Actraiser RenaissanceTeszt

Az eredeti ActRaiser szinte az Snes japán premierjekor jelent meg az Enix gondozásában 1990 decemberében – nálunk jóval később, 1993-ban. Egy érdekes hibridje volt a konzolokon népszerű platform játékoknak és az akkor főleg személyi számitógépeken, azaz Amiga 500-on és PC-n hóditó városépítő/stratégia játékoknak, mint amilyen a Populous, Sim City, Settlers vagy a Civilization volt. A játék főszereplőjeként a „Mester” titulust kapjuk, akit nem irányítunk közvetlenül - vagy egy angyallal játszunk a szimulációs módban, vagy egy életre kelt szoborral kalandozunk az akció részeknél. A történet középpontjában Tanzra, a sötét démon legyőzése áll. A felülnézetes stratégiai játékmenetnél a Mester szerepében az új civilizáció vezetése, védelme és a minél nagyobb jólét megteremtése a cél. Ehhez olyan lépéseket kell tennünk, amivel elősegítjük a népesség növekedését, a városépítést, utak létrehozását, melyhez olyan isteni képességek állnak rendelkezésünkre, mint a villámlás, eső, napfény, szél és földrengések. A pályán az angyal interakciója révén a területeken lévő szörnyeket tudjuk lenyilazni, megjelölni a területen, hogy hol építsünk vagy használjuk a csodákat. Ennek a módnak a legnagyobb kihívása, a folyamatosan támadó repülő szörnyek jelenléte, amelyek megpróbálják megállítani civilizációnk fejlődését – elragadják híveinket és lerombolják épületeinket.

A rémek fészkei az adott régió négy odújában vannak minden szint elején. Ahogy a populáció növekszik, lezárhatjuk ezeket a járatokat, így lidércek nélkül már a nagyobb lakosság segítségével fejlettebb otthonokat tudunk alkotni – ennek eredményeként a Mesterrel szintet lépünk, és a csodákhoz szükséges pontokat növelhetjük. Az eredeti változat játékmenete sajnos mára már picit elavult, így azon most modernizáltak. Sokkal nagyobb, hosszabb és komplexebb lett, melyhez tower defense mechanika is társult. Az ősi próféciák által megjövendölt hősökkel kell Tanzra település romboló hordáit megállítanunk a térképeken. A hősök terelgetése mellett védelmi barikádokat/erődöket telepíthetünk, valamint isteni csodák segítségével akadályozhatjuk az ellenfelek rohamait. Az ilyen inváziók során természetesen figyelni kell, mert egy fontos elvesztett objektum a gonosz sereg azonnali győzelmét hozza.

Amennyiben az adott tájon elértük a maximális fejlettségi szintet, akkor válik elérhetővé a 2 dimenziós platform rész. Ez a mód egy klasszikus oldalnézetes játékmenettel operál, ahol szörnyeket kell leverni, platformokon ugrálni, majd a pálya végén főellenfelekkel megküzdeni, mindezt JPG elemekkel és fejlesztési mechanikával toldották meg. Érdekesség, hogy 1992-ben megjelent ennek egy játéktermi változata is, ami csak ezt a módot tartalmazta. Direkt elővettem az eredeti játékot és azt tapasztaltam, hogy a remake ezen része szinte ugyanolyan, csak a pálya végi boss harcok lettek modernebbek és jóval könnyebbek. Nem rossz, de kissé idejétmúlt, kevésbé feszes, mint mondjuk egy Castlevania játék esetében tapasztalunk. Hangsúlyosabb rész a városmenedzselés, amit picit sajnálok. Ezek az akciószegmensek izgalmasabbak, a stratégia rész meg rövid időn belül önismétlő, kihívás mentes és monoton – sokat kell várnunk ezekre a szekciókra.

Grafikai megvalósításban a platform részeken ez a remake pre-renderelt háttereket és karaktereket használ, azaz olyasmit mutat, mint amit a Donkey Kong Country esetén láttunk - bár nem néz ki olyan jól és a scrollozás is rosszabb. PS4/5 esetében a scrollozási sebesség környezeti effektekkel és anélkül is 50 fps, Switch esetén ennél is gyengébb (45 fps, illetve kikapcsolt környezeti effekteknél 50 fps). A frame ugrál, kicsit darabos és természetellenes a mozgás, furcsa, hogy a Unity motorral nem tudnak megbirkózni a programozók, mert nem hinném, hogy ennél a mobilos látványnál nagyon megizzadnának a masinák. A látvány nekem nem feküdt, mert játéknak olyan korai PSP-s grafikája van, melyben a karakterek alacsony felbontásúak és ilyen kivágott gyurmafigurák hatást keltenek – az eredeti megvalósítás nekem jobban tetszett. A városépítő rész az eredetinél látványosabb, de azért ez sem egy grafikai csoda – funkcionális.

A zenei rész már sokkal jobban sikerült. A muzsikáért Yuzo Koshiro felelt, akinek köszönhetjük többek között a Space Harrier, YS 1-2, Streets of Rage sorozat, Shenmue sorozat és a 8 bites Sonic muzsikáit, de mostanában ő készítette a Sega Megadrive mini menüzenéjét is. A mostani remake zenei újra keverését is elvállalta, melyhez szimfonikus aláfestést adott és gitárszólót is társított. Új dalokat is kreált, melyek mind nagyszerűen sikeredtek. Érdekesség, hogy az eredeti Super Nintendo-s zenék is választhatóak és a profizmusát mutatja, hogy az új dalokat is kiadta Snes-es hangzással is.

A játék sajnos azon kevés Super Nintendo-s játékok közé tartozik, amelyek rosszul öregedtek. Ehhez gyengébb grafika és kevésbé jól optimizált játékmenet is társult. Összeségében persze nem olyan rossz, sőt nosztalgiázni vágyóknak biztosan tetszeni fog, de akinek kimaradt, annak inkább csak egy gyenge közepes. A lelkes játékosoknak sajnos áll az üzenet: ez még nem az Actraiser reneszánsz.