[Teszt] Bayonetta 3

Bayonetta 3

kevinyCsángó Kornél2022.11.15. 01:06

Bayonettának valahogy sose volt könnyű dolga, amikor arról volt szó, hogy felszínre kéne buggyannia. Az első rész mérsékelt sikerét követően a SEGA jótékonyan elkaszálta a folytatást, melyet végül a Nintendo mentett meg, hogy az alaposan szétbukott gépük egyik ékköve lehessen. A harmadik részt pedig 2017-ben mutatták be, hogy aztán utána 5 évig altathassák vele a nagyérdeműt. Mivel manapság a minőségi hack & slash játékok száma alaposan megcsappanni látszik, úgy vetődtünk rá a szexi boszorkára, mint a gyöngytyúk a cukrozott ... khm.

Egy barátom szokta mondani (kis túlzással) hogy a “nagyon japán” játékok (többnyire) az extravagáns csihi-puhiról szólnak, melyeknek a végén megölöd Istent. Bayonetta pedig már kétszer megtette ezt - mind Jubileus, a teremtő és Aesir, a káosz ura megszívta a vele való találkozást - harmadszorra egészen különleges felállással találja magát szemben. Egy önmagát csak Szingularitásnak nevező nagyhatalmú lény egyesével foglalja el és rombolja le a párhuzamos univerzumok világait, Bayonetta pedig csak úgy mentheti meg tőle kicsiny multiverzum-szegletét, ha különféle paralel univerzumokból összegyűjti az úgynevezett Káosz Fogaskerekeit, ezek által visszautazik az Alfaverzumba és gyökerénél kezeli a problémát. Ezúttal viszont nem lesz egyedül: régi barátja, Jeanne és egy fiatal umbra, Viola is segíti ebben a kissé hajmeresztő utazásban.

Természetesen, mint ahogy ezt a Platinum Games-től már megszokhattuk, főszerepben a villámgyors, stílusos, ezerféleképp játszható harcé a főszerep, és Bayonetta pedig ezen a téren hozza a megszokott formuláját. Ezen felül nagy hangsúly helyeződik a megidézhető démonokra, akik ezúttal nem csupán a harcok végi látványos kivégzésekért felelősek, hanem a harcok közben is megidézhetőek. Ilyenkor a démon irányítását magunkhoz vesszük, miközben Bayonetta csupán egy rituális táncot lejtve igyekszik biztosítani, hogy a kontroll nálunk is maradjon. Most akár azt is gondolhatnád: mi értelme akkor kombózni, megidézem Gommorah-t vagy Lady Butterfly-t, azok jól rendet csapnak, te meg csak egy sört kérsz. Node azért ez nem ennyire egyszerű: a démon addig szolgál, amíg el nem fogy a mana csíkja (vagy ki nem nyírják - ilyen is van) vagy ameddig Bayonettát egy jóízű pofánrúgással meg nem zavarják a tánci közben, szóval a játékmenet e tekintetben balanszban van.

És hát természetesen nem lenne Platinum Games játék, ha nem lenne dugig a játékmenetre nagy hatást gyakorló variációk halmazával, megidézhető démonokkal, fegyverekkel, melyek mind-mind különféle megközelítést igényelnek. Máshogy bánsz a pisztolyokkal és egész másként egy méretes buzogánnyal, más tempó, másak a kombók, minden egyes variáns új tanulást igényel, ha valóban szépen, stílusosan akarod játszani a játékot. Tényleg bátran állíthatom: nagyon rendesen meg van pakolva a produktum tartalommal, erre nem lehet panasz.

Csakhát van egy közismert mondás, hogy a kevesebb néha több, és sajnos azt kell mondjam: Béláink a Platinum Games-nél ezúttal kissé túltolták a kocsmát. Nem is Bayonettával van a gond: az ő mozgáskultúrájának alapjait még Hideki Kamiya tette le bő 10 éve és ezek azóta is szilárdan állnak a lábukon. A gond azzal van hogy csupán a játékidő kétharmadában játszunk kedvenc boszorkánkkal, a hátralevő időn osztozkodik Jeanne és Viola - természetesen teljesen eltérő mozgásokkal és fícsörökkel. És hát persze szépen felváltva, aminek az eredménye, hogy a játékmenet eléggé inkonzisztens. Viola például jól időzített védekezéssel tudja előhozni a Witch time-ot (ez a játékmechanika egyik központi eleme, ilyenkor belassul az idő és lehetőséged van biztonságosan (értsd: kóbor pofonoktól nem tartva) szétbüntetni az ellenséget) - és mivel nekem a parry sose ment annyira, a Violás részeken rendre alulteljesítettem. Jeanne kis különszáma, a Szupertitkos Ügynök Jeanne™ pedig egy visszatérő 2D lopakodós etap, ami szegényem nagyon esetlen - csakúgy mint a minijátékok nagy része.

A rossz szájízt tetézi, hogy a látvány a korai Xbox 360 időket idézi. Bár vannak a multiverzumnak olyan szegmensei, melyek nem annyira vészesek, némelyek viszont igencsak - gondolok itt a “jelenkor” urbánus környezetére főként. Ami a leginkább bántja a szemem, az az “átlátszóság” megoldása, azaz, hogy az alpha blending-et (ez esetben az átlátszó poligonok valóban átlátszóak) dithering-re (itt pedig csupán a texturák egy részét rendereli le az engine “pöttyökben”) cserélték - és emiatt képes sok helyen valami elképesztően ocsmány képeket elénk hányni a program. Értem én: a Switch erősen limitált hardver és hogy ez a játék jól fusson rajta, minden “spórolós” trükköt be kell vetni, de végeredmény szempontjából sajnos nem mentség. Ha például egy bazi nagy szörny elé be találunk táncolni, akkor konkrétan az egész képernyőn mást se látunk, mint dithering pöttyöket, ami sem látvány, sem a pontos bevitelek szempontjából nem hasznos. Az “operatőr” pedig minderre még rá tud tenni egy lapáttal: no akkor tényleg van, hogy semmit nem látsz és akkor aztán van baj.

Másrészt nemeziseink pofázmánya, egykaptafa dizájnja is hagy bőven kivetnivalót: legtöbbjük olyan, mintha a Resident Evil Revelations támadó-vizihulláit hasznosították volna újra a grafikusok. Mintha ezen a téren kifogyott volna a Team Little Angels az ötletekből.

Eltekintve a fentiektől azért még mindig úgy gondolom, hogy a Bayonetta 3 egy jó játék. Nem az a fenomenális agylerobbantó csoda, amit az első rész tudott, nem az a tükörre polírozott jeles folytatás, amit a második rész kínált, szimplán egy jó játék, jó és kevésbé jó ötletekkel, végeredményt tekintve itt-ott felemás kivitelezéssel. Ha nem kapsz szemrákot a tizenéves látványtól és ha tudsz olvasni a dithering pöttyök között, azt mondom: ezt a csajt érdemes elvinni egy harmadik menetre is.

Pontosan
7
Platform: Switch
Kiadó: Nintendo/SEGA | Fejlesztő: Platinum Games
Megjelenés: 2022. október 28. | Ár: Kb. 20000 Ft

Steam Next Fest 2026 február - Méltó szellemi örököst kap a Diablo II?

Itt az idei év első Steam Next Festje, lássuk hát, mit érdemes kipróbálni a számtalan remek demó közül! Replaced, The Alighieri Circle, Outbound, Darkhaven, Copa City!

5 órája

PlayStation Plus: a márciusi négyes

Slime simogatás, frissen vágott zöld gyep, szörnyvadászat és egy ikonikus világ. Ez várja az előfizetőket a következő hónapban.

17 órája
2

Bajban a Nacon, kiadó nélkül maradt a Maverick Games – ez történt szerdán

Továbbá: Full Circle, Flesh & Wire, Esoteric Ebb, Ninja Gaiden 4, Valorborn, Second Stone, Verminsteel, Mexican Ninja, Marvel MaXimum Collection.

18 órája
1

Resident Evil Requiem

A veterán Leon és az újonc Grace egyaránt kénytelenek szembenézni a múlttal, a két nézőpont pedig egy egészen egyedi folytatásban találkozik a Resident Evil tovább íródó történetében.

1 napja
18

Marvel's Wolverine megjelenési dátum, Overwatch Rush bejelentés – ez történt kedden

Továbbá: Panzer Knights: Commander's Edition, Final Fantasy VII.

1 napja
22

Gamer365 Podcast - #2026 #S20 #E02 - State of Play és a játékipar valódi (?) helyzete

2 napja
8

Késésekkel indult a hét – ez történt hétfőn

Benne: MOUSE: P.I. For Hire, Lillipop Chainsaw RePOP – Nintendo Switch 2 Edition, King of Meat, Nacon Connect, Nintendo Treehouse: Live, Panzer Dragoon II Zwei: Remake.

2 napja
1

Demon Tides

3 napja
3

Heti megjelenések | 2026 #9 hét

3 napja
17

Mario Tennis Fever

4 napja
4

Dragon Quest VII Reimagined

4 napja
7

Távozik Phil Spencer és Sarah Bond – ez történt pénteken

Továbbá: Pokémon FireRed / LeafGreen, Pokémon Presents, NieR eladások.

5 napja
6

Cairn

A francia The Game Bakers "szabadság trilógiájának" befejező része ismét egy rendkívül egyedi kalandra csábít a Furi és a Haven után. A Kami csúcsáról jelentkezünk. TESZT!

6 napja
3

Bezár a Bluepoint Games, sikeres rajtott vett a Nioh 3 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Midsummer Studios, Aphelion, The Caribou Trail, Slay the Spire 2, Grime II, Gecko Gods, MOUSE: P.I. For Hire, The Shore: Enhanced Edition + Indie Fan Fest.

6 napja
7

Lil Gator Game: In the Dark DLC

7 napja
3

Replaced csúszás, Cthulhu: The Cosmic Abyss megjelenés – ez történt szerdán

Zanerdin: The Unbound, Hakoniwa Electric, People of Note, Dragon is Dead, Ligmanauts.

7 napja
1

The 9th Charnel

Vannak azok a játékok, amiken érződik ugyan az ambíció, de a kivitelezésük így is sok kivánnivalót hagy maga után, a The 9th Charnel pedig sajnos pont ilyen játék.

8 napja
3

Mewgenics sikerek, Armatus demó – ez történt kedden

Továbbá: Little Nemo and the Guardians of Slumberland, Digimon Story: Time Stranger.

8 napja
2

Game Pass: február utolsó hetei

Kingdom Come: Deliverance II. The Witcher 3: Wild Hunt. Death Howl. Többek között ezek a címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

9 napja
2

Egy szomorú nap – ez történt hétfőn

Benne: Hideki Sato, Shutaro Ida, .hack//Z.E.R.O., PC Building Simulator 2.

9 napja
2