[Teszt] Lonely Mountains: Downhill

Lonely Mountains: Downhill

GhzSzabó Ákos2019.10.22. 21:00

Áprilisban voltam olyan szerencsés, hogy kint lehettem Londonban az aktuális EGX Razzed eseményen (promózni a tudjátok mit) és ott találkoztam először a “Magányos hegyek: lefeléhegy” még egy korai verziójával. A zárás környékén amikor már nagyon kevesen voltak csak a teremben oda is mentem a szimpatikus fejlesztőkhöz kipróbálni végre a játékot, ami már messziről is érdekesnek tűnt. Nem kellett csalódnom, legalább egy órát boldogítottam őket és nagy örömömre több általam problémaként felvetett dolgot is “kijavítottak” a végleges verzióban, viszont a credits-be nem tették be a nevem, ez ügyben már írtam is nekik.

A Lonely Mountains: Downhill egy pofonegyszerű játék. Legalábbis a koncepciója az. A hegy tetejéről egy mountain bike-on ülve le kell jutnunk valahogy az aljára. Első körben még csak ismerkedünk, nézegetjük egymást, próbálgatjuk a megfelelő utakat, hogy a lehető legkevesebbszer törjük ki a nyakunkat. Amint egyre biztosabbak vagyunk a dolgunkban, úgy próbálkozhatunk majd az egyre szűkösebb idő limittel és húzósabb kihívásokkal rendelkező módokkal. Mi magunk dönthetjük el, hogy bevállaljuk-e kihívást, aminek a sikeres teljesítéséért kapjuk a megnyitható bringák darabjait, valamint a különböző színű pólókat/ruhadarabokat, amikkel a megjelenésünket cicomázhatjuk tovább. Négy, jó nagy masszív hegy áll a rendelkezésünkre, amiket kis túlzással keresztül-kasul bejárhatunk.

A játékmenet is nagyon egyszerű, miután kiválasztottuk a két különböző irányítási metódus közül a nekünk jobban kézre állót, el is kezdhetünk veszettül tekerni. Ezen kívül van még egy fék, egy sprint gomb és ennyi. De igazából nem is kell több. Maga az irányítás szinte hibátlan lett. Mindenféle késleltetés nélkül reagálja le a parancsainkat kedvenc két kerekünk, így a megfelelő ember kezében úgy tud szinte lefelé repülni mint egy erre a célra tervezett precíziós műszer. Amire szükség is lesz, hiszen a játék lényege a rövidítések megtalálása, amik nélkül esélyünk sincs az elsőre amúgy is lehetetlennek tűnő idők megdöntésére. Ezek lehetnek triviális kanyar levágások, szikla ugratók, vagy bődületes magasságból való leszökkentgetések, amik nyilván olyan 2 alkalommal sikerülnek 10-ből. A checkpointok elmentik az addig elért időnket és utána ha bukunk, vagy túl lassúnak érezzük magunkat (esetleg ne adj isten beragadunk) manuálisan is újra tudjuk a szakaszt kezdeni, miközben az időnk is pontosan onnan indul, ahol el lett mentve.

Muszáj kitérni a hangokra is, annyira jók lettek! Hallani, ahogy fékezünk, ahogy elfordul a kerék a sárban, a lánc halk csörgését, a rugók nyekkenését, a szél fújását, a madarak csicsergését, a fák, bokrok, gallyak ropogását és természetesen a csontjaink reccsenését, miután sokadszorra néztünk be egy kanyart. Az egész immerzió érdekes módon azért is működik ennyire, mivel játék közben nincs zene. Tehát a játéknak úgymond nincs dedikált soundtrackje. Erre már Londonban is rákérdeztem, amire az volt a válasz, hogy ez volt az egyik első és ezáltal alap koncepciójuk, amiből nem szeretnének engedni. És nem is engedtek. Akkor és ott egy zsúfolt teremben, ahol 1 millió különböző impulzus éri az embert, ez egy eléggé furcsa és megmondom őszintén, hogy rossz döntésnek tűnt.

Egészen addig gondoltam ezt így, ameddig fel nem vettem egy jó fülest, dőltem hátra kedvenc gaming fotelemben és jó két órán keresztül önfeledten estem-keltem, miközben maga az élmény egy relaxációs, szinte már meditatív állapotba tett. Kérem szépen, igazuk volt, működik a dolog. Nem mondom, hogy nem voltak szakaszok ahol már egy pillanatra a pulzusom is felment, annyiszor kellett rá nyomnom az újraindításra, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy kiszakítson ebből a Zen állapotból.

A Lonely Mountains: Downhill egy pofon egyszerű játék, ami kiválóan kikapcsolja az erre fogékonyaknak a mindennapi gondokkal túltöltött agyát és a kvintesszenciája az “egyszerű, de nagyszerű” játék design-nak. Igen, vannak minimális grafikai bugok és be-be röccent még egy PS4 Pro-n is, valamint nincs benne 500 órányi tartalom, de ettől függetlenül én csak ajánlani tudom azokra a hűvös téli estékre, amikor éppen tele van a hócipőd az AAA játékok dömpingjével.

8/10

***Lonely Mountains: Downhill | Platform: PC, Mac, Xbox One, PS4 (tesztelt)

Kiadó / Fejlesztő: Thunderful / Megagon | Megjelenés: 2019. október 23.***

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Mélymerülés Japánban – ez történt pénteken

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Stranger Than Heaven, Nocturnal 2, Level-5 X Tokyo Game Show.

4 órája

Ace Combat 8 - Wings of Theve

20 órája
2

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

1 napja
3

Garfield - Escape From Monday

1 napja
2

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

2 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

3 napja
7

Orbitals

3 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

4 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

4 napja
7

Wardogs

5 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

5 napja
44

Control Resonant

7 napja
16

NBA 2K27 - végre változás a pályán

8 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

8 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

8 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

9 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

2026.09.16.
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7

Heti megjelenések | 2026 #38

2026.09.14.
8