God of War IIITeszt

Emlékszel még a God of War II elejére? Emlékszel még Kratos és a megelevenedett Rodoszi Kolosszus lélegzetellállító harcára? Itt az ideje, hogy elfelejtsd. Sőt, felejts el mindent, amit valaha videojátékban láttál. A God of War III első fél órája ugyanis olyan élmény, amilyenben ezidáig garantáltan nem volt még részed.

A dolog azért különöses érdekes, mert a harmadik részben az égvilágon semmi innovatív nincs. Azért nincs, mert semmi szükség rá: a God of War sorozatnak egyetlen olyan játékeleme sincs, ami javításra szorulna, ezzel pedig a Sony Santa Monica is tökéletesen tisztában volt. Mint ahogy azzal is tisztában voltak, hogy valójában egyetlen dologra kell csupán odafigyelniük a God of War III esetében: arra, hogy úgy tereljék át a sorozatot a generációváltás nehézségein, hogy az esszencia eközben érintetlen maradjon. Hogy sikerült-e nekik? Örömmel jelenthetem, hogy igen - sőt, mi több, talán még legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy az új epizód képes lesz ilyen mértékben élni a PlayStation 3 hardvere által nyújtott lehetőségekkel. A trilógia lezárása ugyanis bármiféle innováció hiányában is egy mérföldkő, forradalom, revolúció.

Csak ismételni tudom önmagam: ilyen élményben garantáltan nem volt még részed - a God of War III olyan dolgokat pakol a képernyőre, amit egész egyszerűen még összehasonlítani sem lehet mással. Ez utóbbit jól mutatja, hogy az sem írná körül jól az egészet, ha azt mondanám, hogy képzeld el a második részt jelenlegi generációs kinézettel: valójában a grafika, az operatőri munka, a rendezés és a pályadizájn egy olyan magas színvonalú kombinációjáról van szó, ami új értelmet ad az epikus prezentáció kifejezésnek. A God of War III pedig - ahogyan azt a bevezetőben is említettem - egyetlen másodpercig sem késlekedik azzal, hogy ezt szemléltesse számodra. Persze aki végigjátszotta a második részt, az vélhetően már felkészült valami hasonlóra: Kratos és a Titánok támadását az Olümposz csúcsa felé korábban sem valamiféle baráti teadélutánként képzeltük el.

A God of War III tehát valahogy úgy kezdődik, hogy elképzeled, ahogy Gaia hátán meg fogsz mászni egy hatalmas hegyet, aztán amikor hirtelen bele is csöppensz a dolgok közepébe, akkor rájösz, hogy a képzelőerőd csődöt mondott, mivel a Sony Santa Monica egy olyannyira kreatív és látványos nyitószekvenciát álmodott meg, ami még a rajongók legnaívabb elgondolásaival is nevetve mossa fel a padlót. Extrém dolgokra tessék felkészülni: ami az egyik pillanatban még vízszintes, az a következőben könnyen függőlegessé válhat, mint ahogy a talaj és az idézőjeles plafon alatt sem kell feltétlenül két különböző dolgot érteni. Gaia teste folyamatos mozgásban van, ahogy az Olümposz oldalán mászva gigantikus harcot vív Poszeidónnal, te pedig az ő hátán, kezén, fején, és még ki tudja milyen testrészein utazva leszel részese ennek a hihetetlen kalandnak. Egy fél órás, monumentális andrenalindózis - ez vár rád.

Maga a játék persze nem fél órás, hanem úgy hússzor ennyi, úgyhogy badarság lenne ennyi alapján ítélkezni - már csak azért is, mert érthető módon a God of War III-nak muszáj visszavennie valamelyest a tempóból a fentihez hasonló jelenetek után. Nagy szerencsénkre azonban a játék a későbbiekben is képes felnőni a felütés által megalapozott elvárásokhoz, és ügyesen elosztott időközönként további sokszázméteres méretekkel operáló szekvenciákkal örvendezteti meg a játékost. Nem minden második sarkon, nagyon okosan csak éppen annyiszor, hogy mindegyik kellően magasra tornássza a szájtátás-faktort - ha többet csináltak volna belőlük, mint amennyi lett végül, akkor a súlyuk is jóval kisebb lenne. Őket már nem is szívesen lőném le: legyen elég annyi, hogy a későbbiekben is láthatsz majd jónéhány példát arra, hogy a pályadizájn, valamint a Titánok felépítésének megtervezése gyakran egy és ugyanazt a feladatot takarta a fejlesztők számára.

Nem véletlenül esett ennyi szó a prezentációról: tényleg ez az a része a God of War III-nak, ahol az igazi fejlődést kell keresni - ez persze nem jelenti azt, hogy az egyéb elemek változatlanok maradtak. Ott van például a harcrendszer: a Sony Santa Monica nyilván ezúttal sem tör a japán hack and slash rokonság babérjaira, ám az apró csiszolások egyértelműen érezhetőek - sőt, egy komolyabb újításról is szót kell ejteni, ami egyben további mélységet is ad a harcnak. Nevezetesen arról van szó, hogy immáron az egyes támadások közben is válthatsz a fegyvereid között, amit ráadásul garantáltan alkalmazni is fogsz, a fejlesztőknek ugyanis végre sikerült olyan harceszközöket kitalálniuk, amik nem csak dísznek jók, hanem igenis előszeretettel fogod cserélgetni őket - én legalábbis a négyből hármat aktívan használtam, ami a korábbi epizódok esetében egyáltalán nem volt jellemző. Vége tehát a normál pengék egyeduralmának - piros pont.

Van egy másik aspektusa is a harcnak, ami a látványhoz hasonlóan a generációváltás következményeként változott pozitív irányba, ez pedig az ellenfelek száma. A görög mitológia csúfságai minden eddiginél nagyobb mennyiségben boldogítanak bennünket, nem ritkán több tucatnyian - nem hittem például a szememnek, amikor egy romos épületben oldalról szó szerint a nyakamba ömlött úgy harminc túlvilági katona. Az egészet az animációk teszik igazán látványossá, hiszen amellett, hogy baromi látványosak és simák, még abszolút természetes hatásuk is van - már amennyire lehet ilyet mondani egy spártai félisten, meg néhány kitalált kreatúra esetében. A részletekben igazán az elengedhetetlen Quick Time Eventek alatt merülhetünk el: az életéért kűzdő minotaurusz fújtatása, a földön fekvő kentaur brutális felvágása, vagy a küklopszokon alkalmazott gyors szemműtéti beavatkozás mind-mind telitalálat, a Sony Santa Monica pedig ismételten bizonyítja, hogy ő a QTE-k királya - minőségben és kivitelezésben egyaránt.

Ha már szóba került a brutalitás: ez az elem természetesen továbbra is szerves része mind a játéknak, mind pedig Kratos karakterének. Sőt, mi több: ha versenybe lehetne szállni a minden idők legkegyetlenebb játékának járó kupáért, akkor a God of War III igen alacsony oddsokat kapna a bukmékereknél, a harmadik rész ugyanis különösebb lelkiismeretfurdallás nélkül hajítja a képünkbe a különféle testrészeket és belsőségeket, a végén pedig néhány hordó kellemes hőmérsékletű vérrel is meglocsolgat bennünket. A legdurvább dolgokra persze ezúttal is a főellenfelek esetében kell számítani, és miután ezek továbbra is jellemzően antropomorf karakterek, ezért az ő esetükben különösen kegyetlen képsoroknak leszünk szemtanúi. A tökéletes balanszra minden esetre - szerencsére - itt is sikerült rálelni: hiába megy el a végletekig a God of War III, sem Kratos, sem pedig maga a játék nem fordul át önmaga paródiájába.

Külső szemlélőként egyébként a fentiek miatt sokaknak egy buta és együgyü játéknak tűnhet a God of War III - pedig mennyire nem az. A fejlesztői kreativitás néha elképesztő méreteket ölt: a prezentáció kapcsán felvázolt dolgokat kár lenne ismételni, de ott vannak még a történetmesélés kapcsán alkalmazott trükkök, az egészen zseniális, és váratlan megoldásokkal teli operatőri munka, vagy a szép számban jelen lévő kisebb-nagyobb logikai feladványok, melyek véleményem szerint ebben a részben sikerültek a legjobbra. Kratos karakterére is előszeretettel eresztik rá a fenti jelzőket, pedig Spárta Szellemének jellemfejlődése itt bontakozik ki teljesen, és a végkifejlet, illetve a végső csavar által feszegetett téma is meglepően nagy érzelmi mélységgel tölti fel a trilógia konklúzióját. Minden esetre ha negatívumot kellene kijelölni, akkor mégis a történetre esne a választás: nem a minőség miatt, hanem azért, mert túlságosan egyenlőtlenül van jelen a végigjátszás során.

A God of War III nem olyan friss, mint az első rész, és nem is olyan hosszú, mint a második, ám amikor a csúcson van, akkor egyik előzmény sem ér a nyomába. Mi pedig harmadik alkalommal is kénytelenek vagyunk fejet hajtani a Sony Santa Monica csapata előtt, miután elképesztő tudatosságról tettek tanúbizonyságot: a fantasztikus ötletekhez, az unalmas pillanatokat száműző változatossághoz, az élvezetes, reszponzív harcrendszerhez, és a mesteri szimfónikus zenéhez nem kell generációváltás, ahhoz azonban, hogy ez a prezentáció megvalósítható legyen igenis kellett - ők pedig ügyesen felépítették erre az egész játékot. Erre a példátlan monumentalitásra. Ez ugyanis sokkal több, mint egy trilógia lezárása: a God of War III megmutatja, hogy mire képesek ma a videojátékok. A God of War III egy mérföldkő.

*A God of War III tesztpéldányt a GameStore biztosította, köszönjük!*