HUN Gabcsika2008.03.06. 01:38

A tücsök és a hangya - in Hungary!

Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".

Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A

hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét

élvezheti majd szabadidejében.

A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak

beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen

megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a

hangyák vezetőihez fordult segítségért.

Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos

helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is

rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a

játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát,

egyikük éhen is halt.

Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.

Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az

alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki

több jár!

És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:

  • "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" -

rendelkezett.

A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a

helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton

hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén

elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:

  • "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!"

-rikkantotta.

Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek

sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.

A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük

elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:

  • "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van

rá?"

Erre a tücsök agresszívan visszavágott:

  • "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz!

Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.

Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják

ezek, ki vagyok én!!!"

Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.

  • "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"

  • duruzsolta társai fülébe.

Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga,

csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy

rasszista és kirekesztő.

Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind

több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját

számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy

gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor

pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...

Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és

jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz

fordult:

  • "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"

A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:

  • "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"

A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy

csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is

ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az

éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:

  • "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"

Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök

raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a

hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen

volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte

"RASSZISTAAAA!"

A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát,

de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem

merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt

volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem

kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés

nélkül. Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más

hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly

gazdasági válságba sodródott.

Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák

etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem

cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A

tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az

irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül

kaszabolták le az utolsó hangyát is.

Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.

Nem vagyunk rasszisták.

U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

3 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

5 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

6 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

9 napja
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5