[Teszt] Aquanox: Deep Descent

Aquanox: Deep Descent

mcmackoGéczy Attila2020.10.25. 11:40

Komoly fejtörést okozott végiggondolni, hogy mikor játszottam utoljára tenger alatti akciójátékkal. Igazából most sem teljesen egyértelmű a kérdés, mi több, az első Aquanox az, ami beugrik, és ami 2001 után járt valamikor a középsulis számítógépemen. Pedig a téma hálás. Hálás az űrjárgányos-tengeralattjárós-felszíni 6 DoF járgányos akciójáték műfaj, hálás a tengeri környezetben rejlő vizuális lehetőségek sora, és hálás a sztori szempontból sem agyonhasznált környezet is. Az Aquanox: Deep Descent jó érzékkel kereste a helyét a videojáték-piacon, de persze nem tud minden ponton előremutatni. Ez is valami? Ez is valami!

Ugyanis minden nyűg ellenére azt vettem magamon észre, hogy szeretek leülni a játék elé, és egyfajta odakuckózós élményként várt engem a mélytengeri hajók pilótafülkéje. Imádom a tengert, és az Aquanox jól megfogja a mélyvízi, poszt-apokaliptikus technológiától elvadult világot. Ezzel már az egyik legfontosabb strigulát be is húzza magának a program. Véleményem szerint a tengeri terep hangulatos, a maga módján jól néz ki, és a súlyos atmoszféra szinte csak úgy horpasztja magam köré a képzelt kasztni burkát. A sztorival is egész kellemesen elvoltam. Négy, hibernálásból frissen ébresztett hőst irányítunk (egyedül egy hajón, vagy akár négyen-négyfele kooperatív módban), akik hosszú álom után belekeverednek a tengerfenék frakcióinak ügyes-bajos dolgaiba. Az NPC-k és a hősök sem egy Uncharted játékból léptek elő, de annyira pont érdekesek és egyediek, hogy idővel az emberhez nőjenek. De mit tud a játékmenet?

Főleg három alappillérre építkeztek a játék mögött álló designerek. Az első és legfontosabb a harc. Hajónkkal a vízalatti közeg dinamikájának megfelelően, kicsit lassan, kicsit megfontoltan, de széles repertoárral küzdhetünk az ellenséges hajók ellen. A sztori alatt egyre durvább arzenált nyithatunk meg, mely mindegyik eleme egyedi harci megközelítést igényel. Érdekes mechanika a „szökkenés”, amivel gyors kitérést tehetünk valamilyen irányba, de ezt külön tartályok szabályozzák a járgányon, a tartályoknak pedig cooldown-szakaszuk van, nem használhatjuk a hopponálást akármikor. Vannak másodlagos aknáink, elterelőink, és természetesen pajzs-páncél kettős réteg borítja a hajónkat. Ha az előzőt leszívják, akkor a hajótest sérül. Szerencsére mindkét mutatón „gyógyíthatunk” 3-3 HP tankkal, amit random dobnak a lelőtt hajók, vagy a tengerfenéken szétlőtt ládák. Ha már láda… a loot a második pillér. A radaron is jelzett roncsokból általában alapanyagot „szkennelhetünk” ki, ami a bázisokon lőszer- és fejlesztés kraftolásra használható. Van némi gazdasági vonal is a játékban. A lelőtt hajók, teljesített küldetések, vagy opcionális megbízások után pénzt is kapunk - ezt megint csak fejlesztésre költhetjük. A rendszer semmi extrát nem nyújt, mondhatni kicsit el lehetett volna képzelni fantáziadúsabb nyersanyag-menedzsmentet is, de legalább nem megy a játék az erőltetett kereskedelmi vonal fele, amihez nekem soha nincs türelmem az űrjátékokban sem.

Utolsó fontos alapként a felderítést és az utazást mondanám, mert a terepek átszelése is az élmény része, és nekem az őszi hangulatom mellé hihetetlenül jól passzolt ez a meditatív, olykor pszichedelikus utazgatás. Oké, lassú a tempó, meg annyira sok látnivaló nincs a mélyben. Engem valahogy mégis megfogott Aqua világa, aminek egyes térképeit kapukkal köti össze a játék, egy nagyobb, nyílt világ érzetét keltve. Ezt segíti a kellemes hajó-irányítás és az atmoszferikus zenei aláfestés is.

Sajnos az Aquanox ott tüdőzi le a tengervizet, ahol a fenti mechanizmusokat nem tudja izgalmas, lebilincselő és változatos vonalvezetésre felfűzni. A lövöldözés-loot-felfedezés túl hamar lesz rutinszerű, és csak alkalmanként tud a játék meglepetést okozni a misszió-design szempontjából. Ezek a pontok tovább is lendítik aztán az embert, csak hogy utána egy újabb „menj oda-lődd szét őket-gyere vissza” feladattal találkozzunk. Érdemes kisebb porciókban próbálkozni, a játék meghálálja, ha nem 4-5 órás húzókra akarjuk teljesíteni a kb. 10-15 óráját. Ezt az értéket modulálhatja a lelkesedésünk a másodlagos küldetések iránt, illetve vannak nehézségi tüskék is. Ilyenkor jellemzően más fegyver, más hozzáállás átlendít minket a kihíváson, de sajnos a játék nem vezet rá minket a repertoár lehetőségeire, ezeket régimódi elven, próbálkozások során nekünk kell majd kitalálni. Sajnos van még egy kritikus pont, ami mellett nem lehet elmenni: a játék multija totál döglött, mint egy partra vetett cet tetem.

Mindent egybevetve itt is egy tipikus problémába ütközünk. Egy sikeres Kickstarter kampány sem biztos, hogy elég ahhoz, hogy az Aquanox: Deep Descent a potenciáljának megfelelő címmé nője ki magát. A játék nem AAA kategóriás (az ára sem erre utal), de nem is B - valahol a kettő között tanyázik. A THQ ügyesen lavíroz az ilyen projektek között, és eskü jól is teszik. Az Aquanox ugyanis talán régen is pont ebbe a kategóriába tartozott. Mindig beszéljük házon belül, hogy kicsit hiányoznak ezek az „átmeneti” játékok. Az Aquanox nagy valószínűséggel pozitív szájízt hagy majd a tengeralatti lövöldék kedvelőinek, de nem tud elég nagyot merülni ahhoz, hogy új klasszikusként üdvözöljük.

6/10

Aquanox: Deep Descent | Platform: PC (tesztelt), PS4, XO | Kiadó, Fejlesztő: THQ - Digital Arrow | megjelenés: 2020. 10. 16. | Ár: 30 EUR

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

GTA 6 képcsokor – ez történt csütörtökön

Továbbá: Hard West II, Date Everything!

3 órája
12

Tenebris Somnia – Amikor a pixelhorror életre kel

19 órája
5

God of War Laufey csúszás – ez történt szerdán

Továbbá: Sony és Nintendo üzleti jelentések, Wonderfall.

1 napja
19

Ecstatica I + II

2 napja
20

Megvan a The Elder Scrolls VI alcíme – ez történt kedden

Továbbá: Stronghold 4, Hyperspace Neptunia: Unlimited, Bill & Ted's Excellent Adventure: Arcade.

2 napja
5

Cozy Game Restoration - Jönnek a förmtelenítők

2 napja
4

Way of the Hunter 2

3 napja
5

Top Hat Studios újdonságok – ez történt hétfőn

Továbbá: Phantom Blade Zero sikerek, Thief: The Dark Project Remastered megjelenés.

3 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #45

3 napja
1

PlayStation Plus: a novemberi hármas

Egy újabb élőhalott sziget, felpiszkált múltidézés nagyobb csomagban és vonaton száguldó zsivány szörnyek. Ez várja az alapcsomag előfizetőit.

4 napja
2

Switch Sport Resort

A Switch 2 sem maradhat dedikált sportjáték nélkül, ezért Nintendoék leporolták az egykoron forradalmi szériájukat, hogy ezzel bírjanak infantilis mozgásra a tévéink előtt.

4 napja
4

3DVibe64, avagy: mennyi van még benned, öreg ?

Van abban valami különösen szép, amikor 2026-ban valaki leül egy Commodore 64 elé, majd felteszi magának az egyszerű költői kérdést: vajon mit lehet ezzel az öreglánnyal még még kezdeni, mi az amit még eddig senki más nem csinált ? Nem akarok huszonhatodik River Raidet, más platformok átiratait, akkor mi maradt még ? Aztán jön a 2026-os hullám és a gondolat egyből realitássá válik.

6 napja
7

Call of Duty: Modern Warfare 4

Miután a sorozat tavaly ismét mélypontra került kritikai és eladási oldalról egyaránt, idén újra az Infinity Ward csapatára hárul a feladat, hogy visszahúzza a gödörből. De sikerült? TESZT!

7 napja
25

Késik a The Duskbloods – ez történt csütörtökön

Továbbá: Turn 10 Studios változások, Gothic 1 Remake, Leaf Blower Co., PUBG X Netflix.

7 napja
1

Castlevania: Belmont's Curse

8 napja
8

Exodus gameplay bemutató, Astro Bot X Rayman Legends Retold – ez történt szerdán

Továbbá: Microsoft üzleti jelentés, Cronos: The New Dawn, Smalland 2: Lost Realms, Solo Leveling: Arise Overdrive.

8 napja
13

Nagy nevek kis játékai - Nintendo Indie World összefoglaló

Szerda délután a Nintendo publikálta a legújabb Indie World Showcase prezentációt, melyben új, érkező és már megjelent indie címek is reflektorfényt kaptak.

8 napja
6

Joe & Mac Retro Collection

8 napja
5

Troy Baker és a sárkány – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase, Wonderful Neoran Valley, Aloft, ArcheAge Chronicles.

9 napja
3

Silver Pines

9 napja
5