Igen érdekes dolog harminchárom éves fejjel új animék után olvasgatni: a téma bő tíz éve nagyon piszkálta a fantáziám, most viszont úgy általában viszolygok a japán animációs áradattól. Legalábbis a generikus, ezerszer látott megoldásoktól, na meg a visítozó karakterektől és tipikus sablonoktól. Tudom, az anime műfaja ezer ponton igyekszik és tud is friss maradni, de más oldalról vizsgálva a dolgokat, valahogy mindig ismétlődő sémákba fut bele az ember. Így van ez a My Hero's Academy-vel is, amely a szuperhős témát járja körül, amolyan japánosan. Magam is alaposan meglepődtem, hogy a fenti alapanyagból gyurmázott My Hero One's Justice egészen le tudott bilincselni. A program egy aréna-bunyós játék, ahol hasonló helyszíneken küzdünk, mint mondjuk egy Power Stone csatában (ez volt az első benyomásom a programmal kapcsolatban), de a felvehető power-upokat itt felváltják a quirkek.
Csípős beszólások helyett a quirk-mechanika ebben az esetben azt takarja, hogy hőseink speciális támadásokat tudnak csípőből indítani a szokásos rúgkapálás mellett. Ezeket aztán mega-giga speciálokká is duzzaszthatjuk, és persze minden karakter saját (nagyon eltérő és nagyon sokszínű) attakokkal van felvértezve a változatosság jegyében. Gyakorlatilag ez adja a harcok savát és borsát, de fontos a térbeli elhelyezkedés, az időzítés, a társak gyorstámadásainak behozása… és nyilván ezer további olyan finomság jön elő a játékmenet fokozatos felderítése során, amelyek segítségével a My Hero játékmenete vastagon megugorja a közepes animeadaptációk színvonalát. A csaták tere olykor a fali síkra is kiterjed, ami látványos jelenetek sorát eredményezi és a taktikára is kihatással lehet. Apropó taktika és kifinomult harci megközelítések: a program kétféle kombózós lehetőséget kínál - a profik számára lesz csak érdemes leváltani az alapnak számító, könnyebb kombózást lehetővé tevő kontroll-sémát.
A prezentáció csinos, a televízió környékén bámészkodó, játékokkal nagy mélységben nem foglalkozó cimborák is megjegyezték, hogy milyen pofás külcsín jellemzi a programot. A környezet pusztul, a karakterek stílusosan pózolnak, a rajongók elvárása szerint. A hangok közül csak japán szinkront választhatunk, ezt tessék figyelembe venni. De ennek a bulinak a prezentációjához valahogy mégis ez a fokozott őrület kell! Cel-shade látvány, túljátszott átvezetők, harsány karakterek… A mangás (képregényes) menük, megelevenedő képeikkel csak tetézik a feelinget. A szokásos történet mód mellett pedig van bejárható térkép, különböző kihívásokkal, lehet egymás ellen küzdeni lokálban vagy online, és van árkád mód is, amely épp a minap mászott fel a főmenü lehetőségei közé. Aprópopó hálózati csapatás: a matchmaking kiválóan teljesíti a dolgát, és szerencsére vannak játékosok bőven a szervereken, így hosszabb távú multis dojonak is elmegy a My Hero: One's Justice.
Csak a hosszabb távon enyhén fárasztó játékmenet és önismétlés ülhet rá a negatívumok oldalára, meg az, hogy a kamerakezelés és egyjátékos módban az AI irdatlan nagy ökörségeket tudnak összehozni. Az egyik meccsen pl. tíz másodpercen keresztül futott az ellenfé harcosa a fal felé, mintha bekadt volna a virtuális analóg kar… Nos, ilyet rég pipáltam már hasonló játékban.
Abszolút kellemes meglepetés a Byking csapat játéka. A Bandai Namco kiadóként borzasztó középszerű dolgokat is le tud tenni az asztalra „játék formába öltött manga” címszóval. Szerencsére a My Hero franchise méltó átiratot kapott ajándékba, amit még a finnyás PC közönség is a keblére ölelt. A One's Justice nem váltja meg a világot, de az eredeti forrást eddig nem ismerő játékosként is el tudott varázsolni. Ez pedig nagy szó a mostanában látott anime programok forgatagában…