Call of Duty: Black Ops Cold WarTeszt

A rejtekhely betonfalai lassan összezárnak körülöttem. Elmosódnak a felém tornyosuló arcok. A hangjuk egyre távolabb sodródik, mígnem elnyeli a fülemben erősödő zúgás. Levegő után kapkodok. A fejem lüktet. Furcsán csengő neveket és elharapott félmondatokat kavarnak fel a gondolataim. Majd egy pillanatra minden elcsendesedik. A következő lélegzetvételemnél már Vietnám dzsungelének forró és párás levegője nehezedik a mellkasomra. Feladatunk van.

Ijesztő belegondolni, hogy a Call of Duty sorozat immár két generáción keresztül kísért minket végig az évenkénti megjelenésekkel. Az eredeti fejlesztőcsapat persze mára szinte teljesen lecserélődött, mellettük pedig az utóbbi években számos veterán stúdiót daráltak bele a hároméves ciklus létrehozásába. A műfaj beszűkült. Minden idők egyik legjövedelmezőbb szériája azonban továbbra sem hiányozhat az őszi megjelenések közül. Még a fejlesztői poklot jelentő belső konfliktusok és kreatív nézeteltérések, a többszöri átalakítás miatt lerövidült fejlesztési idő vagy egy mindent felforgató világjárvány ellenére sem.

“Jobb holtan, mint vörösben?”

A történet az első Black Ops eseményeinek közvetlen folytatásaként a neonfényben úszó ‘80-as évek hidegháborús időszakába vezet minket vissza. A vietnámi veterán Robert Redfo... Russell Adler irányítása alatt Alex Mason és Frank Woods ezúttal az ötvenkét amerikai diplomatát és civilt érintő iráni túszejtés szálait igyekszik kibogozni. Szálakat, amelyek természetesen ismét a vörös csillag alá vezetnek, egy háborús bűnei miatt évtizedek óta üldözött rejtélyes figura, Perseus kezébe. Az öreg kontinenst potenciálisan romba döntő atomkatasztrófa elhanyagolható veszélye mellett ráadásul ‘Murica bemocskolásával fenyegetik a modern nyugatot!

A Cold War kampányának kidolgozásáért ezúttal teljes egészében a Raven Software (Hexen, Heretic, Soldier of Fortune) volt a felelős, az utóbbi években csupán háttérből segítő stúdió pedig két kézzel ragadta meg a lehetőséget - még ha picit túl szorosan is. Murray Kraft vezető narratív dizájner mellé rögtön leültették a Black Ops első két részét is jegyző David S. Goyer-t, hogy a felmelegített csavarok és történelmi féligazságok közé egy kompetensen felépített eseménysort fűzzenek. Bár a korábban lefektetett idővonallal néhol ellenmondásokba ütközik, a “modern hadviselés” karaktereinek bevonásával és apró kockázatvállalásaival így is az utóbbi idők egyik legérdekesebb egyjátékos Call of Duty élményét nyújtja a három lehetséges végjátékba kifutó történet.

A nonlinearitás látszata rögtön egy nem túl összetett karakteralkotással kezdődik, ahol a “Bell” néven emlegetett ügynökünk háttértörténetét és pszichológiai profilját kell összeállítanunk egy maréknyi opció közül - utóbbi a passzív képességekkel ráadásul a játékmenetre is közvetlen hatással van. Nem ez lesz azonban az utolsó kellemes meglepetés! Dialógusok, választási lehetőségek, alternatív jelenetek, rejtett bizonyítékok, randomizált feladványok, feloldható mellékküldetések? A stúdió bátran kísérletezik a szériától szokatlan elemekkel, ami végül a fináléhoz közeledve egy Hitman szerű misszióban ér igazán össze a KGB főhadiszállásán. Az eszköztárunk természetesen erősen lecsupaszított, a lopakodás kínosan fapados, de a számos különböző opciót és alternatív útvonalat kínáló felépítés legalább lelassít, gondolkodásra és tervezésre késztet. Messziről kacérkodik az immerzív-szimek rugalmasságával, egy szűk félórára bátortalanul kilép a saját kereteiből, hogy végül elkerülhetetlenül újabb látványos, de súlytalan tűzharcba torkolljon.

Ez pedig már csak azért is fájó, mert a fegyverropogás alatt nincsenek harctérre begyűrűző morális dilemmák és feszült döntési szituációk, amit tavaly a Modern Warfare néhol egészen ügyesen használt a elavult formula felpiszkálására. Ellenfeleink ismét csupán kiszámítható, buta, üres uniformisok egy egyre kevesebbet takaró hollywoodi díszlet mögött, ami különösen kellemetlen egy olyan évben, amikor még a Doom is képes volt a klasszikus értékeit új szintre emelni a műfajon belül. A játék viszont olyan görcsösen ragaszkodik a már jól ismert archaikus alapokhoz, ahogy azt a komikusan esetlen Call of Duty: Black Ops Cold War név is sugallja. Így is szórakoztató, de képtelen voltam nem arra gondolni az 5-6 óra elteltével szemtelenül legördülő stáblista közben, hogy mennyivel izgalmasabb lehetne nélküle.

“Itt az én stratégiám a hidegháborúra: mi győzünk, ők veszítenek!”

A felszínre került belső konfliktusok és kreatív nézeteltérések azonban inkább a játék többjátékos részét érintették. A nyílt alpha alatt szerzett tapasztalatokról még szeptemberben számoltam be, majd az ezt követő hetek próbaköreiben is aktívan részt vettem. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy ezzel már szinte a teljes induláskor elérhető tartalomra rálátásom lesz! Hivatkozhatunk persze a pár napon belül kezdődő első szezonra, majd a Battle Pass keretében ismét egy teljes éven keresztül egységesen és ingyenesen érkező támogatásra - ettől függetlenül kiábrándító. A klasszikus 6v6 felálláshoz konkrétan mindössze két új térkép került be, valamint további kettőt szakítottak ki hozzá a Combat Arms alatt megismert nagyobb területekből. A végeredmény nyolc funkcionális, de hullámzó minőségű, többségében unalmas és számos problémával küzdő harcmező. Pedig ez minden! A fentebb említett 12v12 játékmód kettő, míg a nagy reményekkel elindított 40 fős Dirty Bomb csupán egyetlen pályával várja az érdeklődőket.

Az ismét több ponton fejleszthető és személyre szabható fegyverarzenál legalább kevésbé kelt hiányérzetet - a megbízható késünkön kívül további 27 korabeli modellt kaphatunk le a falról. Kezelésüket tekintve viszont a korábban már jelzett arcade irányvonal egyértelműen látszik. A Cold War fegyverei súlytalanabbak, kevesebb vizuális visszajelzést adnak, tompábban szólnak és a feldolgozott időszakhoz képest irreálisan pontosak. De ez nem feltétlenül baj! Főleg, hogy érzésre remekül eltalálták a tűzharcokat. A TTK (Time to Kill) ügyesen mozog a Modern Warfare (fejlövések) és a Black Ops IIII (testet ért találatok) között, amivel már van esély lereagálni egy szituációt, de még nem lehetetleníti el a 2v1 felállásokat. Hiányérzetet hagy viszont a picit darabosabb és lehetőségeiben némileg leredukált mozgás. Eltűnt a támaszték, az interaktív ajtók és a „dupla futás” is. Utóbbi kimondottan fájó, hiszen csak nagyobb célpontot jelentve, némileg korlátozott reakcióidővel adott lehetőséget a gyors helyváltoztatásra. Most ismét mindenhol a természetfeletti gyorsaságú becsúszás/megtörést használják helyette.

Bár legalább újra mozgásban tartják a játékosokat, ami részben valószínűleg az átalakított Scorestreak rendszernek köszönhető. A Treyarc Killstreak alternatívájával ugyanis a célpontokra fókuszáló játékosok is elérhetnek különböző segítségeket, függetlenül attól, hogy közben hány ellenfelet tesznek el láb alól vagy halnak hősi halált az objektíva alatt. A probléma ott kezdődik, hogy az ügyesebb játékosokat továbbra sem ösztönzi a rendszer a csapatmunkára, a pontszámok ugyanis öt megölt ellenfél után többszöröződnek, így még mindig jobban megéri a tömegen kívül vadászni. Átgondolatlan, könnyen kijátszható és némileg kontraproduktív ezért a jelenlegi formájában.

A Cold War többjátékos lehetőségeinek szegényes tartalma sajnos kíméletlenül morzsolódik szét az elérhető játékmódok között, míg végül igazán egyiket sem képes teljesen kiszolgálni premierkor. A sorozat gerincét jelentő 6v6 felállás szinte csak a kötelező opciókat tartalmazza (még a próbakörök alatt elérhető Kill Confirmed is hiányzik), a Combat Arms egy komikusan erőtlen próbálkozás a Battlefield szerű járműves harcokra, míg a Dirty Bomb a jelenlegi formájában még kaotikus, kiforratlan és kevés sikerélményt nyújt. Hogy hol a battle royale és a nagysikerű gunfight? Talán az első szezonnal érkezik. Azt már nem is említem, hogy hosszú évek óta először fordul elő, hogy képtelenség a S&D szerű “bonyolultabb” játékmódokhoz botokat betenni. Persze az alapok megvannak ahhoz, hogy a következő hónapokban a Modern Warfare változtatásait befogadni képtelen, klasszikus arcade Call of Duty élményt kereső játékosokat kiszolgálják. Mindez valószínűleg csak idő kérdése.

“Megértetted tehát amit nem mondtam, te pedig nem hallottál, egy olyan szobában ami nem létezik?”

Ha pedig Black Ops és Treyarch, akkor nyilván a zombik is kiharaptak valamennyit még a minimális tartalomból - érthetetlen módon a Dead Ops Arcade twin-stick lövöldéjére is pazaroltak munkaórát. A Dark Aether névre keresztelt új történetszál a sorozat korábbi epizódjaira épít, de közben ügyesen simul bele a kampány eseménysorozatába. Ehhez rögtön dobja is a különböző hírességek és törtélelmi személyek egyedi karaktereit és a többjátékos opciókhoz megalkotott operátorunkat toborozza be egy “Requiem” nevű titkos alakulatba. Bár a hangulat csorbul és némileg veszít a humorforrásából, a játékmenet egyértelműen nyer azzal, hogy a saját, gondosan összeállított felszerelésünkkel indulhatunk az élőhalottak elleni csatába. A lengyel helyszín elhagyatott bunkere (Die Maschine) a tapasztalt veteránoknak bizonyára ismerős lesz, hiszen a készítők az első Zombies térképet (Nacht der Untoten | Call of Duty: World at War) álmodták újra és bővítették jelentősen ki. A kellően mély, számtalan játékmechanikai lehetőséget és rejtett apróságot tartalmazó opció valószínűleg most sem okoz majd csalódást a rajongóknak. Az újonnan bevezetett, minden ötödik körben felkínált kimenekítés lehetősége pedig kellemes kockázat / jutalom aspektust ad hozzá az összes többjátékos módon átívelő egységesített fejlődési rendszerhez.

“A probléma a hidegháborúval, hogy nem kell neki sok idő ahhoz hogy felforrósodjon.”

Szándékosan hagytam az utolsó bekezdésekre a játék audiovizuális részének tárgyalását, hiszen ezt a területet érte a megjelenés előtt a legtöbb kritika. Az Infinity Ward lengyel részlege öt év alatt ugyanis az alapoktól átdolgozta a stúdió saját motorját (IW Engine 8.0) a tavalyi megjelenésre, felkészítve ezzel a következő generációs konzolokra. A változás azonban már az akkor elérhető gépeken is látványos volt, így sokan csalódásként élték meg, hogy a csapatok nem osztoznak a technológián. Az erősen módosított Black Ops engine tisztességesen küzdött a tesztelt PlayStation 5 változat alatt, a lemaradása azonban tagadhatatlan. Ezt főleg a karakterek, arcok, animációk kidolgozásában és a bevilágítási rendszer működésén vehetjük észre, bár hozzá kell tennem, hogy a ray tracing támogatásnak hála az árnyékok itt is rendkívül realisztikusan viselkednek - mélységet adva a helyszíneknek. A sokkal bátrabb, kontrasztosabb színpaletta szintén segít valamennyit a technológiai hátrány leplezésében. Nincs azonban az a Steppenwolf vagy Billy Squier muzsika ami elfedné a fegyverhangok és robbanások tompaságát és erőtlenségét.

Szerencsére a DualSense funkciók implementálása még képes átverni az agyunkat. Nehéz elmagyarázni annak aki nem próbálta, hogy milyen amikor a többéves berögződések után egyszer csak érezhetően nehezebb vállhoz emelni egy LMG, mint egy pisztolyt. Hirtelen súlya lesz a különböző fegyvereknek. Aztán nem hiszed el, hogy a mesterlövész elsütőbillentyűje hogyan keményedik meg, majd kattan át és rúg vissza egy hatalmasat a triggerrel, aminek a rezgéshullámát a kezedben érzed lassan lecsillapodni. Vagy ahogy az SMG a ravasz meghúzása után lüktet és visszatol minden kilőtt tölténynél az ujjad alatt. Karaktert adtak vele ezeknek a pusztító eszközöknek és korábban nem tapasztalt immerziót.

A Call of Duty: Black Ops Cold War talán a körülmények áldozata. A Raven Software egyértelműen bizonyította vele rátermettségét egy kellően kidolgozott, izgalmas és néhol óvatos útkeresésre induló kampányban, amit pusztán a sorozat gyökerei fognak vissza. Eközben azonban úgy tűnik a Sledgehammer Games képtelen volt félretenni a kreatív nézeteltéréseket és helytállni a többjátékos részek kidolgozásánál. Csak a Treyarch tapasztalatának köszönhető, hogy végül egy minimális tartalmat legalább tudtak hozni a megjelenésre. Mindezt a kiemelkedő fogadtatásban részesült Modern Warfare árnyékából kilépve. Kilenc platform párhuzamos fejlesztésével. Egy világjárvány tombolásának közepén. Pusztán ennek köszönhetően kerekítek végül felfelé, bízva a közösség visszajelzései alapján formálódó játékmenetben és az elkövetkezendő hónapok ingyenes frissítéseiben. [ 7 ]

Fejlesztő: Treyarch, Raven Software | Kiadó: Activision | Platform: PlayStation 4, Xbox One, PlayStation 5, Xbox Series X|S, PC | Megjelenés: 2020. november 19. | Ár: 20.990 Ft