Halo Infinite: viszlát Xbox One?

Halo Infinite: viszlát Xbox One?

ne5hVáradi Dániel2020.08.24. 15:30

A Halo Infinite osztatlan sikereket nem arató gameplay bemutatója után a Microsoft és a 343 Industries úgy döntött, a visszajelzésekre is hallgatva elhalasztja a játék idén év végére tervezett megjelenését. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szintén az esztendő végén érkező Xbox Series X egy komoly húzónévtől esik el a megjelenésekor. Könnyen lehet azonban, hogy itt még nem ér véget a játék kálváriája.

Nemrég ugyanis egy korábban már megbízhatóan szivárogtató ResetEra felhasználó arról számolt be, hogy a Microsoft fontolgatja azt is, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a játék Xbox One-os változata végül mégsem jelenik meg.

"A Halo Infinite jelenlegi verziója Xbox One S-en a közelében nincs az 1080p-nek (még a 900p-nél is kevesebb) és komoly töltési problémákkal küzd (sokkal rosszabbal, mint amit a PC-s demóban lehetett látni)" - számol be a Sponger néven futó fórumozó.

Továbbá megemlíti, hogy a Microsoft nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a játék megjelenése akár 2022-re is átcsúszhat. Ez egyébként egybevág egy korábbi 4chanos bejegyzéssel, ahol egy állítólagos 343i fejlesztő azt közölte, hogy ne lepődjünk meg, ha az Infinite végül 2022-ben kerül a boltokba, hozzátéve, hogy a fejlesztési munkálatok nem éppen zökkenőmentesen haladtak az elmúlt években.

A fentiekhez némileg kapcsolódik John Linneman (Digital Foundry) nyilatkozata, aki szerint a cross-gen fejlesztések hátráltatják a Series X-et, hozzátéve, hogy erről a fejlesztők is hasonlóan vélekednek, akiket frusztrál, hogy egy 7 éves hardveren is futnia kell a játékuknak. Lehetséges, hogy a Sony-hoz hasonlóan végül a Microsoft is határozottabb lépéssel fog generációt váltani?

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Egy Nintendo Direct - ez történt pénteken

Benne: The Super Mario Galaxy Movie, Mario Tennis Fever, Yoshi and the Mysterious Book, Mega Man Star Force: Legacy Collection, Hades II, Dragon Quest VII Reimagined, Virtual Boy, Metroid Prime 4: Beyond, Donkey Kong Bananza, Pokémon Pokopia, Fatal Frame II: Crimson Butterfly Remake.

5 órája
8

Drag & Drive

Guruló dollárok helyett most jöjjenek a guruló robotok akik kosárlabdáznak is. Egy biztos: valakinek nagyon elgurult a gyógyszere Kyoto-ban.

23 órája
4

PlayStation Game Catalog: szeptemberi érkezők

A WWE 2K25 és a Persona 5 Tactica mellé kiváló független fejlesztések érkeznek ebben a hónapban a kínálatba.

1 napja

Warner Bros. Discovery felvásárlás - ez történt csütörtökön

Továbbá: Awaken: Astral Blade, Knights of the Fall, Neon Inferno, Rain World.

1 napja
3

Kisebb címek debütálása - ez történt szerdán

Benne: Elden Ring Nightreign, Talaka, Sonic Racing: CrossWorlds, HyperYuki: Snowboard Syndicate, Nintedo Direct, Tossdown, GRIDbeat!.

2 napja
1

DLC-k apró csokra - ez történt kedden

Benne: Digimon Story: Time Stranger, Towa and the Guardians of the Sacred Tree, Pacific Drive, Spark! Photon Blast, Destiny 2, Panzer Dragoon II Zwei: Remake.

3 napja
2

Lost Soul Aside

Az egyszemélyes fejlesztésnek indult Lost Soul Aside hosszú évek után elnyerte végső formáját. A kérdés már csak az, hogy a mesébe illő történet valóban happy enddel végződik-e?

3 napja
6

Indiana Jones and the Great Circle: The Order of Giants DLC

2024 egyik legpozitívabb meglepetése DLC formájában folytatódik, a kalandvágyó játékosok így máris kereshetik Ricci atyát a Vatikánban. Indy most egy ókori lelet miatt ezúttal Róma földalatti kamráit is felforgatja. Miközben óriások nyomában járunk, a kellemetlenkedő fasiszták mellett új ellenlábasokkal, a Mithrász-szektával is többször meggyűlik majd a bajunk, de lássuk, hogy milyen és mennyi ostorcsattogtatást is kínál a The Great Circle kiegészítője.

4 napja
5

Csöndes kezdés - ez történt hétfőn

Benne: Ghost of Yōtei, Moon Mystery, Wolfenstein, War Mechanic.

4 napja
6

Herdling

A nyájterelgetés tevékenységével átfedő poénok nagyot ütnének egy politikai vagy egy vallási szatírában, itt azonban ilyenről szó sincs: a Herdling egy journey-like játék, amely a természetről, emberről és állatról mesél nekünk. Tesztlaborban a Far játékok alkotóinak új játéka.

5 napja
2

Heti megjelenések

5 napja
14

Helldivers II - az Xbox változat

Furcsa érzés a PlayStation Studios animációját látni egy Xbox kontrollert szorongatva, de a demokrácia nem ismer határokat. Legalábbis virtuálisan. Robbanások és leszakadó végtagok között. TESZT!

6 napja
5

Doronko Wanko

Voltál már videojátékban tűzoltó s katona, de luxuslakást összeokádó németjuhász aligha. Most a Namco-nak meg a bandáinak köszönhetően ez is eljött. Rúgja meg a kutya... meg a kedves feleségét is!

7 napja
12

Apróságok zárásként - ez történt pénteken

Benne: Metal Gear Solid Δ: Snake Eater, The Coma 3: Bloodlines, Tokyo Xtreme Racer, Life Is Strange, Firaxis, Slime Heroes.

7 napja
1

Robots at Midnight

A júniusi megjelenéskor nem jutott el nálunk a tesztlaborig a Robots at Midnight, szerencsére azonban néhány hét csúszással megérkezett belőle a PS5-verzió is, ami újabb alkalmat biztosított arra, hogy belevessük magunkat ebbe a némileg szokatlan megközelítésű soulslike-ba. Meg is tettük!

8 napja
1

Silksong letámadás - ez történt csütörtökön

Továbbá: Castle of Heart: Retold, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Puzzle Quest: Immortal Edition, IO Interactive.

8 napja
28

Kirby and the Forgotten Land + Star-Crossed World

Nintendo Switch 2-re is megérkezik Kirby, hogy felfrissítse a legutóbbi kalandokban elmerült játékosokat, és csillagport szórjon az elfeledett birodalomra. Teszt!

8 napja
1

Star Wars Outlaws: a Nintendo Switch 2 változat

A Nintendo Switch 2 teljesítményéről olvasni mindenfélét, ám mi azt szeretjük, ha első kézből tudjuk megtapasztalni, mire is képes az új hardver. A Star Wars Outlaws Gold kiadása tökéletes alap egy kis elmélkedéshez. Teszt!

9 napja
10

007 First Light betekintés, Lego Genesis kontroller leleplezés – ez történt szerdán

Továbbá: Nioh 3, Bus Bound, Ultrasound.

9 napja
6

Space Adventure Cobra - The Awakening

Teljesen megszokott gyakorlat a videojátékok történetében, hogy egy sikeres, de alapvetően más médiumra készült terméket dolgoznak fel, vagy adaptálnak. Lássuk, hogy egy 80's kult-anime feldolgozása hogyan csapódik le 2025-ben!

9 napja
6