Borderlands 2Teszt

Kezdjük egy vallomással: azon kevesek (?) közé tartozom, akik bár szerették, és alapvetően igen jó játéknak tartották a Borderlands első részét, nem voltak totálisan hanyatt esve tőle. Az alapötletet, az FPS és az az RPG párosítását remeknek tartottam, a megvalósítással azonban már voltak problémáim. A Borderlands helyenként túl üresnek, túl önismétlőnek tűnt számomra, a játékból hiányzott a csiszoltság, az ötletek végső, mindenki számára élvezhető formába öntése - úgy éreztem, hogy elsősorban az (akkor) szokatlan műfajkeverék, és a négyfős koop viszi el a hátán a játékot. A második résszel kapcsolatos elvárásaim éppen ezért kristálytiszták voltak: tessék listát írni az első rész problémáiból, és szépen sorban kijavítani, jobbra cserélni őket.

Gyorsan eleget teszek egy másik kötelezettségemnek is. Ha eddig (tulajdonképpen nagyon helyesen) távol tartottad magad a folytatással kapcsolatos részletes információktól, és most sem akarsz egy pontszámnál, meg néhány karakternél többet olvasni róla, egy mondatba tömörítem neked a következő két oldalt: a Borderlands 2 tényleg a Borderlands Kettő, jó szórakozást, a játék pénteken jelenik meg.

Ha ahhoz a táborhoz tartozol, akiknél kimaradt az első epizód, szaladjuk gyorsan végig az alapokon. A Borderlands 2 zsáner-koktél, sajátszemszögű lövöldözős akciójátékba oltott akció-RPG, a Diablo és egy FPS házassága, ha úgy tetszik. Vannak benne választható karakterek (négy darab), van benne szintlépés, gyúrható képességek és tulajdonságok, van benne képesség-fa (esetünkben háromágú), és van benne (a szó legszorosabb értelmében) tricsillió véletlenszerűen generált fegyver, melyek okán érdemes minden ládát, szekrényt csorgó nyállal kinyitogatni a játékban, hátha valami nagyon erős, nagyon hasznos pottyan ki belőle. A Borderlands egy képzeletbeli bolygón, Pandorán játszódik, aminek semmi köze nincs a kék embermacskák (macskaemberek?) által benépesített James Cameron-féle planétához, ha csak az nem, hogy mindkettő roppant veszélyes hely. A második epizód az első rész direkt folytatása, öt évvel az ott látott események után játszódik, a sztori ezúttal a nagyon értékes Idegen Anyag, az Eridium, a birtoklásáért folytatott harc, a bolygót uralni óhajtó Hyperion Korporáció, és annak elnöke, Handsome Jack (a játék fő rosszfiúja) körül bonyolódik.

Mi maradt, mi változott? A két kategóriát egyszerre képviselik a választható karakterek, akik erősen emlékeztetnek ugyan az első rész kínálatára, de mégis mások. Kapunk egy új Szirént, új speciális képességgel (Phaselock - sztázis-csapdába zárja az ellenfelet); egy új Kommandóst (a régi Katona, ezúttal is lőtornyot képes ledobni); a Gunserkert, aki egyszerre két fegyverből képes tüzelni, és a Bérgyilkost, aki álcát pakol le, láthatatlanná válik, és erőteljes közelharci támadásokkal sóz oda méreteset az ellenérdekelt félnek. A választás lehetősége most is tiéd, mindegyik karakter teljesen életképes, ízlés és játékstílus kérdése, hogy melyiket részesíted előnyben.

Változtak a képesség-fák is. Az első rész minden karaktert erőteljesen egy-két fegyvertípus irányába terelt a fejleszthető képességekkel, a második epizódban ez jóval kevésbé hangsúlyos, nyomokban jelen van, de soha nem érzed úgy, hogy a választási lehetőségeidet egy-egy fegyverre korlátozná a játék. A három képesség-ágnak, a visszatérő class- és gránát-modoknak plusz relikviáknak köszönhetően egy karakter-osztályon belül is jelentősen eltérő karakter-típusok alakíthatók ki. Az általam preferált Kommandósnál dönthetsz úgy például, hogy keményen rámész a fegyverével nagyot sebző, sok golyót köpködő, gyorsan újratöltő katonatípusra, de ha nem így szeretnél játszani, komolyan felerősítheted a lőtornyot is úgy, hogy sokáig működjön, sok lövedéket lőjön egyszerre, távolra tud dobni, és - ha igazán erre az ágra pakolod a szintlépéskor kapott pontokat - a végén két torony fogja szórni melletted az áldást egyszerre. A választások persze nem ilyen egyértelműek, nem kell egy irányba menni, a képességek sok-sok kombinációja pont ilyen hatásos lehet. Ha ez nem elég, ott vannak a második részben bemutatkozó, további fejlődést kínáló Badass-szintek. Ezek tulajdonképpen meghatározott kihívások (jó sokféle van belőlük) melyeket teljesítve Badass-tokeneket kapsz. Az érméket tulajdonság-turbózásra lehet használni (plusz egészség, pajzs-töltés, sebzés…) jellemzően keveset adnak ugyan pluszban (egy százalék alatt), de mivel a kihívások végtelenül ismételhetőek, a „sok kicsi sokra megy” elvet követve pár órán belül látni fogod, hogy érdemes foglakozni ezzel a rendszerrel is. Pont úgy, ahogy a játékban viszonylag ritkán fellehető eridium-kristályokkal is, ezeket a feketepiacon válthatod be hasznos dolgokra (nagyobb hely a hátizsákban, több cipelhető lőszer…)

A harc továbbra is FPS lövöldözés (és közelharc, ha arra kerül a sor), az ellenfél-típusok jelentősen megnövelt számának köszönhetően most egy fokkal élvezetesebben és változatosabban, mint az első részben. A több ellenfél-típusnak köszönhetően a korábbinál nagyobb szerepet kapnak az elementál-sebzéssel felruházott fegyverek, ilyenből mindig érdemes tartani magunknál, mert a játék második felében (vigyázat, enyhe spoiler!) a Hyperion-robotok belépésével a normál fegyverekkel már kínosan lassan lehet csak a kívánt sebzésszámot belepumpálni a rosszakaróinkba. Apropó, fegyverek: ahogy korábban már jeleztem, ezekből továbbra is tricsillió van, ismét különböző gyártóktól, és a gyártótól függő tulajdonságokkal. Több újdonság is, köztük néhány kifejezetten vad / jó ötlettel: a Tediore fegyverek nem igényelnek hagyományos újratöltést, egész egyszerűen eldobod őket, az elhajított fegyver mini-gránátként funkcionál, a robbanás ereje attől függ, hogy hány lövedéket hagytál a tárban - miután elhajítottad, rögtön meg is jelenik a kezedben egy új példány. Kényelmes, olcsó és hasznos!

A „változatosabb” egyébként talán a folytatást legjobban körülíró kifejezés: a Borderlands 2 szinte minden területen szebb, jobb, áramvonalasabb, mint az elődje volt. A korábban erősen kihaltnak tűnő, sárga-barna Pandora új területei markánsabban különülnek el egymástól, az indulóterület havas fennsíkjai után jön sivatag, jön tundra, és jönnek zöldellő mezők is. Maga a világ is élettelibbnek, „sűrűbbnek” hat, minden sarkon van valami érdekes, és általában lehet is csinálni velük valami értelmeset. A sztori-missziók dungeonjei részletesebbek és jobban felépítettek - a mellékküldetések során mondjuk most is erősen újrahasznosítják őket, de ez csak néhány esetben válik zavaróvá, a Borderlands 2 viszonylag ritkán esik (igaz, akkor ásítósan repetitíven) a „akkor most visszamész ugyanoda, és megcsinálod még egyszer ugyanazt, csak most máshogy hívjuk” hibába. És hogy a problémáknál maradjunk: a beharangozott „sokkal jobb lesz az AI” ígéret csak részben valósult meg, mert nagy általánosságban tényleg ügyesebbek az ellenfelek, de még mindig vannak nyilvánvaló, ostoba hibáik - nem vesznek észre, másfele lőnek, meggránátozzák egymást, vagy nemes egyszerűséggel beragadnak valahova - főellenfél harcot nyertem meg kacagva úgy, hogy a Nagy Dög valami falat kapart kétségbeesetten, és hátba lövöldöztem.

A sztorit a magam részéről két kategóriával jobban élveztem, mint az előzményét. Maga a történet ezúttal sem túl bonyolult, de párbeszédek, a poénok, a karakterek egymással való interakciója sokkal élvezetesebb, érezni, hogy új, képzettebb író felet a folyatásért. A két rész között eltelt (csekély) időnek köszönhetően a világ egyrészt változott, másrészt megőrzött mindent, ami az első részben szerethető volt. Az első rész hősei (sokkal jobban kidolgozott) NPC-ként térnek vissza, és nem csak beköszönnek, hanem kulcsszerepet töltenek be a történet alakításában. A küldetések változatossága is sokat javult, kevés az unalmas misszió, és a (sok-sok) mellék-küldetést is jobban sikerült beleágyazni a világ és a Borderlands-mitológia egészébe. A mellék-küldetéseket egyébként most is érdemes szorgalmasan csinálgatni, nem csak azért, mert fejlődsz tőlük, hanem azért is, mert ezek között találhatók az igazán poénos missziók, tele klassz popkultúrális utalásokkal - ezeket engedelmetekkel nem lövöm le, maradjunk annyiban, hogy a Claptrap által adott keresgélős feladaton két percig röhögtem.

Természetesen visszatér a koop is, ezúttal is négyen nyomulhatunk együtt, és lehetőség szerint továbbra is ez a legjobb módja annak, hogy a Borderlands 2-ből kiszívd a maximális élvezeti értéket. A koop matchmaking teljesen korrekt, fogod a kiválasztott karaktert (lehet a single-ben kezdett is), és pikk-pakk beviszed egy nyitott online játékba, vagy indítasz egyet a barátaiddal. Szintmegkötés nincs (a koopban már teljesített küldetéseket nem kell újra megcsinálnod a single kampányban, ha nem akarod), vannak viszont négyfős járművek, és egymást közti kereskedési lehetőség is. Ha van három cimborád, és össze tudjátok lőni a játékidőt, érdemes együtt kezdeni és folytatni - még akkor is, ha a fent leírtak okán a Borderlands 2 egyedül játszva is teljesen rendben van ezúttal.

Méltó folytatás a Borderlands 2? Abszolút: tipikusan az a második rész, ahol a fejlesztők kritikus pillantást vetettek az előzményre, és helyrepofoztak, illetve lecseréltek mindent, ami abban rosszul, vagy kevésbé működött. Szinte minden fejlődött: a Borderlands 2 szebb (konzolokon is, PC-n a turbózható opcióknak köszönhetően jobban), változatosabb, tartalmasabb, mulatságosabb, izgalmasabb, jobban balanszolt, mint az első rész volt. Ha nem játszottál az elsővel, nyugodtan kezdd ezzel, ha játszottál, nyugodtan ülj le mellé újra, meg fog felelni az elvárásaidnak.