Chasing StaticTeszt

A nagyjából egy kétórás film játékidejét hozó Chasing Static amolyan retro külsőbe csomagolt interaktív horrornovella, amelyet a non-lineáris történetvezetésből fakadó bolyongástól és a könnyed tárgykeresgélős fejtörők megoldásától eltekintve gyakorlatilag végigsétálsz, és harcolni vagy meghalni sem lehet benne. Egy Chris Selwood nevű pasast alakítunk belső nézetből, aki sok év után apja temetése miatt tér vissza Észak-Walesbe, a hazaút során azonban mintha egy alternatív valóságban, vagy inkább a múltban kötne ki, miután a vihar elől betér egy útmenti kis kávézóba. Eleinte semmi szokatlan nem történik és jót cseveg a pincérnővel, akit aztán egyszer csak valami természetfeletti erő a falhoz ken, Chris elveszti az eszméletét, majd ezt követően a szemmel láthatólag nagyon régóta elhagyatottan álló kávézóban tér magához, furcsa masinák társaságában.

Chris válaszok reményében a közeli erdőbe indul és hamarosan egy bunkerre, valamint egy titokzatos, szintén elhagyatott kutatóintézetre bukkan, ahová csak az éppen fennálló vészhelyzet elhárítása után léphet be, a válaszok pedig fokozatosan jönnek, illetve részben apja naplójában vannak. A bunkerben egy különös, Frequency Displacement Monitoring Device nevű hordozható kütyüre bukkan, amelyen ha a megfelelő frekvenciára tekerve sikerül befognia egy aktív jelet, akkor az elvezeti a legközelebbi anomáliához, amely tulajdonképpen nem más, mint egy-egy múltbeli jelenet megelevenedése. Olykor ezek végignézése után nem csak újabb infómorzsával gazdagodunk, de a környezetünk is megváltozik, például megnyílik egy út, vagy megjelenik egy felvehető tárgy, amit valahol máshol kell használnunk a továbbjutáshoz. Nagyritkán tényleges árnyakba is belefutunk, akik feltehetőleg mindenféle szörnyűséget műveltek a közeli Hearth falucska eltűnt lakóival, Chrisben azonban érdekes módon nem tudnak kárt tenni.

A Silent Hill és a Stranger Things hatása eléggé szembeötlő, de egy lélektani horror és sétaszimulátor műfajok magára valamit is adó fúziójából nem hiányozhat a velünk rádiókapcsolatban álló és minket segítő, ugyanakkor a szándékait illetően nagyon titokzatos női szereplő sem, aki a kutatóközpontot ért támadás utolsó túlélőjének tűnik. Részben tőle tudjuk meg, hogy a helyi sajátosságnak számító anomáliát – amelynek pontos természete számomra egyébként sosem vált világossá – három helyszínről próbálták meg kordában tartani, és amíg ezeket a védelmi rendszereket helyre nem állítjuk, esélyünk sincs hazajutni. A történet annak ellenére, hogy elég ismerős elemekkel és fordulatokkal dolgozik, és a végső csavart is gyorsan sikerült kitalálnom, a nem túl kielégítő befejezésig teljesen lekötött. Az acsik alapján egyébként többféle befejezés is van, de fogalmam sincs, hány, illetve hogyan lehet előhozni a többit (én a Survivor endinget kaptam és a statisztikák szerint 18 echot találtam meg a 17-ből, szóval NAGYON alapos voltam).

Noha a lezárás nagyon kiszámíthatónak és szájbarágósnak tűnik, bennem azért több kérdés is maradt a záró képsorokat követően, mégsem érzem a késztetést, hogy ezeknek a rejtélyeknek a végére járjak és még egyszer a virtuális walesi vadonba vessem magam. Úgy érzem, egy végigjátszás alatt alaposan bejártam mindhárom tetszőleges sorrendben felfedezhető helyszínt és az őket összekötő területeket, és bár nagyon élveztem a hangok után szaladgálást, ennyi pont elég belőle. A szándékosan avittas-pixeles külső egyébként ne riasszon el senkit, mert egyrészt nagyban hozzájárul a hangulathoz, másrészt profi szinkronnal és hanghatásokkal kiegészülve elég ütős, a játékmenet pedig tartalmaz olyan külsőt meghazudtoló modern kényelmi funkciókat is, mint az autosave, vagy az ötletesen megoldott gyorsutazás. A bristoli készítőcsapat még a halláskárosultakra is gondolt feliratokkal és vizuális indikátorokkal, bár azt gondolom, a Chasing Static bájának jelentős részét épp a hangok adják.

A Chasing Static egy egyszerre sajátos, mégis sok helyről (túl) ismerős nosztalgikus egyestés kikapcsolódás, amely a gyakorlatban egy horror témájú narratív kaland lebilincselő, ám kissé laposan végződő történettel, nyomasztó helyszínekkel és ezekhez illően felkavaró hangokkal és párbeszédekkel. Klasszikus „egynek jó” élmény, amely rövidsége és pénztárcabarát ára miatt ideális választás a Spooktoberre hangolódáshoz, ha alig van időd játszani és nincs idegzeted a túlélősdihez, de minőségi borzongásra vágysz.