[Összefoglaló] State of Play

State of Play

ne5hVáradi Dániel2024.02.01. 00:30

A Microsoft Developer_Directjével ellentétben a Sony egy kompaktabb, jóval több címet felvonultató műsorral jelentkezett nemrég, fókuszban az idén a PlayStation kínálatában megjelenő belsős és third party címek egy részével.

A sort az előzetesen már beharangozott Stellar Blade nyitotta, mely egy hosszabb gameplay bemutatóval jelentkezett, amiben a játék fő történeti pontjai mellett megismerhettük a mellénk társuló karaktereket, bepillantást nyertünk a játék világába és helyszíneibe, valamint kisebb ízelítőt kaptunk a látványos harcok egy részéből is. Mindezek mellett az opcionális tennivalókból és a karakterfejlesztésből is villantottak egy keveset a készítők, a végére pedig a legfontosabbat is felfedték: április 26-án jelenik meg a játék.

A továbbiakban a műsor előtt előzetesen már pletykált vagy kiszivárgott játékok kerültek elő, így láthattuk az ősszel érkező Sonic X Shadow Generations-t, valamint az Until Dawn újrakiadását. Konkrét megjelenési dátumot egyiknél sem jelentettek be, azonban utóbbinál megerősítést nyert, hogy a PS5 mellett PC-re is készül a felújított változat.

A PS VR2 kínálatának bővítése kapcsán beigazolódott a Metro univerzumban játszódó új felvonás, az Awakening létezése, amiről az első előzetes mindössze annyit árult el, hogy még az idén számíthatunk az érkezésére. Ennél jóval hamarabb fut be a virtuális valóság másik képviselője, a Legendary Tales, mely már a jövő héten, február 8-án várja a varázslatra és közelharca áhító játékosokat.

Szintén a jövő héten érkezik a Square Enix erősen Splatoon ihletésű multiplayer lövöldéje, a Foamstars, ami a premierrel együtt az első szezonját is útnak indítja, ebbe engedett bepillantást a játék legújabb előzetese. Rövid bejelentésként megtudtuk, hogy érkezik a Dave the Diver PS4-es és PS5-ös, valamint a V Rising PS5-ös átirata, előbbi kapcsán pedig nem csak azt tudtuk meg, hogy valamikor áprilisban számíthatunk az érkezésére, hanem hogy kicsivel később a híres kaiju, Godzilla is feltűnik majd a játékban.

Egy rövid trailer erejéig életjelet adott magáról Ken Levine és a Ghost Story 2022-ben bemutatott játéka, a Judas. Azt továbbra sem tudni, mikor számíthatunk az érkezésére, azonban a gameplay jelenetekkel is megtűzdelt előzetes csak még jobban megerősítette, hogy a BioShock spirituális utódját köszönthetjük majd a képében.

Dupla látnivalóval jelentkezett a Silent Hill széria, a második rész remake-éből be kellett érnünk egy új trailerrel, megjelenési dátummal továbbra sem lettünk gazdagabbak. Meglepetéssel azonban így is tudott készülni a Konami, a The Short Message képében ugyanis egy teljesen új játékot jelentettek be, ami ráadásul rögtön a műsor alatt elérhetővé is vált, méghozzá ingyen.

A műsor bejelentésekor külön kitértek a Rise of the Roninra, melyből szintén egy hosszabb bemutatót ígértek, a Team Ninja azonban meglehetősen szűkösre vette a játék elemeinek ismertetését. Egy rövid összeállítást kaptunk, amiben a nyílt világra és az abban való közlekedésre, valamint inkább a harcra koncentráltak, utóbbinál erőteljesen szemléltetve a közelharci és lőfegyverek kombinálását az összecsapások során. A másik március 22-én megjelenő nagy cím, a Dragon's Dogma II is feltűnt egy új trailerrel.

Jóval nagyobb szeletett hasított ki magának azonban az előadásból Hideo Kojima, aki nem csak egy tartalmas összeállítást hozott a 2025-ben megjelenő Death Stranding 2: On the Beach-ből, hanem következő projektjét is felfedte. A Kojima Productions alapítója aligha fog unatkozni az elkövetkező években, hiszen a Death Stranding folytatásán túl a Microsofttal közös OD-n is dolgozik, a Sony-val együttműködve pedig a lopakodós játékokhoz is visszatér, a Physint azonban többnek ígérkezik, mint puszta játék, ezzel próbálná meg elmosni a határokat a film és a videojáték között.

A fentieken túl a miHoYo egy rövid trailerrel bejelentette, hogy már dolgoznak a Zenless Zone Zero PS5-ös változatán, valamint azt is megtudtuk, hogy a következő State of Play-re sem kell sokat várnunk, február 6-án ugyanis a Square Enix egy dedikált műsor keretében jelentkezik a Final Fantasy VII Rebirth-szel.

A teljes műsor a lenti lejátszó segítésével nézhető vissza.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Aranyon a Death Stranding 2, Doom: The Dark Ages launch trailer – ez történt pénteken

Továbbá: The First Berserker: Khazan, Dragon Ball Z: Kakarot, Risk of Rain 2, Sir Whoopass: Immortal Death, Killing Floor III.

2 órája

Fatal Fury: City of the Wolves

Huszonhat év dühe kellett ahhoz, hogy a patinás SNK verekedős széria feltámadjon hamvaiból. Megérkezett a Fatal Fury: City of the Wolves és pusztítóbb, mint valaha!

16 órája
3

Nikoderiko: Director's Cut

Jó platformerekre mindig szükség van, a Nikoderiko pedig a rendezői változatnak köszönhetően csak jobb lett. Teszt!

1 napja
2

Nintendo üzleti jelentés, Mafia: The Old Country megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Továbbá: Alien: Rogue Incursion Evolved Edition, Europa Universalis V, Gex Trilogy, Spray Paint Simulator, Section 11, Shantae Advance: Risky Revolution, Titan Quest II.

1 napja
5

Tempest Rising

Nincs többé új Command & Conquer? Oké, akkor megcsináljuk a sajátunkat - gondolhatta a Slipgate Ironworks... és mi lett a vége?Tényleg megcsinálták!

1 napja
5

Új Sony-stúdió a láthatáron – ez történt szerdán

Továbbá: Yakuza 0 Director's Cut, Nikoderiko: The Magical World, Gloomy Eyes.

2 napja
5

Days Gone - Remastered

Hiába sikerült átlépniük idővel a 10 milliós mérföldkövet is, a rendkívül vegyes kritikai fogadtatás örökre rányomta a bélyegét a Bend Studio alkotására. Sőt. Feltételezhetően a csapat jövőjére is. Tudnak esetleg szépíteni ezzel a ráncfelvarrással?

2 napja
6

Az új GTA 6 trailer árnyékában – ez történt kedden

Benne: Destiny 2, Clair Obscur: Expedition 33, I Am Ripper, Battlefield, Split Fiction, Day of the Shell, Tales of the Shire, Knock on the Coffin Lid.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás május első felében

Hamarosan premiernapon érkezik a Revenge of the Savage Planet és a DOOM: The Dark Ages a szolgáltatás kínálatába!

3 napja
2

Itt a második Grand Theft Auto VI trailer!

Megérkezett a Rockstar Games következő alkotásának második előzetese, amivel ismét beléphetünk picit Vice City utcáira.

3 napja
48

The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered

Egy ideje már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a Bethesda a Skyrim sokadik újrakiadása után az Obliviont is szeretné ismét piacra dobni, ezek a híresztelések pedig végül igaznak is bizonyultak.

3 napja
8

Gears of War: Reloaded bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Kingdom Come: Deliverance, The Hundred Line: Last Defense Academy, Tinkerlands, Ecco the Dolphin.

4 napja
9

PlayStation Plus: a májusi hármas

Dinoszauruszos túlélés. Népszerű rougelike. Egy kiváló boomer-shooter. Ezek várják a szolgáltatás előfizetőit ebben a hónapban.

4 napja
4

Heti megjelenések

5 napja
5

Amerzone - The Explorers Legacy

Utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre, utazás Föld és ég között, utazás a semmibe. Benoit Sokal életműve előtt ekkorát még nem tisztelgett soha senki.

5 napja
2

GTA 6 csak jövőre, Elden Ring Nightreign áttekintő – ez történt pénteken

Továbbá: The Shadow Syndicate, Zoochosis, Preserve, Project Caesar.

7 napja
13

Drágulnak az Xbox konzolok és játékok – ez történt csütörtökön

Továbbá: The Age of Bhaarat, StarRupture, Fomography.

8 napja
12

Two Falls (Nishu Takuatshina)

A videójátékok kulturális jelentőségéről meglehetősen kevés szó esik, pedig a többi művészeti ághoz hasonlóan itt is megvan ez az aspektus – még ha jóval ritkábban is kerül előtérbe.

9 napja
7

Lost Soul Aside csúszás, Borderlands 4 áttekintő – ez történt szerdán

Továbbá: Returnal, Switch rendszerfrissítés, Formula Legends, Sea of Stars, Kathy Rain 2, Teenage Mutant Ninja Turtles: Splintered Fate, SHovel Knight Dig, Hypercharge: Unboxed, Moadra.

9 napja
2

Borderlands 4 State of Play, leépít az EA - ez történt kedden

Továbbá: Wuchang: Fallen Feathers, Against the Storm, Splitgate 2, Duck Detective: The Secret Salami, Duck Detective: The Ghost of Glamping, The Siege and the Sandfox.

2025.04.30.
12