Bravely Default IITeszt

Sokszor elmerengtem azon, hogy a SquareEnix miért nem elég bátor? Legalább egy játék erejéig visszatérhetne a Final Fantasy sorozat gyökereihez. Egy számozott FF epizód, a FFIV, V vagy IX stílusában!? Imádnám! Be merné vállalni a mai Square mindezt? Aligha. Miközben ilyenek jártak a fejemben, észre se vettem, hogy a Square évekkel ezelőtt kiadott egy klasszikus Final Fantasy epizódot (sőt azóta már kettőt is), csak éppen nem ezen a néven.

A 3DS-en debütált Bravely sorozat ugyanis egy tőről metszett Final Fantasy játék. Bevallom, mellettem elment a Bravely sorozat, az első két rész, a Bravely Defaulthoz és a Bravely Secondhöz sem volt szerencsém, amit most a Switch-re megjelent Bravely Default II fényében kimondottan bánok. De komolyan, itt állok lenyűgözve. A BDII elképesztően élvezetes JRPG, egy olyan alkotás, amire a Xenoblade után pontosan szükségem volt.

Egy konzervatív JRPG 2021-ben, ez kell nekem! A BD egy klasszikus profi JRPG, hangulatos, mondhatni valódi FF játék. Hogy hiányzott ez már! Négy főhős, négy elementáris kristály körül forgó sztori, körönként zajló harc, kasztok, Phoenix Down, Potion, Tent és még sorolhatnám. Nem véletlen mindez, a BD anno a DS-es Final Fantasy: The 4 Heroes of Light folytatásnak készült. A BDII azonban jóval több mint egy FF1-5 hommázs, mert mer újítani és modernizálni, mondhatni önálló mitológiát teremteni. Lássuk a részleteket!

A kezdés sematikus. Partra vetődő amnéziás fiú, lassan összeálló csapat, fantasy környezet. Bevált panelekből építkezik a játék. Ideáig semmi különös. Az első óra az ismerkedésé. És itt kapod a kapudrogot. Jók a zenék, vannak kasztok, érdekesek a szereplők. Ha ráharapsz, nincs menekvés. Néhány perc után jön az érzés, a csak még egy harc, csak még egy dungeon, csak még egy boss és elröppen néhány óra. Konzervatív JRPG rajongóként kellemes, hogy a játék nem akar erőltetni semmit, a megoldások ismerősek, mégis mindenben találunk valami újat.

Aki úgy ül le a játék mellé, hogy a BDII forradalmasítani fogja a JRPG műfaját, az csalódni fog. A SNES, PS1 éra legszebb éveit idézi a játékmenet, ami stabilan hozza a sztori, város, térkép, dungeon, boss, sztori vonalat. A BD egy régivágású JRPG, a Dragon Quest XI és a Octopath Traveler stílusában. Nekem nagyon jól esett ez a fajta klasszikus megoldás. Érezted már azt, hogy bár nem ismersz valamit, mégis mikor elmerülsz benne, legyen akár könyv, film vagy játék, otthonos érzetet kelt? Mész a dungeonban, meglátod a mentő helyét és tudod, boss harc jön. Elgondolkozol. Van még időd lenyomni vagy le kéne feküdni? Érzed az adrenalint, hogy meg kéne próbálni, de azért van benned félsz. Legyen egy kis grind? Van elég feltámasztó vagy gyógyító item? B vagy D-vel álljak neki a harcnak? Aki átélte már egy JRPG-ben a felkészülés izgalmát és feszültségét, az tudja miről beszélek. Pontosan ilyen a BDII.

Mindemellett kiváló szórakozás, de nemcsak a nosztalgikus elemek miatt. Arra ugyanis nagyon ügyeltek az alkotók, hogy az egész modern körítést kapjon. Mindenben van egy csavar, egy fordulat, aminek hála a régi dolgok is új színben csillognak, egyedi színt kapnak.

A sztori bár elsőre tipikus fantasy klisékkel dolgozik, de ahogy kitágul a világ és megismerjük a főbb dolgokat, kiderül, hogy tud drámai és újszerű és meglepő lenni. A későbbiekben pedig egyre izgalmasabb. A játék legerősebb része azonban a harc és a fejlesztés, amelynek összhangja tökéletes, precízen kidolgozott.

A harci rendszer klasszikus körökre osztott (van egy ATB-hez hasonló csík), de mégis olyan elemekkel sikerült megspékelni a rendszert, ami megmutatja miért van máig létjogosultsága a klasszikus harci rendszereknek. Az úgynevezett Bravely/Default megoldásról beszélek, ami kiválóan működik, és remekül megbolondítja az alapokat, kiismerése mélységet, és stratégiai gondolkodást kíván. A képlet roppant egyszerű. A Default paranccsal tölthetjük a BP pontjainak, míg a Bravely-vel felhasználhatjuk azt. Ez azt jelenti, hogy egy körben akár négy parancsot is kiadhatunk, ha teljesen feltöltöttük. Igen ám, de lehetséges mínuszba menni, amivel azonban óvatosan kell bánni, mert három mínusz pont azt jelenti, hogy három körből kimaradunk. És ez természetesen az ellenfelekre is vonatkozik.

Pofon egyszerű az egész, mégis fergetegesen jól működik. Ennek hála élvezet a harc, mert taktikázásra késztet, kiismerésével az erősebb ellenfeleket is le lehet nyomni. Ehhez persze az kell, hogy felismerjük és jól kihasználjuk a rendszer adta lehetőségeinket. Az egész mélysége a bossoknál jön elő, ahol sokszor mérlegelni kell, hogy offenzívan támadunk, vagy defenzíven mérlegelünk és utána cselekszünk. Ha pedig elbuknánk még mindig ott van egy kis grind fesztivál, amitől nem kell annyira megijedni, mert a harcok kimondottan élvezetesek.

A harci rendszer tökéletes összhangban működik a kasztrendszerrel. Minden szereplőnek adhatunk egy fő és egy mellék kasztot, ami megszabja milyen fegyvereket és képességeket használhatunk. Több mint egy tucat kasztot lehet megnyitni. A kasztok ismerősek lesznek: fehér vagy fekete varázsló, lovag, bárd, szerzetes és a többi megszokott téma.

A kasztokat érdemes időnként váltogatni, mert a játék olykor komoly kihívások elé állít bennünket, és ha nem a megfelelő irányba fejlesztünk, akkor egy-egy boss szinte legyőzhetetlen lesz. A kasztokhoz képességek is tartoznak, így egészen egyedi kombinációk hozhatók össze. A harcokkal nem csak az alapszintünk, de kasztjaink is fejlődnek.

A tartalomra nem lehet panasz. A fő sztori kellemesen hosszú, a mellékküldetések változatosak, és több segít megismerni jobban a BD világát.

Egyetlen dolog szúrta a szemem elején: a grafika. A chibi jellegű stílust nem kedvelem túlzottan, de ez inkább ízlés kérdése. Maga a grafikai körítés hiába készült unreal enginnel, mégis az egész leginkább egy 3DS játék HD-ba felhúzott remake-jének néz ki. A dizájn mondjuk a chibi ellenére is jó, a helyszínek kicsit az Octopath Travelert idézik, de a Switch-ből ennél azért többet is ki lehetett volna hozni.

A zenék viszont elképesztően hangulatosak. A japán Revo kiváló munkát végzett. Azok a tipikus fülbemászó JRPG dallomok, amitől elfog a kalandvágy. Volt már olyan érzésed egy JRPG-nél, hogy egy bossnak csak azért mész neki még egyszer – pedig csúnyán lealázott és tudod fejlesztés nélkül esélyed sincs –, hogy meghallgasd a zenét? Mert ha igen, a BDII a te játékod.

Nagyon örülök, hogy a Dragon Quest XI és az Octopath Traveler után folytatódott a klasszikus JRPG-k sora. Mindig félek, hogy eltűnnek a körökre osztott JRPG-k, és minden minőségi és sikeres cím megmutatja, hogy szükség van ezekre. Az biztos, hogy a Bravely Default II egy végletekig csiszolt, kihagyhatatlan játék, jó eséllyel az idei év GOTY JRPG-je. Korai ezt kijelenteni februárban? Lehet, de higgyétek el, ha kipróbáljátok, ti is így fogjátok érezni.