Dark Souls IIITeszt

A teszt spoilermentes, igyekeztünk nem lelőni benne semmi konkrétat!

Minden kezdet nehéz - tartja a bölcs mondás. Lezárni valamit azonban sokszor még ennél is nehezebb - pláne abban az esetben, ha valami akkora jelenséggé növi ki magát, mint a Dark Souls. A From Software megítélését és fókuszát újradefiniáló akció-RPG-széria sokak szerint a legjobb dolog, ami a videójátékokkal történhetett az elmúlt évtizedben: leginkább azért, mert reményt adott sokaknak. Reményt arra, hogy létezik még átütő siker a régimódi értékek mentén is. A Dark Souls ugyanis minden értelemben klasszikus darab: nemcsak mint örökérvényű alapmű, hanem mint olyan alkotás, amely tökéletesen ráérzett a videójátékok valódi - manapság azonban mégis gyakran elfeledett - értelmére: a győzelemre. A Dark Souls maga is egy győztes, egy váratlanul berobbanó outsider a trendkövetők tömegében. Mint ahogy te is győztesnek érzed magad benne, talán nagyobbnak, mint eddig bármikor. Még akkor is, ha ezért az érzésért muszáj lesz meghalnod. Sokszor.

A Dark Souls III jelen állás szerint egy trilógia utolsó darabja, és mint ilyen, borzasztóan nehéz a dolga: úgy kell kielégítő lezárást nyújtania, hogy valójában olyan, mint egy rossz drog. Képtelenség róla lejönni. A Souls játékok szülőatyja, Hidetaka Miyazaki jelenleg a japán játékfejlesztés egyik leginkább körülrajongott dizájnere, ami nemcsak művei népszerűségének köszönhető, hanem annak is, hogy rendkívül tudatosan komponálja őket. Ahogy játékain, úgy rajta is érződik a régimódi értékek tisztelete. Kicsit rosszindulatúan fogalmazva hívhatnánk ezt megrögzöttségnek is, de enélkül aligha sikerült volna - a Demon's Souls, a Dark Souls és a Bloodborne után - negyedjére is kiemelkedőt alkotnia. Ne legyenek ugyanis kétségeid: a Dark Souls III ugyanabban a ligában játszik, mint elődei, ez aligha vitatható. Hogy a legjobb-e közülük? Ez már sokkal inkább - de ne rohanjunk ennyire előre.

Ahogyan a közvetlen előd, úgy a Dark Souls III is éppen annyit csűr és csavar az amúgy kőkemény alapokon nyugvó formulán, hogy a korábbi játékórák százai után is friss játékélményt nyújtson. Sőt: előszeretettel csap arcon és röhög a képedbe, egy ízes "you died" felirattal summázva, hogy ami régen működött, az itt nem feltétlenül működik újból. A legjobban ez a harcon és az ellenfelek dizájnján érződik, a rád támadó csúfságok ugyanis sokkal mozgékonyabbak, mint eddig: a körbetáncolós-hátbaszúrós manőver most már elvétve működik csupán, és a pajzs mögé bújós-kivárós taktika helyett is gyakrabban kell a gurulásra és a jó időzítésre hagyatkoznod. Ha egy mondatban kellene jellemezni, akkor azt mondanám a Dark Souls III összecsapásaira, hogy olyan, mintha ötvözték volna az eddigi részek és a Bloodborne harcrendszerét, ami talán furán hangzik, de szerencsére tökéletesen működőképes. Még akkor is, ha a harmadik rész egyik fő újdonsága, a manából használható speciális támadások (Weapon Arts) totálisan mellőzhetőek, hiszen a valódi szerepük igen csekély a játékban.

A Dark Souls III egyéb változásait sokan hajlamosak úgy összegezni, hogy könnyebb lett a játék, szerintem azonban ez igen távol áll a valóságtól. Tény: az első pár óra valóban nem olyan kemény, mint a korábbi részek esetében, ami miatt egyébként szerintem kifejezetten jó belépési pontnak mondható a Souls-játékok világába. Ezt leszámítva azonban - ha rendszerszinten vizsgáljuk a változásokat - véleményem szerint jól balanszolják egymást a könnyítések és a nehezítések. Sűrűbben vannak a tábortüzek? Megint lehet teleportálni? Több a fejlesztőkő? Erősebbek a kezdő felszerelések? Lehet. Ugyanakkor érezhetően kevesebb lelket adnak az ellenfelek és a bossok, ezért lassabb a fejlődés, mint a korábbi részekben. Az Estus flaskák mellett nincsenek nagy számban előforduló alternatív gyógyító itemek. A páncélokat nem lehet fejleszteni, így sokkal nagyobb szerep jut az egységes seteknek. És az ellenfelek sem tűnnek el soha, bármennyiszer is győzd le őket - sőt, most már elmenekülni sem tudsz előlük, hiszen akár komplett pályarészeken is végigkergetnek! Valamit valamiért: a Dark Souls III nem lett könnyebb játék, csupán más egy picit. Más szabályokkal, más segítségekkel és - igen - más nehézségekkel.

De vajon más-e eléggé összességében? Ez az a kérdés, amely akarva-akaratlanul ott motoszkált a fejemben a játék társaságában töltött 30 óra során (note: ez nem a komplett végigjátszás). A Dark Souls II annak idején végig finom utalásokat tett az első részre, de egy-két komolyabb merítés és a "végtelen ciklus" háttérsztori ellenére is megmaradt különálló, saját egyéniséggel rendelkező folytatásnak. A Dark Souls III ezzel szemben mintha kötelességének érezné az állandó evokációt. A jellegzetes momentumok, ellenfelek vagy éppen pályák visszaköszönése egy ideig szórakoztató, már-már szolgai fanservice-ként működik. Engem azonban egy idő után elkezdett zavarni, ahogy negyedóránként megbök és rám kacsint a játék. "Ugye érted, hogy ez most mi? Na, és ez mire emlékeztet? Most figyelj, ő is itt van!" A Dark Souls III valamiért úgy érzi, mintha tisztelegnie kellene az első rész előtt, pedig még erőteljesebb élmény lenne, ha tovább merne lépni azon. Ehelyett egészen odáig merészkedik, hogy egy komplett helyszínt emel át az eredetiből a játék második felében, ami számomra inkább volt csalódás, mint jóleső nosztalgia.

Mint videójáték, ettől függetlenül továbbra is kiemelkedő a Dark Souls III - sőt, több szempontból a széria legjobbja. A "felfrissített" harcrendszernek köszönhetően minden eddiginél élvezetesebb az összecsapások koreográfiája, ami természetesen most is a bossoknál csúcsosodik ki, melyek többsége parádés és valóban eredeti - még az is élvezet, amikor fél perc alatt felmossák veled a padlót. A pályadizájn pedig mesterien ötvözi a Dark Souls és a Dark Souls II erősségeit: az első rész keresztbe-kasul átszőtt dizájnját, illetve a második rész monumentalitását és konzisztens színvonalát. A lényeg, a játék legfőbb erőssége és első számú mozgatórugója mindezeknek köszönhetően továbbra is hibátlanul működik, ami nem más, mint a kegyetlenség mögé bújtatott jutalmazás. Az a megkönnyebbülés, amikor találsz egy rövidítést. És az a diadalittas érzés, amit egy olyan ellenfél legyőzését követően érzel, amely húsz perce még a remény legapróbb szikrájával sem kecsegtetett. A Dark Souls ettől jó, ettől tud működni. Ilyet, ehhez hasonlót - legalábbis ennyire nagyszabású alkotásban - továbbra sem találsz napjaink kínálatában.

A Dark Souls technikai értelemben véve sosem volt igazi csúcsprodukció: a nyers grafikai teljesítményt tekintve most sincs ott a legnagyobbak között, mint ahogy a képfrissítésnek is vannak olykor aprócska megbicsaklásai. Vizuális élményként azonban a Dark Souls III a generáció egyik legerősebb, legmaradandóbb élménye, olyan látképekkel, melyek sokadjára is megborzongatják az embert, és olyan stílussal - némi Bloodborne-hatás itt is érezhető -, amely minden eddiginél erősebbé teszi a dark fantasy hangulatot. A habot a tortán a zenék képezik: a Dark Souls III dallamai talán a legemlékezetesebbek és a leghangsúlyosabbak az eddigiek közül. Mindezek összessége pedig egy olyan atmoszférát teremt, amely pillanatok alatt beszippant, és aztán addig nem ereszt, amíg fel nem fedezed a hervadó világ legeldugottabb sarkait is.

És ha már felfedezés: igen, a Dark Souls valójában továbbra is erről szól. A From Software akció-RPG-je most sem fogja a kezedet, nem rágja a szádba, mi hogy működik, és a történetet is minimalista módszerekkel meséli ezúttal is. A legnagyobb felfedeznivaló azonban most sem a világ, hanem maga a játék: meg kell ismerned, el kell fogadnod, végezetül pedig el kell sajátítanod. Ha nincs meg benned az ehhez szükséges türelem, fegyelem és kitartás, a Dark Souls III eltapos, kifacsar és elhajít, akárcsak az elődei. Ha azonban úgy döntesz, hogy megbirkózol vele, a győzelem érzése most is felemelő és mézédes lesz, amivel képtelenség betelni. Mint egy rossz drog - pont, ahogyan írtam.

A Dark Souls III ismételten bizonyítja, hogy félelem nélkül nincs bátorság, mint ahogy büntetés nélkül sem létezhet igazi jutalom - ezen ellentétes érzelmi reakciók köré most is felemelő és egyedülálló játékélményt sző. Egyetlen apró hibája, hogy kissé olyan, mint egy "Best of" válogatás: túlságosan sokat merít a korábbi részekből, ami összességében az eredetiség rovására megy. Részelemeit - a pályadizájnt, a harcot, az ellenfeleket, a látványt és a hangulatot - tekintve azonban továbbra is kifogástalan, a nap végén pedig ez számít csak igazán. Na meg persze a győzelem utánozhatatlan érzése. Ne feledd azonban: odáig most is a halálon keresztül vezet az út.

*Dark Souls III | PS4 (tesztelt), Xbox One, PC

Fejlesztő: From Software | Kiadó: Bandai Namco Entertainment*

>> 5 tudnivaló, mielőtt elkezded a Dark Souls III-at