Marvel vs Capcom 3Teszt

A verekedős játékok feltámadásának korszakát éljük. Ez az a generáció, amikor egy gépen tudunk online játszani Soul Caliburral, Tekkennel, Street Fighterrel. Ez az a generáció, amikor a három dimenziós és a két dimenziós stílusok kedvelői egyaránt megtalálhatják számításukat - és ez az a generáció, amikor a nosztalgiázni vágyó játékosok bunyós címek közül is válogathatnak az online katalógusokban, legyen szó akár Xbox 360-ról, akár PlayStation 3-ról. Nem mindig volt azonban ez így: az elmúlt tíz évben a két dimenziós, akkor még kizárólag rajzolt bunyós címek mélyálomba merültek, a hardcore verekedős fronton pedig a legfrissebb és sokáig a legkitartóbb versenyző a Marvel vs Capcom 2 volt. A játék a kiegyensúlyozottól igen távol állt, tele volt infinite kombókra lehetőséget adó bugokkal és glitchekkel, de mégis: a legjobb játékosok a maroknyi versenyképes karaktert olyan szinten űzték még 2009, 2010 környékén is, hogy az egész egyszerűen félelmetes volt. A Street Fighter IV visszahozta a 2d-s bunyót a figyelem középpontjába - a Capcom pedig tavaly bejelentette, hogy készül az a játék, amire a bunyós rajongók egy jelentős része pontosan tíz éve vár: a Marvel vs Capcom 3. Milyen lett a játék? Fanservice a kettes rész hardcore rétegének, egy teljesen új mainstream bunyós próbálkozás, vagy átmenet a kettő között? A válasz nem is olyan egyszerű.

A Marvel vs Capcom 3 egy két dimenziós Versus játék, a "szériára" jellemző tulajdonságokkal. Nagyon pörgős játékmenet jellemzi a játékot - egy erős kategóriával gyorsabb a jóval megfontoltabb tempójú Street Fighter IV-nél, leginkább a BlazBlue/Guilty Gear sorozat sebességéhez hasonlíthatjuk azt. A sebesség egy dolog, a csapatjáték egy másik: itt 3 vs 3 összecsapásokat élhetünk át, tehát egy meccs akkor ér véget, ha az egyik csapatból már senki nem maradt talpon. A játékmenet meghatározó részét jelentik a kombók, amelyekhez nem csak egyetlen karaktert használhatunk: az assist támadások segítségével több ezer lehetséges kombó alakítható ki más és más támadásokból, és minden választható karakter három eltérő assist támadással tud hozzájárulni a harchoz, ha éppen a cserepadon várja a sorát.

A harcrendszer ezúttal hat gombos, a kis-közepes-nagy támadások gombjai mellett immáron egy univerzális Launcher gomb (avagy S, ennek segítségével a levegőbe röpíthetjük az ellenfelet, hogy ott folytassuk a kombózást - ez minden karakternél ugyanúgy érhető el) és a két karakterhez rendelt Assist gomb is használatos. A Capcom a már megszokott Hyper támadások (azok a látványos, leginkább az SFIV Ultráihoz hasonlító speckók) mellett egy teljesen új mechanizmust is bevezetett, ami X-Factor névre hallgat. Nyomd meg mind a négy támadás gombját a játékban (akár a saját kombód közben, akár védekezés közben), és vörös aura veszi körbe a karakteredet, a bekapott sebzés egy részét felgyógyulod, többet sebzel támadásaiddal, és kevesebbet sérülsz, ha blokkolsz. Az X-Factor egy "comeback mechanism", tehát meccsfordító szerepe van. Ha mindenki él a csapatodból, akkor 10, ha egy halott van, akkor 20, ha pedig csak egy karaktered maradt, akkor 30 másodpercig tart - ilyenkor értelemszerűen HATALMAS sebzést vihetsz be. A játék alapszabályai viszonylag gyorsan megtanulhatóak, ám hosszú hónapok gyakorlására lesz szükség, amíg mindenre és mindenkire felkészülünk a valódi meccsekben - ahogy az a stílustól megszokott és elvárható is egyben.

A Capcomnak bejött a Street Fighter IV megjelenítése, és ezt a vonalat vitték tovább az immáron az MT Framework (DMC4, Resident Evil 5) motort használó Marvel vs Capcom 3-al, azzal a változással, hogy itt jóval színesebb játékról van szó, sokkal képregényesebb hatásokkal. A Marvel vs Capcom 3-at senki nem látta addig, amíg nem a saját PlayStation 3-án vagy Xbox 360-án játszik vele, a tévén vagy monitoron: sem a gameplay videók, sem a képek nem adhatják vissza azt az élményt, amikor ezek a gyönyörű, részletesen kidolgozott karakterek hihetetlen effektorgia által kisérve egymásnak esnek. Elképssztő, és ez egyáltalán nem túlzás: nagyjából 30 óra után sem tudtam megunni azt, ahogy a játék kinéz: sikerült egy kortalan, nagyszerű illúziót teremtő képi világot létrehozni a játéknak.

Az új képi világhoz egy új játékmenet is párosul: a Tatsunoko fejlesztői ezúttal úgy döntöttek, hogy eljött az ideje annak, hogy új játékosokat vonjanak be a szinte kizárólag csak veteránok által uralt MVC2 világába. A harmadik részben tehát egységesítették az air kombókat (az univerzális launcherrel a kezdő játékosok is már az első nap air kombókat gyakorolhatnak, akár élesben is), a 36 karakterből álló brigádot pedig olyan szinten balanszolták ki, hogy mindenki képes NAGYON őrült dolgokra - itt nincs egyetlen olyan karakter sem, aki a megfelelő assistokkal és a megfelelő ötletességgel ne tudna bárkit egyetlen kombóval szinte teljesen elintézni. Az X-Factor bevezetése pedig egy szabadon használható offenzív (kombókat hosszabbíthatunk meg vele, ráadásul megnövelt sebzéssel - a lv1-es X-Factor elhasználásával az első kombónkkal megölhetjük az ellenfél első karakterét, ha így döntünk) és defenzív (az X-Factor használata alatt nincs chip damage a legkeményebb hyperek kivédésekor sem, illetve folyamatosan felgyógyulunk) eszköz is egyaránt, amit jóval egyszerűbb használni karaktertől függetlenül, mint a Street Fighter IV ultráit. Az eredmény a következő: legyünk akár csak lelkes amatőrök, nagy ambíciókkal bíró kezdők, vagy a legjobbra törekedő profik, a Marvel Vs Capcom 3 mindenkinek megfelelő karaktereket kínál majd, és a training módban hosszú hónapokon át fogunk tudni új és új variációkat, új lehetőségeket megnyitni a játékban - a lehetőségeink szinte teljesen korlátlanok.

A felületes szemlélő azt mondhatná, hogy a Marvel vs Capcom 3 a karakterlista alapján visszalépés az elődhöz képest, hiszen a második rész 56 karakter tartalmaz, ez pedig 36-ot (a jövőbeli DLC-ket nem számítva). Az eredeti MVC2-ben azonban rengeteg klón karakter (aki csak nagyon apró dolgokban tér el az eredetijétől, lásd Ken-Ryu, Bone Wolverine - Wolverine, vagy War Machine - Iron Man) szerepelt, és sokuk csak a már elkészült és más játékokban szereplő sprite-ok miatt került be a játékba. Az MVC3-ban azonban mindenki teljesen eltérő támadásokkal, az elődhöz képest jóval több lehetőséggel bír, és mivel nagyon úgy néz ki, hogy a stáb több, mint 90 százaléka bajnokságokon is használható, életképes karakter lesz, a valódi kombinációk száma ezúttal több, mint amit az MVC2 későbbi éveiben láthattunk - nagyobb a változatosság, több a lehetőség az új rendszernek köszönhetően. Az új karakterek nagyon, nagyon egyediek: nem is nagyon tudom eldönteni, hogy kit kellene kiemelni, minden 2d-s bunyó legtöbb mozdulatával rendelkező Dantét, a három stílus közt váltogató Amaterasut, a Street Fighter IV-nél halálosabb, még több opcióval rendelkező Vipert, vagy a teljesen egyedi, az ellenfél távoltartására szakosodott Dormammut - és ez még csak a jéghegy csúcsa. Hosszú bekezdéseken át lehetne taglalni a variációkat, az assistok egyediségét és a karakterek közti különbségeket: a lényeg, hogy megtalálható itt lerohanásra építő törékény harcos, kevés kombóra, de nagyon súlyos ütésrekre alapozó bunyós és változatos, a távolsági és a közelharci stílusokat különböző módon ötvöző karakter egyaránt: nincs két szereplő, akivel ugyanúgy kellene játszani.

Miközben játszunk vele, a Marvel vs Capcom 3 egyaránt tud kifejezetten frusztráló élmény és az elmúlt évek legszórakoztatóbb játéka is lenni - a különbséget természetesen az okozza, hogy a mi adjuk a pofonokat, vagy mi nézzük-e, ahogy zsonglőrködnek velünk. A Capcom módosításai miatt igen korán, már néhány óra után jöhet az első sikerélmény, ami aztán tovább ösztönözhet minket arra, hogy a training módban még tovább tökéletesítsük mozdulataink végrehajtását, vagy hogy új kombókat fejleszzünk ki csapatunknak.

Az örömöt azonban egy egész seregnyi kellemetlenség zavarja meg: a tesztelés alatt kénytelen voltam arra a következtetésre jutni, hogy az Eighting veteránjai vagy önkínzó játékosok, vagy egész egyszerűen nem követik a bunyós trendeket és elvárásokat: alapvető funkciók hiányoznak ugyanis a Marvel Vs Capcom 3-ból, mind a menürendszer, mind a játékban lévő lehetőségek frontján. Először is: a tartalom nagyon, nagyon szigorúan a profi játékra van kihegyezve. Mondhatni spártai: az árkád módban néhány csapat legyőzése után Galactust kell elverni, majd minden karakter kap egy néhány képkockából álló megnyerést, és...ennyi. Ezen felül van még Mission mód, ahol egyre bonyolultabb kombókat kell végrehajtani az egyes karakterekkel, és van a gyakorlás. Nagyon kevés, még akkor is, ha ezek a játékmódok rendszerint csak mutatóba vannak jelen: egy survival mód és az ilyenkor szokásos time attack igazán jót tett volna, de a BlazBlue remek tutorial részlege sincs ebben a játékban jelen, így mindent online guide-okból vagy más játékosoktól kell eltanulnunk. Az egyjátékos tartalom tehát itt véget is ér.

Multiplayer fronton ami van, az éppen hogy a minimum, amit elvárhatunk - sőt, inkább annál is kevesebb. A netkód nagyon jó, az tény, de hogy mit tudunk vele kezdeni? Van ranked match, ami az esetek nagy részében hibával kidobja a játékost a főmenübe(!), van player match, ahol keres nekünk egy ellenfelet a matchmaking rendszer, és a meccs után azonnali újrajátszásra is lehetőségünk van. Király opció, kár hogy a barátinkkal játszva ezt nem tudjuk hasznosítani, tehát a baráti összecsapásokkor bizony mindig vissza kell térni a lobbiba a meccsek között. Ezen felül van még baj bőven: nincs replay elmentésre lehetőség, de még csak spectator mód sincs. Ha tehát hárman vagy többen vannak egy szobában, amíg ketten püfölik egymást, a többiek csak az életcsíkokat látják, ami több, mint nevetséges 2011 tavaszán. Elképzelni nem tudom, hogy melyik fejlesztő tartotta jónak ezt a megoldást, de hogy valaki annak tartotta, az biztos, hiszen van külön olyan achievement is, hogy legyünk egy nyolc fős szobában - hát, ennél jobb elfoglaltságot is el tudok képzelni, ha már játszom.

Ezen felül még akadnak problémák, amelyek az előbb felsoroltak mellett bár csak bosszantó apróságok, mégis jelen vannak: lehetne egyszerűbb a gombok beállítása, lehetne menüből elérhető a CPU record/replay funkció a training módban, kaphatnánk azonnali rematch opciót online akkor is, ha mi hozzuk létre a szobát - tehát jobban kezelhető menürendszert és több opciót kellett volna a játékba belepakolni, amire valamiért mégsem került sor. Ez persze nem árnyékolhatja el a lényeget, ami az, hogy a Marvel vs Capcom 3, amikor konkrétan játszunk vele, az elmúlt évtized egyik legegyedibb, legnagyobb szórakozást nyújtó verekedős játéka - az azonban tény, hogy a bunyós zsáner vezető kiadójától, a Capcomtól NEM ezt várná az ember. A fejlesztők elmondása szerint tudják, hogy nagyon kellene a spectator mód, és várható ennek beépítése a játékba - erősen tudjuk remélni, hogy erre minél előbb sor kerül.

A Marvel Vs Capcom 3 egy igen különleges bestia. Eszméletlen mélységekkel rendelkezik, kitanulásra váró kombókkal, felfedezésre váró lehetőségek ezreivel, csodálatos látványvilággal és változatos karakterekkel, mégis: egy viszonylag szűk réteg lesz vele csak maradéktalanul elégedett. Azok a játékosok lesznek ezek, akik tudták, miért veszik meg a játékot: a gyakorlás lehetőségéért, az 1v1-es online bunyóért, a folyamatos fejlődésért, az elkövetkező hónapok és évek izgalmaiért. Akik szerettek volna nézelődni, valamivel jobb történetet, egyjátékos tartalmat, egy modern és minden mai elvárásnak megfelelő online rendszert a játékba, azok első körben mindenképpen csalódni fognak. Ezek a csalódások nem vonnak le a játékélményből, de feleslegesen rontják a körítést, és feleslegesen limitálják azok számát, akik a játékot hosszú távon is élvezni tudják majd. Reméljük, hogy a következő időszakban a fizetős ruhák és DLC karakterek mellett a Capcom nem feledkezik meg az online bővítéséről sem - addig azonban néha úgy érezhetjük magunkat, mint aki a nyaralás első éjszakáján borul be az út széli csalánba.