elég vegyes érzések keringenek bennem erről a részről. Egyrészt látom a hibákat és tudom, hogy mérgelődnöm kellene rajta, a készítők orra alá lehetne dörgölni, de nem tudom. Nem tudom, ugyanis a játék magja maradt a jó öreg megszokott, ami egy pillanat alatt magába tudja szippantani az embert, és látszik, hogy a srácok a Neversoftnál apait-anyait beleadtak, hogy a rajongóknak örömet szerezzenek. A sorozat rajongóinak kötelező vétel, akik viszont most kezdenek neki, azok, ha megtehetik (azaz nem PS3 vagy Wii tulajok) először inkább a második résszel alapozzanak. A nagy kérdés azonban az, hogy hova lehet menni ezek után? A harmadik részben tényleg a tökélyre lett fejlesztve minden, amit ebben a stílusban el lehet érni, nemsokára pedig jön a Rock Band, ami talán új utat tud mutatni a műfajban. Reméljük az Activision - Red Octane - Neversoft trió nem csak a szerencsétlen játékost akarják megfejni, hanem egy esetleges negyedik résznél hajlandóak lesznek valamerre újítani, mert akármennyire is a szívemhez nőtt ez a sorozat, legközelebb ez a felállás már nem lesz elég a sikerhez.
(Utószó: Így a végére pedig az ígért Dragonforce dal egy részlete Expert szinten. Jó gyakorlást!)