Masszív leépítés az Immortals of Aveum fejlesztőinél

Masszív leépítés az Immortals of Aveum fejlesztőinél

ne5hVáradi Dániel2023.09.14. 22:30

Több szempontból is nagy elvárásokkal nézett szembe az Immortals of Aveum fejlesztőcsapata, az Ascendat Studios, a jelek szerint pedig ezek egy részét nem sikerült teljesíteni. A néhány éve alakult stúdió első alkotása nem aratott osztatlan sikereket, ez pedig elvezetett a csapat elnökének, Bret Robbins friss közleményéhez, melyben arról számol be, hogy jelentős leépítés érinti a kaliforniai gárdát.

"Megszakad a szívünk, mert elválnak útjaink az Ascendant Studios barátaival és kollégáival - a csapatunk mintegy 45%-ával. Ez egy fájdalmasan nehéz, de szükséges döntés volt, amelyet nem könnyelműen hoztunk meg - mindazonáltal most, hogy az Immortals of Aveumot leszállítottuk, meg kell hoznunk ezt a változtatást. Minden lehetséges módon támogatjuk az érintetteket, beleértve az átfogó végkielégítési csomagokat és a munkaközvetítési támogatást, valamint a támogató szolgáltatásokat azoknak, akik maradnak" - olvasható Robbins közleményében.

Robbins a nyilatkozatában továbbá megköszöni a dolgozók munkáját, egyben büszkeségét is kifejezi azért, amit az Immortals-szal elértek, egyben arra bátorítja az ipar többi képviselőjét, hogy amennyiben tapasztalt Unreal Engine 5 fejlesztőkre van szükségük, ne legyenek restek kapcsolatba lépni velük.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Baldur's Gate 3 főszereplői magukat adva D&D-znek

Ma este 8 órától kiderül, mennyire tud Astarion, Gale, Karlach, Lae'zel, Shadowheart, és Wyll csapatként együttműködni.

7 órája

Resident Evil 4 – Separate Ways

A történetet már ismerjük, de nem minden szeletét - most itt az ideje, hogy Ada Wong szemszögéből is átéljük a Resident Evil 4 cselekményét.

11 órája
11

Új látnivalót szállított a Dragon's Dogma II

Megkaptuk az első részleteket a játékmenetet illetően, főként a harcra és a kasztokra koncentrálva.

23 órája
1

Először mozgásban a Hotel Barcelona

Életjelet adott magáról Swery65 és Suda51 koprodukciója.

1 napja
4

A Battlefield támogatására vezénylik át a Criteriont

A stúdió emellett továbbra is dolgozik a Need for Speed szérián.

1 napja
6

Januárban keresi a gazdagságot a Like a Dragon: Infinite Wealth

A megjelenési dátum mellé 15 percnyi látnivalót csomagolt a Sega.

1 napja
3

Glen Schofield távozik a Striking Distance-től

Nem sokáig volt új csapatának élén a veterán fejlesztő.

1 napja
2

Feng Wei vezeti fel a Tekken 8 zárt bétáját

Az új belépő mellett a jövő hónapban esedékes próbakört is felfedte a Namco.

2 napja

Baldur's Gate 3

2017 óta készül, három évig korai hozzáférésben patkolták, most pedig itt van velünk a Baldur’s Gate 3, hogy másfél hónapja minden szabad percemet elvegye és minden kósza gondolatomat uralja. Röpke 23 évet vártuk rá, a tőlem telhető legnagyobb alapossággal kiélveztem, de most már csak megpróbálom szavakba önteni az átélteket.

3 napja
25

Új Xbox, dollármilliók és Nintendo: brutális szivárgás a Microsoft háza táján

A gaming történelem egyik legnagyobb szivárgására ébredhettünk ma.

3 napja
34

Jövőre jön a Rainbow Cotton felújítása

A kultsorozat új része tér vissza felújított formában.

3 napja

Heti megjelenések

4 napja
11

Firewall Ultra

A PlayStation VR legnépszerűbb többjátékos taktikai lövöldéje egyfajta újragondolásként is felfogható folytatással költözött át a következő generációs headsetre. Az Unreal Engine 5 fényesre csiszolt váza alatt azonban néhány régi elem már kínosan rozsdásodik. TESZT!

6 napja
2

Akciódús sztori trailert villantott az Avatar: Frontiers of Pandora

Decemberben illeszkedhetünk be a Na'vi közösségbe.

7 napja
4

Marvel's Spider-Man 2: fókuszban a kibővített világ

A nagyobb terület több tennivalóval jár.

7 napja
22

Bemutatkozott a Resident Evil 4 várva várt DLC-je

Hivatalosan is érkezik a Seperate Ways, de egyéb frissítésekre is számíthatunk a remake kapcsán.

7 napja
7

Februárban folytatódik a Final Fantasy VII Remake

A State of Play-en végre felfedték a Rebirth megjelenési dátumát.

7 napja
17

Október végén jön a Ghostrunner 2

A demó azonban már most elérhető.

7 napja

Jövő nyáron érkezik a Hades II...

...legalábbis Early Access-be. Előtte pedig zárt próbakörre is számíthatunk.

7 napja
2

Masszív leépítés az Immortals of Aveum fejlesztőinél

Az Ascendant Studios a dolgozóinak közel felétől megválik.

7 napja

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIiLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvIiwiaWQiOjV9