Axiom VergeTeszt

Itt van egy újabb adalék a távoli jövőben kialakuló, twitter bejegyzés hosszúságú tesztek egyelőre nem túl hosszú sorába.

Axiom Verge: Tom Happ megcsinálta a Metroidot.

Na de miért Tom Happ? Mert az Axiom Verge nem a legfontosabb, de mindenképp említésre méltó különlegessége ugyanis, hogy összesen egy ember, a fent említett Happ úr munkája. Mármint teljesen: kódolás, tervezés, grafika, zene, sztori - minden. Ez pedig akkor is értékelendő lenne, ha a játék egyébként nem lenne kifejezetten acélos, de szerencsére itt nem ez a helyzet: az Axiom Verge az utóbbi idők legszebb szerelmes levele a Metroidhoz.

A fentiekből egész pontosan belőhető, hogy milyen stílusú játékot kapunk: bizony, a jobb híján metroidvania néven emlegetett társaság egy újabb tagját köszönthetjük köreinkben, ahol az egyensúly egyértelműen a „metroid” részen van, a „vania” most inkább csak díszként szerepel a meghatározásban. A klasszikus iskolapéldával van dolgunk: adva van egy igencsak nagy, jellemzően négyzetekből (és igen, pixelekből) felépített világ, mely teli van tömve mindenféle tárggyal, melyeket egy bizonyos sorrendben felszedve újabb helyekre tudunk eljutni, ahol újabb tárgyak várnak, satöbbi, satöbbi, satöbbi. A recept a régi, de az a helyzet, hogy ez az a fajta, ami még mindig nagyon finom tud lenni, ráadásul Happ úr nem próbálta megreformálni, éppen csak kicsit a saját szájízéhez és a tematikához igazította néhány pontját. Ha nincs eltörve, ugyebár…

Melyek ezek a pontok? Nos, először is az elsőre kicsit talán kuszának tűnő, de aztán néhány revelációval később igencsak érdekes kanyart vevő sztori, az ehhez, illetve a környezethez illő speciális tárgyak és fejlesztések, valamint az, hogy utunk során tucatnyinál is több érdekes fegyvert szedhetünk össze. A sztoriról nehéz spoilerek nélkül írni, legyen elég annyi, hogy egy fura baleset után hősünk nem egy kórteremben (vagy a mennyország kapujában), hanem egy különleges, idegen helyen ébred, ahol egy hatalmas fém női fej kér segítséget tőle, meg kellene mentenie a világukat. Igen, tudom, eléggé sablonosnak tűnik ennyi alapján, de higgyetek nekem: menet közben kiderül azért egy-két turpisság, előre jelzem, nem kis részben a pályákon szétszórt dokumentumok nyomán.

Dióhéjban

## Mi ez?

Retro szerelmes levél a Metroidhoz. Felfedezés, csaták, különleges képességek egy idegen világban!

## Mire hasonlít?

Super Metroid, [Ori and the Blind Forest](http://www.gamer365.hu/show-article.php?id=1583&article)

## Mire jelent meg?

PlayStation 4

## Mennyibe kerül?

[5490 Ft](https://store.playstation.com/#!/en-hu/games/axiom-verge/cid=EP0850-CUSA02312_00-AXIOMVERGE001PS4)

De nem is annyira a sztori, mint inkább a gyémánttá csiszolt játékmenet az, amiért bele kell szeretni az Axiom Verge-be. Néhányszor már leírtam, de megteszem újra: ha a klasszikus Metroid most éledne újra, akkor ilyen szeretne lenni. A megszerezhető képességek és tárgyak mindegyike hasznos és néhányuk egészen különleges: különböző fajta teleportációk, plafonba akasztható kampók és a saját kedvencem, a glitch gun, mellyel „programhibákat” készíthetünk, vagy tüntethetünk el a pályákon. Előbbi egyszerűbb: ha valahol azt látjuk, mintha elcsúszott volna, vagy szép magyar szóval szólva bebugzott egy textúra, ott jó eséllyel használhatjuk ezt a fegyvert például új járatot nyitva ezzel meg. De ennél is érdekesebb az érem másik oldala: szinte bármelyik ellenfélre irányítva azokban programhibát generálhatunk, ezzel átalakítva őket. Van, amelyik csak lelassul, van olyan, ami sérülékennyé válik, de olyan is van, amelyik teljesen átalakul, vízben lévő ellenfélből repülőt készíthetünk, kicsiből nagyot, sőt akár ellenségből társat. A játékban szereplő csaták jelentős része arról szól, hogy rájöjjünk, melyik formája sérülékenyebb az ellenfeleknek és azt támadjuk, lehetőleg a megfelelő fegyverrel.

Fegyverből pedig rengeteg van, bőven egy tucat felett és hasonlóan a képességekhez, itt is sok esetben igazi különlegességeket kapunk. Van olyan, ami jégszilánkokat okád magából, van olyan, melynek lövedéke a falhoz érve elkezd azon „gurulni” (mókás módja egy szinttel felettünk lévő ellenfelek levadászásának), van olyan, ami a közvetlen közelünkbe lő egy bitang erős villámot és még sorolhatnám. Ezzel pedig a csaták képlete is bővül: nem csak a megfelelő formáját érdemes eltalálni az ellenfélnek, hanem azt is érdemes megtervezni, mivel érdemes rájuk támadni. Különösen igaz ez az elszórtan megtalálható főellenfelekre, ahol a jó fegyver mellett az addig összeszedett képességeinket és természetesen az ügyességünket is erősen használatba kell vennünk - mondjuk úgy, nem adják könnyen magukat.

És igen, ezek mellé olyan látvány társul, amelytől a kedves poligonszámláló játékos azonnal a szívéhez kap egy heves „nem ezért fizettem sokszázezret” kiáltással, de őszintén megvallva, egy ennyire retro hangulatú játéknál igazából teljesen jól mutat az első pillantásra a SNES korszakból ideteleportált kinézet. Első látásra, mert az egyszerű textúrák és a pixeles karakterek mellett azért belefért néhány modernebb, a látványt csinosító effekt, de erre tényleg csak az figyel fel, aki célzottan keresi, a többiek egyszerűen élvezik a pixelek háborúját. Vagy néha szentségelnek miatta, sajnos velem többször előfordult, hogy percekig kóvályogtam amiatt, mert a kicsit szűkös paletta miatt a hátteret áthatolhatatlan falnak néztem. Az Axiom Verge egyébként sem egy túlságosan könnyű játék, egyrészt az ellenfelek is kíméletlenek tudnak lenni, másrészt többször sikerült olyan helyzetbe keverednem, ahol nem volt egyértelmű, hogy hova kell menni, mit kell csinálni, a játék pedig nem fogja az ember kezét, nincsenek nyilak, vagy más segítség. Ilyenkor jön a jó öreg „járjunk be mindent még egyszer” technika, amit talán a kelleténél picivel többször kellett bevetnem.

Ennek ellenére, ha a stílus kedvelője az ember, akkor nehéz nem rajongani az Axiom Verge iránt. A rendszere szinte tökéletes, a játékmenet csodásan oldschool néhány határozottan kellemes kiegészítéssel, a látvány nagyon jól tud működni, a zenéje pedig engem teljesen elvarázsolt (tessék meghallgatni, nekem az Inexorable lett azonnal a kedvencem). Szóval vissza a twitter-teszthez, tényleg csak ez az, amit meg kell jegyeznetek: Tom Happ húsz évvel a Super Metroid után készített egy szuper Metroidot. Ha a stílus kedvelője vagy, ennyinek elégnek kell lennie ahhoz, hogy (nagyon helyesen) azonnal felkerüljön a "meg kell vennem" listára.