Creatures of AvaTeszt

A Creatures of Ava az a fajta játék, aminek elég volt megnéznem az előzetesét, hogy magabiztosan el tudjam dönteni, nekem való móka. A külső nézetes akció-kalandban egy Vic nevű lányt irányítunk valamikor a távoli jövőben, aki egy kolléganőjével együtt azért érkezik a haldokló Ava bolygóra, hogy kimenekítse annak élővilágát, ezzel biztosítva az egyes fajok túlélését. Az őket alkalmazó vállalat „biobárka” projektjének keretében Vic feladata, hogy begyűjtse az egyszerre ismerős, mégis egészen bizarr külsejű lényeket, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy segítséget kérjen a bolygót benépesítő intelligens humanoidoktól. A kezdetben bizalmatlan naam törzsek szokásait megismerve Vic megtudja, hogy Ava teremtményeit egy különleges fuvolával, az általuk kiadott ének utánzásával lehet megszelídíteni.

Az állatmentősdit bonyolítja, hogy a bolygót és annak élővilágát is sújtja a hervadás nevű kór, amelytől az állatok agresszívvá válnak, ráadásul a folyamat olyannyira előrehaladott, hogy Vicék ennek a bájos világnak a végnapjaira érkeztek meg, és az idővel is versenyt kell futniuk. Legalább a videojátékok íratlan szabályai hősnőnket segítik, aki nem sokkal érkezése után megismerkedik egy naam régésszel, majd közösen találnak egy előző civilizáció által hátrahagyott csodálatos varázsbot-szerű eszközt, amellyel a hervadás, és talán a bolygó pusztulása is visszafordítható. Ez a csodatárgy alkalmas a megfertőződött lények meggyógyítására, ősi romokat felkutatva pedig új képességekkel is felruházhatjuk, amelyek lehetővé teszik korábban lezárt területek elérését is. Mindeközben nem csak az idegen világról tudunk meg egyre többet, hanem egy korábbi expedíció nyomai révén Vic tragikus múltja is új megvilágításba kerül. A végkifejlethez közeledve döntenie kell, hogy a vállalati utasításokat, vagy a lelkiismeretét követi-e, de az alapvetően egyszerű történet mélységét adó csavar szinte az utolsó pillanatig várat magára.

Eleinte csak a központinak számító Grasslands területen jövünk-megyünk, ahol megismerjük a naam népet, néhány egyszerűbb, de annál viccesebben megírt mellékküldetés teljesítésével elnyerhetjük a bizalmukat (az önostorozó szobrász csóka mindent visz), valamint megtanuljuk a játékmenet alapjait. Felfedezőként munkánk része a dokumentálás, így valahányszor új lénnyel találkozunk, érdemes lefényképezni, hogy Avapediánk új bejegyzéssel bővüljön, a helyi növényekből pedig mindenféle hasznos italt kotyvaszthatunk, például ami immunitást ad mérgezés, vagy vakítás ellen. A 4 fő terület mindegyikén adott számú lényt kell megmentenünk, amelyeket kis robotok segítségével tudunk az űrben vesztegelő biobárkára teleportálni. Itt nem is a békítő „csata” az igazán izgalmas, hanem hogy a már megszelídített lények fölött a fuvolánk segítségével át tudjuk venni az irányítást, hogy a segítségükkel mindenféle környezeti akadályt elhárítsunk.

A minden extrával kb. 15 órás kaland épp annyira tartalmas, hogy még kellően feszesnek érződjön, és mindig mire kezdene picit egyhangúvá válni az adott terület, mehetünk a következőre, ahol új lények és egy új képesség vár. A kiszámíthatóság a játék kétharmadáig tart, ahol aztán némiképp megváltoznak a játékszabályok, a nehézség pedig az utolsó helyszínre ér el egy olyan szintet, hogy rákényszerüljünk az addig nem sokat használt kraftolásra, és a kimaxolt képességek is jól jönnek. A helyszínek jellegükben elég jelentősen eltérnek és egytől egyig izgalmasak, és bár a lények képességeiről ez nem feltétlenül mondható el (leginkább falat törni és ásni tudnak), mindegyiket kedvünkre simizhetjük. Harcolni némelyikük ellen kifejezetten idegesítő, de legalább némi kihívást is nyújt a játék. Teleportkapuk segítségével gyorsutazni is lehet, ez azonban az utolsó területnél nekem nem igazán működött, amiről nem tudtam eldönteni, hogy bug, vagy feature.

A változatos, de messze nem túl összetett és kicsit old school játékmenet végig lekötött, csak azt nem értettem néha, hogyan juthatok el bizonyos helyekre. Ilyenkor rendre kiderült, hogy haladni kell a fő küldetéssel, aminek hatására például varázslatos módon megjelent egy híd ott, ahol előtte semmi nem volt. Ha egy terület végére érsz, a játék figyelmeztet, hogy fejezz be mindent, mielőtt tovább mész. Ami kellemetlen, hogy ugyanez a fejezetek közt mindig változó központi helyszínre is áll, ott azonban nincs figyelmeztetés, én pedig nem tudtam, hogy ha elsőre nem pucolok ki mindent, később erre nem lesz lehetőség, így buktam pár acsit. Az irányítás sem mindig reszponzív és olykor nagyon nehezen nyílt meg a PDA, ahol például a térkép található, de lehet, ez a gyengécske PC-m sara. Az Unreal Engine 5-öt használó játék az üde színvilág és a lények egyedi dizájnja miatt kellően látványos és karakteres, ráadásul meglepően jól fut egy elavultabb konfigon is. A zenék és a hangok is bájosak, épp csak a részleges szinkron olyan középszerű néha, hogy nem is bántam a hiányát a legtöbb esetben.