HUN Gabcsika2009.01.25. 23:45

Mi is történt ma???

Sanyibának rossz napja volt. Már a reggel sem úgy indult, ahogy egy ilyen napsütéses téli vasárnapon kellett volna. A lányáéknál volt a Vöröshadsereg - azaz egy ideje Prohászka Ottokár - utcai egyemeletes házban, napok óta el volt dugulva a fürdőszobában a lefolyó, de az a hitvány veje, a Pisti, nem csinálta meg. Csak a szifont kellett volna leszedni, tele volt hajjal, de Ágika nem értett ahhoz. A Pisti nem csinál meg semmit a háznál, a kapucsengőt is neki kellett a múltkor bekötnie, most meg otthon sem volt.

Tíz óra tájban ért haza, az asszony a kertben szöszmötölt valamit, szokásához híven a lila kínai szabadidőruhájában, amitől Sanyibának valahogy mindig hányingere támadt, igaz ezt Borika a 35 év házasság után bármivel el tudta érni nála. Az asszony mondta neki, hogy a Szabó Feri már háromszor kereste telefonon, ma is be kellene menni dolgozni, mert valami sürgős munka van. Sanyibá erre csak valami cifrát mormogott, a nyári konyhát akarta az alsóépületben rendbe tenni ma, de ebből sem lesz már semmi.

A reggelijét sem tudta megenni, mert miután átöltözött a céges overallba épp hozzálátott volna a szalonnás tojásrántottához már dudált a ház előtt a Feri. Hogy a fene el vinné ezt is innen - gondolta Sanyibá, de nem mondott semmit, Borikával ellentétben általában keveset beszélt. Otthagyta a reggelit az asztalon, és ment az autóhoz. Az asszony csomagolt neki délre tegnapi székelykáposztát műanyag ételhordóban, mellé két hatalmas szelet fehér kenyeret, majd délben megeszi.

Jó félórába telt az út a céges Lada Nivával a munkaterülethez, útközben felvették még a Janikát is, aki mostanában valami szektába jár, és végig arról győzködte a Szabó Ferit, hogy abba kellene már hagynia a dohányzást. Az persze nem hagyta magát, Sanyibá meg a hátsó ülésen rázkódva akkor először fogalmazta meg magában, hogy ritka egy szar nap ez a mai. És akkor még nem is tudta, mennyire.

Laci, a főnök persze csak tizenegyre ért ki a Toyotával, na persze, neki derogálna Ladával járni, pedig az még most is autó. Sanyibá ekkor már egy órája emelte ki a földet a 15 tonnás Catepillaral, nagyon értette a dolgot, harminc éve gépen dolgozott, persze nem ilyenen kezdte, hanem Weimarral.

Kötbérrel fenyegették a Lacit, azért kellett vasárnap is dolgozni, azt mondta majd kifizeti nekik a túlmunkát, de ebben nem voltak teljesen biztosak. Minek vállal télen ilyen munkát, szinte fagyott a föld, alig lehet haladni. Délre már nagyon éhes volt, tartottak is volna szünetet, de akkor értek ide az IFÁk, azokat meg gyorsan meg kellett rakni, mert órabérben vannak, és még örülhet a főnök, hogy vasárnap is jönnek. Szar nap ez a mai.

Persze azokat helyből kifizette zsebből, minket meg... - gondolta Sanyibá, és a székelykáposztára gondolt. Ekkor hasított belé a szörnyű gondolat, hogy az ételhordó a Nivában maradt, azzal meg az előbb elment vissza a városba a Szabó Feri egy benzinkúthoz gázért. A konténerből ugyanis még péntek éjjel ellopták a gázpalackot, így semmilyen fűtés nem volt, pedig annak lennie kell, olyan mint a védőital meg a mobilvécé: kötelező.

Éhesen folytatta a munkát, most már sűrű káromkodások közt, így ért ahhoz a kábelhez. Persze nem volt rajta a rajzon, reggel megnézték, csak gáz megy itt a földben, de az csak ötven méterrel odébb, a műút mellett. Először nem is gondolta Sanyibá, hogy az kábel lehet, amikor egy kicsit megakadt a markoló kanál csak ennyit mormogott: a kurva anyád! Az emelőkanállal lecsapott mégegyszer. De akkorát rántott a vezérlő botkormányon, hogy az szinte kiszakadt helyéről. Ebben már benne volt az éhség, a fáradtság, Laci a sóher főnök, ez az egész elrontott vasárnap, Pisti - Ágika semmirekellő férje, a Borikával eltöltött 35 év, a szar tévéműsorok, a gázszámla, hogy az orvosnál fél napot kell várnia, az összes hazug politikus, a gazdasági válság, ez az egész elbaszott élet.

Így aztán mikor már látta, hogy a kanál egy elvágott kábelköteget emel ki végképp elöntötte a méreg. Az anyját neki - mondta és a géppel lecsapott újra és újra, ötször, tízszer, egészen addig míg meg nem nyugodott végre. Ekkor nagyot sóhajtott.

Leszállt a gépről, és megnézte az árokban lógó szétszabdalt kábelt. Most elégtételt érzett, diadalt. Sárkányölő Szent György állhatott így a levágott fejű szörny teteme fölött. Sanyibá lihegett és mosolygott, jól esett neki a friss hűvös januári levegő.

Ekkor ért vissza a Szabó Feri a gázpalackkal. Beszerelték, 10 perc múlva már kellemes meleg volt a konténerben. A többi munkás az árok körül ácsorgott, sejtették, aznap már nem kell többet dolgozni. Sanyibá a konténer melegében nekilátott a székelykáposztához, a friss fehér kenyérből nagyokat harapott hozzá, hosszú ideje most először érezte jól magát.

Csak Laci, a főnök anyázott szemközt a laptopja előtt ülve. Nem volt net.

Forrás: haiku575.blog.hu

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

3 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

5 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

6 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

9 napja
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5