[Teszt] Dragon Ball FighterZ

Dragon Ball FighterZ

GhzSzabó Ákos2018.02.07. 06:59

Jaj de nagyon imádtam a Dragon Ball-t 100 ezer éve, amikor még a legnagyobb problémám az volt, hogy, hogyan lógjak meg a suliból a lehető leggyorsabban. Úgy persze, hogy elkapjam még az aktuális DB rész elejét az RTL-en. Annyira más volt, mint eddig bármi amit láthattunk, hogy konkrétan (legalábbis nálam biztosan) kinyitott egy világot, amiről addig csak hírből halottam. Azok a régi szép internetmentes, békebeli idők, amikor az extra információkat még a Japán fanatikus osztálytársam szolgáltatta és sosem tudtuk, hogy mi a valóság és mit álmodott hozzá.

Sajnos, hogy teljesen őszinte legyek, azóta eléggé elvesztettem a fonalat az univerzummal kapcsolatban. Nyilván az sem segített, hogy elég sok fő és mellék szálon fut a sorozat. A videojátékos DB rajongók viszont nem panaszkodhattak, nagyjából 1-2 évente kaptak a témában egy játékot, amiknek bár néha eléggé hullámzó volt a minősége, azért még is csak több volt mint a semmi. Amikor tavaly bejelentették, hogy a Guilty Gear-t és a BlazBlue-t (is) fejlesztő Arc System Works készíti a következő részt, és kiderült, hogy ráadásul jó kis old school, 2D-s, csapat alapú hírig lesz, még azok is felkapták rá a fejüket, akik eddig inkább voltak verekedős játék fanok, mint sem DB rajongók.

Ennek a kettősségnek köszönhetően (mármint, hogy egyszerre kell kiszolgálni a fentebb említett két tábort), a legnagyobb kérdés az volt, hogy lehet-e egy bunyós játék eléggé komplex a kemény vonalas rétegnek, miközben megfelelően casual azoknak, akik csak a fő történetre kíváncsiak, és soha nem szeretnének megmérettetni az online arénákban.

A válasz röviden annyi, hogy igen, lehet.

A harcrendszerre azt a magyarul kicsit bután hangzó, de amúgy teljesen idevágó jelzőt tudnám használni, hogy könnyű elsajátítani viszont annál nehezebb a mesterévé válni. Az alapok nagyon egyszerűek, elég a kis, közepes vagy nagy ütés/rúgás gombot „mashelni” és máris borzasztó látványos kombinációkat csalhatunk elő a karakterekből, amik ráadásul még sokat is sebeznek. Aki valaha játszott más verekedős játékokkal, azoknak furcsa lesz elsőre, hogy nagyon kevés irány+gomb kombinációval találkozhatunk, főleg a különböző gombok és támadások ritmikus nyomkodásával érhetünk el sikereket. Valamint nagy hangsúly van a maximum három karakterünk jól időzített cserélgetésén. A lenti "szuper" csíkunk elég gyorsan töltődik, de lehetőségünk van ezt a folyamatot felgyorsítani egy kis koncentrációval, ami nyilván jár annyi veszéllyel, hogy közben sokkal könnyebben lerohanhatnak. A tutorial és a karakterekhez tartozó kihívások megfelelően mélyek ahhoz, hogy mindenki elsajátíthassa az alapokat, már az elejétől fogja a kezünket a játék, így a teljesen kezdők sem fogják elveszve érezni magukat.

A játék menüje sem a tradicionális megvalósítást követi, piciny avatarunkkal, ami egyébként hasonlóan szinte a játék minden részéhez, elég rendesen cicomázható, mászkálhatunk egy kis faluban, ami igazából maga a lobby is. Itt léphetünk interakcióba a többi játékossal is, és a különböző trainekereket/eladókat felkeresve el tudjuk indítani az általunk preferált módot.

A Story vitathatatlanul a fő attrakció, mivel kis túlzással olyan mintha egy egész estét filmet néznénk. Spoiler mentesen annyit érdemes tudni, hogy valamiért ellepték a bolygót a világ legjobb harcosainak a klónjai és annak érdekében, hogy meg tudjuk állítani a számunkra egyelőre ismeretlen gonoszt, össze kell verbuválni a föld minden pontján szétszóródott harcosokat/barátokat és együttes erővel csihi-puhizni orrvérzésig.

A meglepően hosszú, (15-20 órás) kampány egész érdekesen indul és bár nem váltja meg a világot, érdemes átszenvedni magunkat az elég monotonná váló harcokon, már csak azért is, hogy a karaktereink fejlődni tudjanak. DB rajongók imádni fogják, mert szinte egy teljes rajzfilmet kapunk az átvezetőknek köszönhetően. Érdemes még kiemelni a remek „fanszervizt”, mivel a készítők még arra is figyeltek, hogy ha egymást jól ismerő vagy régóta kapcsolatban levő harcosokat választunk ki, akkor azok a harcok előtt gyakran beszélgetnek egy kicsit. Ezek az intermezzók lehetnek viccesek, vagy a sorozat kedvelőinek akár érdekesek is.

Az Arcade mód is szépen ötvözi a már jól ismert tradicionális, nehézségben különböző megközelítést egy újnak mondható, értékelésen alapuló rendszerrel. Az történik ugyanis, hogy minden megnyert meccsünket értékeli a rendszer, és ennek függvényében visz tovább az „úton” ami három felé ágazik, attól függően, hogy gyenge, jó vagy kiváló értékelést kaptunk-e a végén.

Nyilván itt a magas szinten maradás és ez által az extra jutalmakat tartalmazó legnehezebb „megnyerés” elérése illetve fenntartása lesz a legnehezebb.

Karakterekből amúgy 24 áll rendelkezésünkre, ami a sorozat előző részeit jól ismerőknek elég kevés lehet, viszont én személy szerint nem szeretem a túltolt bőség zavarát, egész egyszerűen a kevesebb harcos megismerése, és esetleg a nekünk jobban fekvő stílus megtalálása így sokkal könnyebb.

Az online rész sajnos már a beta alatt sem működött tökéletesen és így érthető módon a végleges játékban is akadnak vele aprócska gondok. A jó hír az, hogy maga a netkód atom stabil, azaz amikor már harcolunk, akkor a legritkább esetben van/lesz lag, viszont a matchmaking az enyhén szólva is döcögős. Lassan talál ellenfelet és volt párszor, hogy 5-10 perc után adtam fel a várakozást. Viszont amikor megy, akkor nincsen rá panasz.

A játék egyik húzóereje egyértelműen maga a látvány. Megszokhattuk már, hogy az Arc System Works nem csoki dragon ball-okkal gurít, viszont az valami félelmetes, hogy ezt mennyire összetették. Egész egyszerűn a karakterek lemásznak a képernyőről, tényleg olyan az egész mintha egy anime-t néznénk, csak közben azon vesszük észre magunkat, hogy mi irányítjuk a karaktereket. Minden él és mozog, tökéletesek az animációk, és úgy egészében a látvány lenyűgöző. Teljesen átjön a rajzfilmes hangulat, és a sok szuper-mega-giga támadás láttán, amik szó szerint betakarják az egész képernyőt, sem szem, sem pedig zsebkendő nem marad szárazon….

Mindenkinek csak ajánlani tudom a Dragon Ball FighterZ-t, akkor is, ha nagy rajongó vagy (akkor pláne) és akkor is, ha most hallottál először a sorozatról (azaz egy barlangban éltél). A verekedős játék rajongóknak pedig szinte kötelező, mert már most teljesen rákattant a community és jönnek a durvábbnál, durvább kombó videók igazi pro játékosoktól. Viszont ehhez kapcsolódik az is, hogy aki kezdőként beleugrik, az legyen tisztában vele, hogy nem 1-2 nap után fog sikereket elérni online, mivel a harc rendszer magasabb szinten eléggé tanulásigényes. De ha valami, akkor ez a játék simán megéri a belefektetett időt!

Heroes of Might and Magic: Olden Era és Metro 2039 sikerek – Ez történt pénteken

Továbbá: LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight , Subnautica 2, Dark Light: Survivor és Zero Sievert 2.

1 órája

Puzzle Bobble Everybubble! - ilyen a PC változat

11 órája

Resident Evil mozis előzetes, Star Wars: Galactic Racer megjelenés – ez történt csütörtökön

Továbbá: Nacon Connect, Subnautica 2, Atmosfar, Wilderdark, Gravelord, City of None, The Immortal John Triptych.

1 napja
8

The House of Hikmah

A The House of Hikmah a gyász megannyi oldalát szeretné megmutatni nekünk, ami ötletnek ugyan nem rossz, de a kivitelezés sajnos nagyon nem az igazi.

1 napja
2

PlayStation Plus: a májusi hármas

Klasszikusokat idéző soulslike. Kétdimenziós metroidvánia. Friss sportmezek. Ez várja a belépő szintű előfizetőket a következő hónapban.

2 napja
4

Bezár a Spiders, Microsoft üzleti jelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Above Land: Rhapsody, NBA The Run, Thick as Thieves, Phonopolis, No More Room in Hell, Warhammer 40,000: Speed Freeks.

2 napja
3

Drop Duchy: Complete Edition

Az egészen egyedi koncepciójú roguelike pakliépítős játék most újabb platformokra látogatott el.

2 napja
3

The Blood of Dawnwalker megjelenési dátum – ez történt kedden

Továbbá: Shot One Fighters, 4:LOOP, Final Fantasy VII Rebirth, PLAYISM, Kioku: Last Summer

3 napja
6

Alien: Isolation életjelek – ez történt hétfőn (és a hétvégén)

Továbbá: Karma Exorcist, Steam Controller, EA Sports UFC 6, Battlestar Galactica: Scattered Hopes, Froggy Hates Snow.

4 napja
10

Moominland: Winter's Warmth

4 napja
13

Heti megjelenések | 2026 #18

5 napja
6

Resident Evil Requiem és Expedition 33 mérföldkövek – ez történt pénteken

Továbbá: Samson, BrokenLore: Don't Play, Sydless, Retrospace, Crusemark, Memoirium, Rune Dice, Hell Clock.

6 napja
8

Saros

8 napja
27

Nevet vált a Microsoft Gaming, ID@Xbox újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Embers of the Uncrowned, Saros, Feather's Edge, Switch 2 hírcsokor.

8 napja
6

Moses & Plato: Last Train to Clawville

A Vadon egyik legveszélyesebb helyének tartott Clawville két elképesztő detektív duót is kitermelt: a kakaskopókkal rivalizáló róka-macska páros, Moses és Plato hasonló elszántsággal végzi a munkáját, pláne mivel ezúttal is a világ sorsa forog kockán.

8 napja
10

Warhammer Classics

9 napja
10

Assassin's Creed Black Flag Resynced: Showcase, ahol bemutatkozik a felújított változat

Nézzük együtt!

9 napja
10

Ecco the Dolphin: Complete bejelentés, elindult a The Expanse bétája – ez történt szerdán

Továbbá: Hypnos, Gallipoli, Bubsy 4D, D-topia.

9 napja
14

Top Hat Studios újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: Splatoon Raiders, Clockwork Ambrosia, Drill Core.

2026.04.22.
1

Csökken az Ultimate és a PC Game Pass ára

Viszont az idei Call of Duty már csak egy évvel később kerül be a szolgáltatás kínálatába. A Premium és Essential kategóriát nem érinti a változás.

2026.04.21.
21