“A régi szép időkben, még ezelőtt a járműves szenvedés előtt mire volt szüksége Kazooie-nak a repüléshez?” - teszi fel a kérdést L.O.G a játék végi kvízben, még a Rare-től is szokatlan öniróniával. A fejlesztők a rajongók visszajelzései alapján eme kérdés megírásakor már érezhették, hogy nem feltétlenül volt jó ötlet nyolc év után olyan drasztikus változást vinni a sorozatba, mint a járművek fókuszba helyezése.
Platformjáték. Ilyen volt az első két rész, sőt, még a GBA-ra megjelent, történet szempontjából lényegtelen Grunty's Revenge is. A sorozat egyszer már kitekintett a járművek felé a Banjo-Pilot által, de akkor még senki sem gondolta volna, hogy az oly régóta várt harmadik rész is erre fog építeni.
A történet ott kezdődik, hogy Banjo és Kazooie Xbox 360-nal játszanak. Mind a ketten el vannak hízva, hiszen nyolc év alatt semmit sem csináltak a fent említett tevékenységen és pizzaevésen kívül. Egyszer csak Gruntilda, a boszorkány koponyája (mert csak ennyi maradt belőle) feltűnik, hogy újra összecsapjon a párossal. Ekkor megjelenik Lord of Games (L.O.G). Ő minden videojáték megalkotója, és most úgy döntött, hogy végső leszámolást rendez Banjo-ék és Grunty között, új szabályokkal. A nyertesé a Banjo otthonaként szolgáló Spiral Mountain, a vesztes pedig örökre a videojáték gyárban dolgozhat. Kazooie-től elveszi minden képességét, Grunty pedig új testet kap, járműként pedig egy hatalmas tankszerű versenyautót. Banjo-éknak egy lerobbant tragacs jut. Innen veszi át a játékos az irányítást, hogy számos versenyben bizonyítsa, hogy ő a járművek nagymestere.
Persze itt nem gokartversenyről van szó. Legalábbis nem teljesen. Hiszen a játék mechanikája nagyon hasonlít a platformjátékokéhoz, főleg az összekötő szintként funkcionáló Showdown Town-ban. A következő rendszer szerint haladhatunk a végkifejlet felé: a város közepén lévő Videojáték Gyárból kigurul egy gömb, amit el kell szállítani a kijelölt helyére, ezzel megnyitva egy új pályát. Egy adott pálya hat fejezetből áll, ezeket a fejezeteket Puzzle Darabok gyűjtésével lehet megnyitni, amiknek többségét pályákon lévő feladatok megoldása által lehet elnyerni. A cél, hogy a Banjo otthonába vezető ajtó feletti lévő számot elérje a megszerzett kirakósok száma, hogy sor kerülhessen a végső küzdelemre.
Ez egy szépen, logikusan kialakított rendszer, akkor is tökéletes lenne, ha nem járművekkel kéne megoldani a feladatokat. Egyetlen probléma ezzel, hogy míg az előző két részben képeket kellett kirakni a Puzzle Darabokkal, addig itt egy hatalmas gömbbe kell őket gyűjteni, és tényleg csak az számít, hogy mennyi van belőlük. Ezzel főbelőttek egy régi szép hangulati elemet. Persze, akinek nincs múltja a sorozattal kapcsolatban, annak ezzel nem lesz baja.
A pályák egyébként nagyon szépre és igencsak hatalmasra sikeredtek. Egytől-egyig tükrözik a Banjo csapat fantáziáját, vannak olyan változatosak, mint a felmenők esetében. Ott van például a Logbox 720, ami egy következő generációs konzol belseje, ahol a feladatok a gép egyben tartása körül bonyolódnak. De említhetném a Banjo Land-et, ami egy méretes múzeum az előző részek darabkáiból összerakva.
A feladatok sajnos nem túl változatosak, körülbelül négy-öt fajta van belőlük: vidd a célba a labdát, szállíts valakit valahova, pusztíts el valamit és végül védj meg valamit. Külön öröm, amikor újdonságba botlik az ember, mint a tojássütés (amit a lángszóró alkatrész segítségével akár másodpercek alatt is meg lehet oldani), vagy a Banjo-Tooie-ből egy az egyben átvett UFO-s lövöldözés.
Egyértelműen saját járművek építésére alapoztak a fejlesztők, furcsa mód itt jön be az igazi platformos kalandozás is a képbe. Ahhoz, hogy egy feladatot minél gyorsabban meg tudjunk oldani, saját gépet kell építeni, mert amiket a játék felajánl, azokra minden mondható, csak az nem, hogy használhatóak. Ha építkezni akarunk, alkatrészek kellenek. Azokat viszont ládákból kell kiszedni, amik eléréséhez többnyire ténylegesen ugrálni, mászni, egyensúlyozni kell. Azért mondom, hogy többnyire, mert sokszor itt is járművet kell használni. Az alap, Trolley nevezetű kocsi idővel fel lesz szerelve a továbbjutást segítő részekkel. Csúszik a lejtő? Tapadós kerék a megoldás. Magasan van egy hely? Rugó a kocsi aljára. Megfullad Banjo a víz alatt kocsikázva? Búvárülést neki... nem mintha akkora baj lenne a fulladás, ugyanis, ha ez bekövetkezik, Kazooie felpofozza a medvét, akinek tüdeje újra megtelik levegővel. Nem lehet meghalni. Sőt, miután nagyon olcsón,felfejlesztjük karakterünket, még a leghosszabb, több másodperces zuhanások is csak az életerő felét veszik le. Röhejes.
A város egyébként tényleg hatalmas, rengeteg részletgazdag látnivalóval és referenciával más játékokra. Jolly Dodger táskájában például Killer Instinct 3 dobozok vannak... nem mintha létezne a játék... ugye Rare?
Ha már elegendő alkatrészt gyűjtöttünk össze, jöhet az, ami egyeseket az unalomba fog fullasztani, mások viszont versenyszellemtől és kreativitástól hajtva imádni fogják. Kapunk egy butuska feladatot, például hogy romboljunk le egy iglut. Először választunk egy ülést, megfelelő kereket, majd motort és üzemanyagot. Ezzel már van is egy működőképes jármű, amin ha jól vannak elhelyezve az alkatrészek, akkor nem borul fel (számít az egyensúly). Ez viszont még nem alkalmas a feladatra. Jöhet a formázás. Különböző kocka és rúd alakú darabokból egy nagy falat építünk az elejére, sőt, még rakunk rá öklöket is, amik bármit arrébb löknek. A hátuljára súlyosabb dolgok kerülnek, hogy ne bukjon orra. Teszünk még rá egy rakétavetőt és egy doboz lőszert, hogy még veszélyesebbnek tűnjön, majd kifessük, hogy megfeleljen az ízlésünknek. Ezzel el is telt fél óra. Miért? Hogy egy 1 perces feladatot megoldjunk. Ez az arány nagyon könnyen torkán akadhat bárkinek, főleg egy olyan világban, ahol nem meglepő, sőt szinte már elfogadott az öt-hat órás játékidő.
Pedig az építkezés tényleg elkerülhetetlen, még a feladatok ismétlődésével is. Hiába kell harmadszor is labdát a kapuba juttatni, amikor a pálya kialakítása nem teszi lehetővé az előzőleg erre a célra szánt gépezet használatát. Ilyenkor vagy átalakítjuk a már meglévőt, vagy újat kezdünk. A harmadik lehetőség, hogy felkutatunk valakit, aki már túl van a feladaton és megkérjük, hogy küldje el a tervrajzát az általa használt járműnek. Ha szerencsénk van, még visszajátszást is készített a feladat megoldásáról, így könnyítve meg a dolgunkat.
Itt válik fontossá a fizika is, amit a Rare nem nagyon használt az Xbox 360 előtt. Saját motor hiányában a Havoc mellett döntöttek, ami igencsak magas szintű realitást adott a kezükbe. A járművek úgy viselkednek, ahogy azt a beépített alkatrészek diktálják. Ha túl magas és nincs egyensúly, akkor eldől az első kanyarban, ha túl nehéz a hátulja, akkor hátra borul. Néha viszont nagyon is zavaró ez a szintű realitás: ez főleg akkor érezhető, amikor még nincsen meg a tapadós kerék, de még akkor is könnyen lehet olyat készíteni, ami jól néz ki, elvileg pont megfelel a feladatra, de gyakorlatban elbukik. Az viszont biztos, hogy a repülőgépek és helikopterek jól működnek, és szerencsére többnyire ilyeneket fogunk használni.
Állj és cserélj!
Az eredeti Banjo-Kazooie Stop 'n' Swop funkciója arról szólt volna, hogy a játékban megszerzett titkos tárgyakat (hat kérdőjeles tojás és egy jégkulcs) a Nintendo 64 kazetták cserélésével át lehetett volna vinni a második részbe, hogy ott bónuszokat nyisson meg. Végül ez a funkció nem valósult meg, viszont tíz évnyi találgatást eredményezett a rajongók körében.
Ha az XBLA-ra megjelenő Banjo-Kazooie-val azután játszunk, hogy létrehoztunk egy Nuts & Bolts mentést a gépen, akkor maguktól megnyílnak a titkos tárgyakhoz vezető utak, majd megszerzésük után a N&B-ban hét, csak így megszerezhető alkatrész lehet a játékosé. Kár, hogy mind haszontalan.
Remélhetőleg a Banjo-Kazooie és Tooie közt eredetileg tervezet kapcsolat is létre fog jönni a második rész XBLA változatával, hogy a rajongók végre lezárhassák 10 év nagy talányát.
A grafikáért a Viva Pinata motor felelős, de annál picit továbbmennek. Már említettem, hogy kiemelkedően részletgazdag a játék. A városban a legeldugottabb házikó is gyönyörűen ki lett dolgozva, a pályák pedig hatalmasságuk ellenére is változatosak. Minden tele van élettel, mindig látni valami érdekeset, szóval ez egy igen erős pontja, akárcsak a zenék.
A zenék, amik talán egyedüli módon száz százalékig “Banjo-Kazooie-sak” maradtak. Ez köszönhető a régi dallamok újraértelmezésének is, de az új dallamok sorozathűsége sem elhanyagolható. Grant Kirkhope és Robin Beanland a tőlük megszokott profizmussal írták meg dallamaikat.
Ugyanez jellemző a hangokra is. Minden a Banjo-Kazooie univerzumra oly jellemző hangulatot áraszt. A karakterek továbbra is gagyognak, szinkron nincs (hagyomány, aminek megtartása kérdéses, de a rajongókat kielégíti). A tárgyak hangjai is mind megmaradtak, és ha nagyon magasra jutunk, ugyanúgy elnémul a zene, mint régen. A játék eme aspektusával igencsak elégedett lehet minden rajongó... kár, hogy másban már nem annyira.
Összegezve elmondható, hogy egy igen jól összerakott, szép játék a Banjo-Kazooie: Nuts & Bolts, de nem kiemelkedő, és az újdonságként létrejött járműépítés sem biztos, hogy túl sok embert győz meg kipróbálás után. Jól működik, az editor a lehető legegyszerűbb, de a kész járművek többsége ennek ellenére sem használható mindig megfelelően. Viszont ott a sikerélmény, mikor egy feladatot sikerül rekordidő alatt elvégezni. Aki szeret toplistákon helyezéseket elérni, annak ez tökéletes játék, másoknak unalomtenger. A Banjo rajongók meg reménykedhetnek, hogy a következő rész visszatér az alapokhoz - a végkifejlet erre utaló jeleket tartalmaz.
A cikk szerzője Nikházy Ákos, vagyis manga02, akinél kevesen szeretik jobban a Rare-t széles e vidéken. Látogasd meg remek Rare rajongói oldalát, a RAREFANATIKUS-t!