No Rest for the Wicked bemutató, Rise of the Ronin fegyvermustra - ez történt pénteken

No Rest for the Wicked bemutató, Rise of the Ronin fegyvermustra - ez történt pénteken

ne5hVáradi Dániel2024.03.02. 08:00

Közel fél órás bemutatóval jelentkezett a No Rest for the Wicked. A Moon Studios egy tartalmas prezentációt szállított legújabb játékáról, amiben nem csak a sötét témájú narratíváról, a harcrendszerről, a kasztokról, valamint a játék fontosabb helyszíneiről osztott meg részleteket a csapat két alapítója, Thomas Mahler és Gennadiy Korol, de az is kiderült, hogy az Early Access megjelenés április 18-án lesz esedékes. Arról egyelőre nem nem beszéltek, hogy meddig kell várnunk a végleges premierig, ellenben kitértek a játék endgame tartalmára, illetve felvázolták a későbbi támogatottságra vonatkozó terveket.

Eltűnt néhány online boltból a Balatro. A LocalThunk roguelike pakliépítős játéka épp a témájából adódóan került korhatárbesorolási kálváriába, ami odáig vezetett, hogy néhány országban lekerült a digitális boltok polcairól. A kiadó közleménye szerint a döntés nem érinti a Steames változatot, így az továbbra is bárhonnan megvásárolható, valamint arról is biztosította a játékosokat, hogy akik már megvették az érintett országokban a játékot akár más platformon, azok továbbra is elérhetik azt. A lépés mögött a játék póker által inspirált dizájnja és megjelenése áll, ami az értékelő bizottság szerint a szerencsejátékot népszerűsíti. A közlemény szerint a döntés ellen felebezni fognak, mivel az előzetesen megállapított 3+-os besorolás megállapítása óta nem történt olyan változtatás a játékon, ami szerintük indokolttá tette annak megváltoztatását a megjelenés után.

Új tagokkal bővült a The Last of Us második szezonja. A Variety jelentése szerint az HBO-nál készülő második évad négy új színészt igazolt, akik Manny, Nora, Mel és Owen kvartettét keltik életre a képernyőn. A szerepekre Danny Ramirezt (Top Gun: Maverick, A Sólyom és a Tél Katonája), Tati Gabrielle-t (Sabrina hátborzongató kalandjai), Ariela Barert (Hogyan robbants csővezetéket) és Spencer Lordot (Riverdale) szerződtették.

Rövid bemutatót kaptak a Rise of the Ronin fegyvere. A Team Ninja tovább folytatja közelgő open world játékának reklámkampányát, a korábbi fejlesztői videó után pedig most ismét a harcra fókuszáltak. Ezúttal azonban a játékban található fegyverkategóriák kaptak kicsit részletesebb bemutatót, ennek köszönhetjük a bajonett, az odachi, a hosszúkard, a naginata, a lándzsa, a dupla pengék vagy épp a távolsági fegyverek mozdulatait prezentáló trailereket.

Május végén érkeznek a Dragon Ball Xenoverse 2 jelen generációs változatai. A Bandai Namco egy rövid közleményben tudatta, hogy a 2016-os játék PS5-ös és Xbox Series-es átiratai május 24-én jelennek meg. A korábbi változatok mentései továbbvihetőek lesznek az új változatokba, illetve azok tulajdonosai frissíthetnek majd az új kiadásra. Arról azonban csak később osztanak meg részleteket, hogy ennek menete hogyan fog zajlani, így egyelőre azt sem tudni, hogy ingyenes upgrade-ről van-e szó.

Leépít a Radical Forge is. A többek között a Sea of Thieves-en is dolgozó brit csapat hivatalos közleményben számolt be róla, hogy az egész ipart érintő körülmények miatt ők is elbocsátásokra kényszerülnek. Arról nem közöltek részleteket, hogy a lépés hány dolgozót érint, illetve hogy ez milyen hatással lesz a náluk folyó munkákra.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

A Nintendo kihagyja a Gamescomot, Keanu Reeves lesz Shadow hangja – ez történt hétfőn

Továbbá: No Rest for the Wicked, One Piece Odyssey: Deluxe Edition, Sand Land, Telebbit, Horrific Xanatorium.

2 órája
1

Ereban: Shadow Legacy – Árnyakkal sunnyogó

A sunnyogást az árnyakba olvadással keverő koncepciójával az Ereban már korán felhívta magára a figyelmet. A játékot a régi idők nagy lopakodós címei iránt érzett határtalan tisztelet hívta életre. De ebből vajon mennyit sikerült átemelni és jól értelmezni? Teszt!

23 órája

EDGE #397 pontszámok

Dragon's Dogma 2. Rise of the Ronin. Alone in the Dark. Princess Peach: Showtime! Izgalmas címek. Rendkívül vegyes pontozás.

1 napja
18

Heti megjelenések

1 napja
1

Stellar Blade fejlesztői napló, Final Fantasy VII Remake harmadik rész morzsák- ez történt pénteken

Továbbá: Sea of Thieves, Palworld, GTA+, The Rogue Prince of Persia, Crash Bandicoot 4: It's About Time.

3 napja
14

Drágul az EA Play, jön az új Remnant 2 DLC - ez történt csütörtökön

Továbbá: Fallout 4, WRATH: Aeon of Ruin, Beyond the Ice Palace II, Nanuka: Secret of the Shattering Moon, Heading Out, Ascendant Studios, Warhorse Studios.

4 napja
8

PlayStation Game Catalog: az áprilisi felhozatal

Tales of Kenzera: ZAU. DAVE THE DIVER. Animal Well. Indie premier dömping az előfizetéses szolgáltatás kínálatában!

5 napja

A The Triple-i Initiative-en túl – ez történt szerdán

Benne: Dead Space, The Bridge Curse 2: The Extrication, Let Bions Be Bygones, Super Monkey Ball Banana Rumble, Reigns: Beyond.

5 napja
2

Ilyen volt a The Triple-i Initiative

45 perc, majdnem ugyanennyi játék. Összefoglaljuk a lényeget.

5 napja
6

Hungame.Blog: TOP 50 magyar játék és interjúsorozat

A Hungame.blog alkotói folyamatosan próbálják a hazai játékfejlesztés történelmét és különböző aspektusait érdekes-színes formában tálalni a nagyközönség számára. Toplisták, interjúk, mutatjuk a tutit!

5 napja
6

Final Fantasy progmetál koncert: MondoConra jön a Chocobo Band

Remek hírt hozott a tavaszi szél, meg a MondoCon szervezőcsapata, akik a Final Fantasy zenei felhozatalát a progresszív metál stílusában fogják nektek asztalra teríteni a Chocobo Band segítségével.

5 napja

Augusztusban jön a Star Wars Outlaws, bővül a Mortal Kombat 1 – ez történt kedden

Továbbá: Dredge filmadaptáció, Battlefield, 63 Days, Blizzard x NetEase, Runa, Amber Isle, Echoes of Elysium, Tales from Candleforth, Dicefolk, Hidden Grove, Prince of Persia: The Sands of Time Remake.

6 napja
9

Nevet vált a Gearbox Publishing, előbb jön a Fallout-sorozat – ez történt hétfőn

Továbbá: Konami fizetésemelések, Singularity 6 leépítés, Ready, Steady, Ship! megjelenési dátum.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja
1

Bulwark: Falconeer Chronicles - az Ursee úttörői

A Bulwark egy különleges, teljesen egyedi világlátást közvetítő, művészi városépítő játék, amely egy egyszemélyes fejlesztő kreatív csatornáinak teljes keresztmetszetében kínálja az áramlást a játékosok irányába. Tesztlaborba vittük az egész Urseet.

8 napja
1

Dragon Quest producer váltás, Stellar Blade DLC-k - ez történt pénteken

Továbbá: Gears of War 6, Star Wars Outlaws, Sam Lake a Kojima Productions-nél.

2024.04.06.
3

Llamasoft: The Jeff Minter Story

2024.04.05.
1

Eternal Strands bossfight, Tameem Antoniades leköszönt- ez történt csütörtökön

Továbbá: Flint: Treasure of Oblivion, C-Smash VRS, Pinball FX, Crypt of the NecroDancer, Divine Rush.

2024.04.05.
1

Horizon: Forbidden West - Complete Edition (a PC változat)

Aloy visszatér, hogy másodjára is felrázza a PC-s zsiványokat! A Horizon: Forbidden West - Complete Edition maga a megtestesült blockbuster, PlayStation-gúnyában, a mesterplatformon. Lássuk a Nixxes képes volt-e újra beváltani ígéreteit! Teszt!

2024.04.05.
1

Open Roads - Sétaszimulátor teljes gázzal

A Gone Home és a Tacoma mögött álló Fullbright emberei saját bevallásuk szerint már 2018-ban megkörnyékezték az Annapurnát egy utazásra épülő sétaszimulátor ötletével, a 2020-as bemutatkozás után pedig szinte fű alatt jelent meg a játék. Miért? Hogyan? Lássuk!

2024.04.04.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==