Solasról rántja le a leplet a Dragon Age: Dreadwolf  új trailerje

Solasról rántja le a leplet a Dragon Age: Dreadwolf új trailerje

StingerCsere Krisztián Gábor2022.12.04. 22:30

Ahogy minden esztendőben November 7. N7 Day a Mass Effect rajongók ünnepe, így December 4 a D4 nap, amelyen a Dragon Age világokat átívelő mítikus birodalma kerül kiszolgálásra. Idén sincs ez másképp, a high fantasy egyik csúcsát jelentő játékot fejlesztő Bioware a közelgő folytatás antihéroszát, Solast mutatja be közel egy percben, ezzel pedig meg is alapozza a szám szerint negyedik epizód központi problémáját, melyet leendő hősünknek kell majd megoldania. Valahogy.

A Dragon Age azt követően veszi fel a fonalat, ahol a számos díjat bezsebelt előd tette, idestova már nyolc éve. Az inkvizíció ugyan megállította Thedas pusztulását Solas segítségével, ám ez csak ideiglenes állapot. A Darkspawn világégést már többször visszaverte az emberiség és az Archdemonok megsemmisítésével az ún. fátyolvilág (a Veil) illetve a valós létsíkunk közti egyensúly felborulását is sikerült megtartani, de ezzel sajnos csak elodázták a fő fenyegetés bekövetkeztét. A probléma gyökere ugyanis maga a Veil (az ún. fátyol, a határmezsgye a létsíkok közt) megléte, amely még az ősi időkből származik - az idősebb istenek elleni küzdelem egyik vészmegoldásaként, az általunk ismert világ pusztulását hivatott megakadályozni azzal, hogy az ősi titánokat, s csatlósaik legpusztítóbb fenevadait bebörtönözte). Egyik negatív hozadéka, hogy a Tündék világuralma, civilizációjuk nagy része, s velük együtt hallhatatlanságuk is odalett sok egyéb veszteséggel együtt. Solas a Trespasser kiegészítőben ugyan felfedi az igazságot, hogy a fátyolvilág, a démoni gonoszt bezáró és a valós sík közti vékony réteg lebontása elképzelhetetlen pusztulással és átalakulással járna (pl. a démonok anélkül jöhetnének át a síkunkba, hogy embereket szállnának meg, lásd pl. Constantine), de nem lát más megoldást a saját és a Thedas által ismert népek megmentéséhez. Ugyan a fátyol gyengülése okán bekövetkezett repedéseket az előző epizódban Solas segítségével sikerül az Inquisitornak bezárni, ezzel tulajdonképp csak elodázta az elkerülhetetlen bekövetkeztét, amelyre jelenleg nincs ismert gyógymód.

Itt veheti fel a folytatás a fonalat, melynek leleplezése még valamikor 2015 táján történt - kezdetben egy narratíva-vezérelte single player élményben gondolkodtak a Dragon Age veteránok, ám a várva-várt folytatás fejlesztése 2016-ban az Andromeda-fiaskó (majd később az ANTHEM) körüli erőforrás-problémák miatt parkolópályára került. A sztorin dolgozó csapat tartaléklángon folytatta tovább a projekt gondozását egészen 2018-ig, mikor az EA akkori kifogásolható vezetése a monetáris (értsd: mikrotranzakció) alapú, live szolgáltatás-közpotúság irányába erőszakoló tevékenységével elérte, hogy az odáig elkészült tervek, koncepciók és kész tartalmak a kukában végezzék. A válasz sem maradt el, a franchise veteránjainak jelentős része ezt az egész huzavonát megelégelve elhagyta a Bioware kötelékét, beleértve a széria egyik atyját, a kreatív igazgatót, Mike Laidlaw-ot is. Az EA ekkor már közel járt ahhoz, hogy az egykori zseniális kanadai csapat maradékát is teljesen szétzúzza.

A Dragon Age 2018-ban azonban új erőre kapott, ugyanis az Anthem live-service kódjával (és a már elkészült tartalmak erős áttervezésével) az austini BW stúdió vezetésével rebootolták a projektet. A felhők azonban továbbra is gyülekezték és két évvel később, 2020 decemberében a még megmaradt core csapat egyik utolsó tagja, Mark Darrah is felmondott a Bioware-nél, őt Christian Dailey a BW Austin feje váltotta, mint kreatív producer. A Bloomberg akkori értesülései és iparági beszámolók alapján a Star Wars JEDI: Fallen Order single player sikere és a 2021 februárjában hozott súlyos döntés következményeként (amelyben végleg elkaszálták az Anthem teljes revízióját) az EA konok vezetőségében megtört a jég és belátták, hogy ezek a megoldások nem minden esetben állják meg a helyüket, így ezt az irányelvet végül kikukázták az új Dragon Age-ből, amely több éves felesleges köröket futva végül akként folytathatta útját, amelynek eredetileg tervezték: egy rendkívül erős gyökerekkel rendelkező, alaposan megírt és a szokásos minőségi narratíva mentén haladó single-player only folytatásként. A sors azonban továbbra is szűkmarkúan bánt jó hírek mentén a Solas-sztorival: a 2017 és 2021 közti időszakban kreatív producerként bábáskodó Matthew Goldman is beadta végül az EA ellentétek miatt a kulcsot: 2021 novemberében távozott a Bioware-től, helyét John Epler vette át. Őt nem sokkal később a szintén Bioware-veterán Christian Dailey is követte aki pár hónappal később, 2022 februárjában lépett ki a Bioware ajtaján, Corinne Busche-nek átadva a game direktori stafétát. A produkciós igazgatói székbe végül az a Mac Walters került, aki anno Drew Karpyshyn-től átvéve a vezető történetírói staféfát, végül a Mass Effect 3 és az Andromeda cselekményeiért felelt és bábáskodott a legendás sci-fi számtalan regényből illetve képregényből álló mikrokozmosza felett is.

A Dragon Age 4 projektcímen futó (rebootolt) folytatás a 2018-as Game Awardson mutatkozott be, azóta pedig már több ízben láthattunk a történet szempontjából érdekes villanásokat különböző trailerekben. Időközben már a játék címe is nyilvánvalóvá vált, a Dread Wolf Rises (amely Solas korábbi szerepére, s Tünde istenségére utal) nyomdokain Dragon Age: Dreadwolf címen fut tovább a sorozat. Az elmúlt években történt titkolódzás a játék körül egyébként szándékos: a sok viszontagságot megélt folytatás fejlesztése egy ideje már konkrét terv és koncepció mentén folyik, ám sem a csapat, sem a kiadó nem látja még elérkezettnek az időt arra, hogy a nagy elvárásokkal szembenéző folytatást marketing-ügyileg és gameplay-ügyileg is bepozícionálja a piacra. Amelyeket eddig láttunk, pl. a Varric általi narratív utalásokat, azonban már tisztán előrevetítik, hogy az ezidáig segítőkész és támogató Solas (többek közt a Trespasser DLC történései miatt) a negyedik epizódra hogyan válik szép lassan központi antagonista szereplővé. [A legfrissebb aktuális trailert lentebb láthatjátok.]

A Dragon Age: Dreadwolf megjelenése egyelőre nem ismert: legkorábban 2023 de inkább 2024 környékére várhatjuk, előbb semmiképp. Azonban addig sem maradunk tartalom nélkül: előkészületben van az új epizódnak megalapozó képregénysorozat és a Netflixen a héten debütál a kánonba is beleillő rajzfilmsorozat is december 9-én, Dragon Age: Absolution címmel. Egy azonban biztos: a Bioware-nél jelenleg a fő fókuszban ez a franchise áll, a Mass Effect következő felvonása egyelőre csak koncepcionális és sztorivonalat érintő fejlesztési fázisokra koncentrálódik.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Eiyuden Chronicle folytatás, Prison Architect 2 csúszás - ez történt pénteken

Továbbá: Kena: Bridge of Spirits, Sclash, Biped 2, Unending Dawn.

4 órája
1

Új projektek a Lariannál, bemutatkozott a Kingdom Come: Deliverance II - ez történt csütörtökön

Továbbá: F1 24, Fabledom, Darkest Dungeon II, V Rising, Human Fall Flat 2, Cozy Caravan, Remnant 2.

1 napja
2

Lovagregény újratöltve: bejelentették a Kingdom Come: Deliverance 2-t

Mi már egy hete tudjuk, de csak most szabad róla beszélni. A Plaion és a Warhorse Studios párosa bejelentette a sikeres lovagregényük folytatását, a Kingdom Come: Deliverance II-t.

1 napja
1

Botany Manor

Egyedül sétálgatni egy viktoriánus kori udvarházban, feljegyzéseket olvasgatni és virágokat növeszteni? Izgalmasabb, mint hinnéd! Tesztlaborba vittük a Botany Manort.

1 napja
2

Baldur's Gate fejlesztővadászat, Ghost of Tsushima gépigény – ez történt szerdán

Továbbá: Sea of Thieves, Potionomics, Crow Country, Mullet Mad Jack, Dementium: The Ward.

2 napja
3

Sok jó indie 20 percben is elfér - Nintendo Indie World Showcase összefoglaló

A kis címek is tudnak izgalmasak lenni: a Nintendo legújabb indie-specifikus adásában láttunk is jó néhányat - nem csak Switch-re! Összegyűjtöttük nektek a látottakat.

2 napja
6

Children of the Sun

A Devolver Digital továbbra is remek érzékkel karolja fel az ígéretes, egyedi, kreatív projekteket. René Rother debütáló alkotása sem lóg ki a texasi kiadó portfoliójából. Na de miért érdemes odafigyelni rá? TESZT!

2 napja
1

Műsoron az indie-k, folytatódnak a leépítések – ez történt kedden

Benne: Nintendo Indie World Showcase beharangozó, Take-Two és Kwalee leépítés, Rolling Hills bejelentés, Capes és Athenian Rhapsody megjelenési dátumok.

3 napja
4

Game Pass: mozgolódás április második felében

A hónap második fele talán elsőre csendesebbnek tűnik a megszokottnál, de még így is számos izgalmas premier címet találhatunk a listában.

3 napja
1

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

4 napja
17

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

5 napja

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

5 napja
21

Heti megjelenések

5 napja
2

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

7 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

8 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

9 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

9 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

9 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

9 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

2024.04.10.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==