Necroman Mk22021.02.14. 11:34

HuniePop 2: Double Date

Szeretnéd megmenteni a világot, miközben a két nős randi és a hármas szex mesterévé válsz? (18+)

Míg Japánban számtalan erotikus videójáték készül, nyugaton ezek száma elenyésző. A kevesek egyike a 2015-ös HuniePop, ami ügyesen kombinálta a randi szimulációt a match-3 játékmechanikával. (Itt írtam róla egy éve.) A program sikeres lett, és egy camgirl spin-offot követően, hosszas fejlesztés után megjelent a Double Date alcímű folytatás, ami - a készítők szavaival élve – tönkre fogja tenni a játékos Valentin napi terveit. Hatoljunk is mélyre az új fejezet (p)univerzumába!

Ahogy a fenti trailerben is látható, az új rész kapott egy sztori módot. Vagyis most már nem pusztán az a cél, hogy az összes jó nőt ágyba víve mi legyünk a város csődöre/lesz-bikája, hanem mentorunk, Kyu segítségével a világot kell megmentenünk. Elődjéhez képest a játék sokkal történet orientáltabb, ezáltal az elején lineárisabb is lett, a szereplők között hosszas párbeszédek zajlanak az első találkozásokkor, ismét remek szinkronhangok előadásában. A rajongók arcára garantáltan mosolyt csalnak a HuniePop és HunieCam utalások ("Dugtam már meg űrcsajt is."), illetve a dumák olyan szinten szexcentrikusak lettek, ami időnként egy Prince rajongónak is sok volna. Hogy csak egyet emeljek ki: a helyszín ezúttal az egzotikus Inna De Poona (magyarul: Punci Sziget) nevű üdülőparadicsom.

A lányfelhozatalban 3 visszatérő mellett 3 új szereplő van csak, a többiek a már emlegetett camgirl spin-offból kerültek át. A játékosnak hiányozhatnak bizonyos karakterek az első részből (Beli, Tiffany és Nikki kihagyásáért még mindig morci vagyok), ugyanakkor az újak között is hamar meg lehet találni a kedvenceket (helló Ashley, Brooke és Lillian). A píszí potmétert is feljebb csavarták, azaz új játék indításakor a mi nemünk megválasztása ("Hogy merték itt kihagyni a transzneműeket?!4?!!44!?!") mellett az egyik új szereplő, Polly esetében mi határozhatjuk meg, hogy "hüvelyes" vagy "tökös" csajjal akarunk randizni. Nagy változásra nem kell számítani az utóbbi esetén sem, a megnyitható, leszbikus és édeshármas pornók ihlette jutalomképeken nem fog a játékos hímvesszőt látni.

Az alcímben is jelzett dupla randi leginkább a match-3 játékmenetben érhető tettem. Már az előd is egészen jól módosította az eredeti Bejeweled mechanikát, ezért a sorban és oszlopban szabadon mozgatható tokenek, a csajok egyéni preferenciái, illetve az adott lépésszámból elérendő célpontszám itt is megmaradt. Újdonság azonban a figyelem megosztása a két nő között, azaz melyiküknek gyűjtsük a pontokat. Ez egy új stratégiai szintet jelent a programban, mivel a lányoknak egyéni staminája is van, ami ha elfogy, pár körig inaktívak lesznek - ha mindkettőjüknek, akkor finito. Emiatt a többi match-3 játékhoz képest egy lassabb, megfontoltabb stílust követel meg a HuniePop 2, de az alapmechanikát Kyu szájbarágósan elmagyarázza a kampány elején.

A kezdő lépésszámokat beszélgetéssel lehet feljebb tornázni, ugyanakkor ezen dumálások során megnyílnak a Baggage névre keresztelt lelki terhek is, amik különféle negatív bónuszokat jelentenek a randik alatt. Ezek közül van, ami csak némi taktikai változást igényel (pl. bizonyos ajándékokat nem enged használni), de a legtöbbjük igen szívatós, ráadásul a felétől mindkét csajnak van már aktív málusza. (A Chad/Stacy névre keresztelt easy fokozaton ezek inaktívak.) Védekezni ellenük csak bizonyos ajándékokkal lehet, ez a rész azonban igen alapos, előzetes tervezést igényel. Egy félresikerült randi esetén sincs nagy gond, a lányok gyümölcsöket dobálnak, amiket a játék boltjában lehet elkölteni különféle varázs meg boost tárgyakra.

A grafika megtartotta az előd visual novell stílusát, természetesen a jelen elvárásoknak megfelelően szép, színes, részletesen megrajzolt hátterek és szereplők kényeztetik a játékos látóidegeit. Ugyanakkor ahogyan a dumákban, úgy a készítők a karakterek ábrázolásában is elmozdultak egy perverzebb irányba. Az első HuniePop cuki kinézetű csajait akár egy óvodás kislány pólójára is rá lehetett volna nyomatni (bár a játék ismerőinek biztosan elkerekedett volna a szeme), a mostaniakkal viszont ezt már nem lehetne eljátszani. Jópofa adalék ellenben, hogy a karakterlapok stilizált képein a HunieCam rajzfilmes stílusa köszön vissza, illetve a megnyitható kosztümök közül párat a hivatalos tweetre föltett kódokat bepötyögve lehet megszerezni.

A játék elsőre 10 óra feletti végigjátszást igényel, de természetesen a főellenfélpáros legyőzése után is randizhatunk akár a végtelenségig. A hype relatív nagy volt a folytatás körül, de a végeredmény magáért beszél: az első 48 óra alatt az eladások átlépték a 100 ezer példányt, ami egy kicsi, indie csapat esetében nagyon jó szám. A HuniePop 2: Double Date elérhető Windows és Mac rendszerekre, de a kezelőfelület elrendezése alapján én el tudok képzelni egy mobilos portot is.

Meglátjuk, most viszont mennem kell, mert másodszor is meg kell mentenem a világot a hármas szex erejével! Amire most neked is megvan az esélyed, a kommentelők között ugyanis egy darab Steam kódot sorsolok ki - duplán számít, ha leírod, hogy a borítóképről melyik nő jön be neked a legjobban. Határidő: február 21. 12:00, sorsolás aznap délután.

NYERTES: axl

Írj kérlek a Szerkesztőség címére, rajtuk keresztül fogod megkapni a kódot.

PRO

  • tartalmas

  • a régi-új szereplők

  • szép, igényes grafika

  • humoros visszautalások

  • szexuális referenciák tömkelege

  • az újítások a játékmechanikában

  • az opcionális cenzúra

  • fülbemászó zenék

  • a szinkronhangok

  • fanszervíz

KONTRA

  • kevésbé áramvonalas gameplay

  • újoncoknak a sok visszautalás zavaró lehet

  • a romantika háttérbe szorítása az elődhöz képest

  • egyik-másik baggage kombináció

Kiknek ajánlható?


Perverzeknek és inceleknek mindenképpen, de ha nem vagy prűd, akkor is jól szórakozhatsz a dupla randik formabontó match-3 rendszerén. Vigyázat, szexuális utaláscunami és addiktív játékmenet vár rád!
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

Krisz576
Starfield - Ilyen a Naprendszerünk!

2023.10.19.
15

Stadia HUN
Amazon Luna bemutató

2023.10.03.
11

Comedian
Top 10 - 2021 legjobb filmjei

2023.09.21.
2

Necroman Mk2
Blue's Birthday

2023.09.19.

Hunk2
Titanfall 2

2023.09.16.
8

Krisz576
Starfield – HDR vs DV vs SDR

2023.09.14.
12

p34c3
Crossfire: Sierra Squad | PSVR2

2023.09.01.
3

maktub
Remnant II

2023.07.27.
16

Comedian
Batman: Gotham gázlángfényben

2023.07.23.
2

p34c3
C -Smash VRS | PSVR2

2023.07.20.
2

Malleus
NARAKA: BLADEPOINT (永劫无间)

2023.07.18.

mcmacko
Chiptune és gitárok az új Crashlander EP-n

2023.07.13.
15

p34c3
Synapse | PSVR2

2023.07.08.

Jungle
Film- és sorozatnézési kérdőív

2023.06.28.
10

p34c3
Red Matter 2

2023.06.28.
6

Comedian
Megtorló: A kezdet

2023.06.27.
4

Necroman Mk2
Dust - An Elysian Tail

2023.06.20.
4

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LWJnLnBuZyIsIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMDVcL3BhdHJlb24tbXB1LXJtLnBuZyJdLCJ1cmwiOiIiLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvIiwiaWQiOjV9