A tömegpopkultúra úgy tűnik nem bír megmaradni hosszan tartó rejtélyek nélkül, és a sisakos karakterek arcát is szereti az első menetben ellőni. Még akkor is, ha olyan ikonikus szereplőket épít fel, mint egy mandalóriai harcos, vagy maga Master Chief.
A Halo játékok gyakorlatilag évtizedeken keresztül rejtették Master Chief arcát. A Halo mögötti legendának ez egy fontos része, a Rejtély maga. Ez egy olyan dolog, amit ha nem mutatunk meg, még sokáig képes lehet a rajongók fantáziáját megmozgatni.
Egy IGN-nek adott interjújában Kiki Wolfkill (a sorozat producere és a 343 "transzmédia vezetője") megerősítette, hogy a rajongók végre MC arcával is találkozhatnak az új sorozatban.
Kiki megnyugtat mindenkit, hogy a sztori szépen felvezeti majd a pillanatot, mi több, a történet meg is követeli a revealt, ez kelleni fog a karakter felépítéséhez.
Többet szeretnél tudni? : Olvasd el a Halo Infinite tesztünket!
Azért a fenti infósor bebillentheti a vészjelzőt sokaknál. A Halo sokéves esszenciáját elronthatja egy balul sikerült filmes adaptáció, és egy húsz éves tradíció felrúgása. Még akkor is, ha a Microsoft megerősítette, hogy a Pablo Schreiber által alakított karakter egy alternatív Halo univerzumban tevékenykedik. Magyarul a sorozat nem a játékok szerinti kánon része.
Hogy ez miért vagy hogyan tud jó lenni, arra március 24-én lesz válaszunk - akkor kezdődik a sorozat vetítése a Paramount+ csatornán. Ti várjátok már?