Alig négy év után távozik a saját maga által alapított stúdiójának éléről Glen Schofield. A Visceral Games bezárása után Schofield 2019-ben hozta létre a Striking Distance-t, hogy egy, a PUBG univerzumában játszódó narratív játékon dolgozzon.
A közben eltelt idő alatt a játék formálódott és átalakult azzá a The Callisto Protocol sci-fi horrorrá, amiben sokan a Dead Space szellemi örökösét látták, ami nem is volt túlságosan meglepő utóbbi széria társalkotójától. Az új IP-től bár sokat várt mind a stúdiót birtokló Krafton, mind maga Schofield is, sajnos nem ért fel az előzetes tervekhez. A kiadó 5 millió eladott példányt célzott meg, korábbi felmérések szerint azonban a kétmilliót is nehézkesen fogja elérni év végéig.
Nemrég pedig a Bloombergnek nyilatkozta egy Krafton képviselő, hogy Schofield "úgy döntött, új lehetőségeket keres," és nem ő az egyetlen, a stúdió operatív vezérigazgatója és pénzügyi vezérigazgatója is követi a példáját. A Bloomberg jelentése arról is beszámol, hogy a stúdió az elmúlt hónapokban több mint 30 dolgozójától vált meg, jelenleg közel 90-es dolgoznak a csapatban. Schofieldet az a Steve Papoutsis váltja, akivel a Visceral Games-nél dolgoztak közösen és szintén kivette a részét a Dead Space sorozat fejlesztéséből.
Schofield a távozásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy "keserédes, de tudom, hogy a stúdió kiváló kezekben van."