Chicken PoliceTeszt

A Chicken Police az a játék, amiből árad a 40-es évek film-noir klasszikusainak hangulata annak minden kötelező kliséjével, csak épp valamennyi szereplője egy embertestű állat kezdve a két csirkekopótól egészen az elit éjszakai klub pultosáig, aki történetesen egy Lance nevű ló, de a két néhai sztárnyomozó nyilván csak BoJack-nek hajlandó szólítani. A fejlesztők buddy-cop noir kalandként meghatározott játéka a klasszikus point and click és a visual novel műfaj sajátos egyvelege, főszereplője pedig két kakas, Sonny Featherland és Marty MacChicken, akik közel egy évtized kihagyás után újra összefognak, hogy egy roppant szövevényes ügy végére pontot tegyenek.

Sonny az öregedő, cinikus és megkeseredett alkoholista roncs jól ismert figuráját hozza, aki éppen fizetett szabadságát tölti közelgő nyugdíjba vonulásáig, amikor szilveszter este rejtélyes ügyben fordulnak hozzá segítségért a clawville-i alvilág urának barátnője nevében. Sonny kakasösztöne helyesen azt súgja, hogy ehhez egyedül kevés lesz, ezért felkeresi egykori társát, a fegyvermániás és régi hírnevét visszasíró szoknyapecér Marty MacChickent, akivel az utolsó közös munka során csaknem megölték egymást. Erős kezdése egy még rázósabb éjszakának, de szerencsére a két egykori sztárnyomozó gyorsan felveszi a fordulatszámot, és amerre mennek, Clawville lángba borul.

A csaknem kizárólag züllött alakok és szívdöglesztő nők lakta bűnös város nem csak tökéletes színhelye egy ilyen borongós történetnek, de meglepően sokat megtudhatunk a múltjáról, polgárairól és egyes kerületeiről, ha kíváncsian végigkattintunk mindent akár többször is. Bár Clawville-t azzal a nemes céllal alapították, hogy itt ragadozó és űzött vad békében élhessen együtt (mi több, a fajok közti kapcsolatok sem ritkák), napjainkban mégis előfordul, hogy a vérszomj és az ősi ösztönök kerekednek felül. Ezek mellett a rasszizmus és a politikai megosztottság is aktuális problémák a városban. Szinte minden helyszín gyakran tetszőleges sorrendben újralátogatható a cselekmény főbb fordulópontjai között, és érdemes is visszanézni, hogy újabb szereplőket ismerjünk meg, vagy további párbeszédekkel, információval, esetleg gyűjtögetnivalóval gazdagodjunk. Ez a nagy szabadság egyébként nem mindig szerencsés, mert olykor ha nem az írás szempontjából legmegfelelőbb sorrendben látogattam végig őket, akkor kisebb logikai bakikba futottam, például Marty lehordott olyasmi elhallgatásáért, amit egy korábbi jelenetben már látszólag tudott és készpénznek vett.

Sonny a noteszében vezet valamennyi nyomot és másokra vagy helyszínekre, háttérvilágra vonatkozó feljegyzést, ezen kívül bármikor megnézhetjük a táskájában cipelt nyomozáshoz kapcsolódó tárgyakat, a térképet megnyitva pedig Clawville épp elérhető helyszínei között utazhatunk. Kalandjátékhoz illő módon a mindenre minél többször rábökés nem csak működik, de a játék maximálisan jutalmazza is a kíváncsiságot és ugyanannak a hirdetőoszlopnak vagy plakátnak a többszöri megvizsgálása sokszor egészen váratlan és szórakoztató párbeszédeket eredményez. Rengeteg, de tényleg RENGETEG párbeszédet és monológot hallgathatunk végig, ráadásul ezek olyan szellemesen vannak megírva, az állati figurákat életre keltő szinkronszínészek pedig annyira beleadtak apait-anyait (és alighanem olyan jól szórakoztak a felvételek során), hogy ha ez egy minden interaktivitást nélkülöző 8-10 órás film lenne, akkor is alig tudnám abbahagyni, hát még így!

Aki elég csirke ehhez a kalandhoz, megtudhatja, mit tesz Clawville gyerekkorunk egy olyan meghatározó kedves mesehősével, mint Dr. Bubó, de a kikérdezések során azt is próbára teheti, mennyire jó ember, pardon, állatismerő, és kinek mennyire érez rá a gyenge pontjaira, ha elhallgatott információ kihúzása a cél. Bevallom, ebben én kicsit hullámzóan teljesítettem és bár többnyire jól sejtettem, ki milyen kérdésre fogékony, pont a kulcsszereplő Natasha esetében elég sokszor mellényúltam, ez azonban hála égnek nem akasztotta meg a történetet. Előfordul pár mozgalmasabb pillanat, például lövöldözős autós üldözés is, de a lágy jazz zene kísérte fekete-fehér jelenetek és a hol morbid, hol filozofikus eszmefuttatások melankolikus hangulatát írásban nem lehet visszaadni. A látvány annyira stílusos, hogy egy ponton magától értetődőnek vettem az éjszakai városban bőrkabátban és bőrkesztyűben zord arccal furikázó csirkéket, vagy az elmaradhatatlan végzet asszonyát, aki jelen esetben egy smaragdzöld szemű macskanő, és a várost a markában tartó maffiózó patkány cicababája.

Az emberi testekre montírozott állatfejek látványának és az antropomorf állatok emberként viselkedésének abszurditását csak fokozza a fanyar humor és a szatirikus kikacsintások, ráadásul ebbe a teljesen őrült és tudatosan túlhasznált klisék ellenére is fordulatos detektívtörténetbe bizarr módon még némi realitás is vegyül a fotómanipulációs technikának köszönhetően. Művészileg annyira egységes az összkép és a zseniálisan megírt karakterek úgy belesimulnak a környezetükbe, hogy néha teljesen el tudtam feledkezni arról, hogy a valóságban egyáltalán nem létező kreatúrák fiktív párbeszédeit hallgatom. A jól érezhető lelkesedésen túl nem kevés műfaji háttértudás és kutatómunka is segítette az alkotó folyamatot, a játék Steam oldalán található fejlesztői naplókban pedig sok érdekes részlet olvasható többek közt arról, milyen játékok, filmek és könyvek járultak hozzá a Chicken Police egészen egyedi atmoszférájához, amelyet akár állatos szóviccekben gazdag magyar felirattal is élvezhetünk.

MACKO SWITCHEN MADÁRKODIK

Tudtam hogy jó lesz, de azt nem, hogy enniyre. Megmondom őszintén olyan kevés jelenetet mutattak a srácok előzőleg a játékból, hogy egy jóval kisebb léptékű dolog körvonalazódott a szemem előtt. A Chicken Police viszont egy fullos, masszív kalandjáték, aminek a dialógus-fókusza (mondhatni visual novel stílushoz hasonló megközelítése) egy olyan erősség lett, amire szintén nem számítottam. Szenzációsan megírt szövegek tartják fenn a figyelmed, miközben pedig a pop-kulturális utalásokat és az állatos poénokat figyeled, egy komolyabb narratíva is kialakul előtted.
A Chicken Police prezentációja is világszínvonalú, mi több, műfajában az élvonalba tartozik. A jelenetek annyi képi réteget, háttérben elrejtett vizuális geget, dinamikus elemet tartalmaznak, hogy az általam tesztelt Switch verzió egyenesen úgy festett, mintha egy élő-lélegző diorámába tekintenék bele. A Switch verzió tükörsimán fut, a kontrolleres irányítás teljesen vállalható (oké, nem Switchen fogom a pisztolyos minijáték rekordját megdönteni, az is fix), az összkép tehát szuper - ha Nintendo platform az elsődleges játékos felületed, nincs okod másik lehetőség után keresgélned. Ja, és mielőtt kérdeznéd... itt is van magyar felirat!

A csirkekopók jöttek, láttak és győztek, a Chicken Police ugyanis számomra az év egyik legnagyobb meglepetése, amely a fantasztikusan beteg „rakjunk embertestű állatokat film noir környezetbe” alapötleten túl a borongós-szatirikus hangulatával azonnal beszippantott, a szó szoros értelmében állati jól megírt párbeszédeivel és karaktereivel pedig minden előzetes elvárásomat felülmúlta. A stílusos látvány és zene, valamint a párbeszédekben bővelkedő kalandjátékok esetében elvitathatatlanul fontos szinkron elképesztően színvonalas megvalósítása a hab a tortán, akárcsak a tény, hogy magyar fejlesztőcsapat áll mögötte, akikre méltán lehetünk büszkék. Nagyon remélem, hogy nem ez volt Sonny Featherland és Marty MacChicken nyomozók utolsó közös akciója!