berc002009.07.29. 22:42

Harper's Island - one by one

Na ezen a darán is túl vagyok, és bár a befejezés nem jött be, összességében nem érzem kidobott időnek a Harper's Island-re szánt 13x40 percet. A sztori ugye annyi, meg így is lett pár hónappal ezelőtt a meglepő módon az inkább öreges csatornára, a CBS-re szánt sorozat, hogy 1 sziget, 25 ember, és egy gyilkos. Azaz egy nagy banzáj készülődik Harper szigetén, egy ifjú pár házasodni készül, azonban a násznép tagjai hullani kezdenek. One by one. Folytatom a tovább mögött spoilerrel, csak az olvasson, aki látta.

Harper's Island (season 1)

Na tehát ez egy ilyen lightosabb horrorcucc, néhány kisebb szappannal (az elején) megtoldva. Az első rész úgy hallottam, sokaknak nem jött be, nekem igen, tetszett ez a felvezetés, kezdték bemutatni az egyes szereplőket, kissé meséltek a sziget történetéről, amiről kiderült, hogy bizony anno egy Wakefield nevű faszi gyilkolászott előszeretettel. Ráadásul már az első részben hullanak az emberek, ráadásul a sorozat elején még jobb ötletek is merültek a gyilkolások terén a kiborult agyú gyilkosoknak.

Aztán idővel feltűnik a kedveskéknek, hogy hova tűnt x meg y, meg a szemük előtt vágja ketté a leendő menyasszony apját egy bálnadaraboló, szóval bepörög a sorozat. A sziget korábbi gyilkosáról is idővel több dolog kiderül, aztán mindekire megpróbálják rákenni az írók a gyilkos személyét, de én speciel meg sem próbáltam kitalálni, ki az, úgyis valami abszurd, vagy váratlan, vagy ellenkezőleg, kézbevágó eshetőség lesz a dolog. Egy valamit szögeztem le az elején: ha a férj vagy a feleség lesz a gyilkos, akkor nem fogok örülni.

Hát persze, hogy a férj volt... Ráadásul a számomra érthetetlen magyarázattal, meg az utolsó rész eléggé fura volt, így bár a sorozat eleje közt voltak nagyon jó részek, az utolsó egynéhány rész lejjebb húzza nálam kicsit a dolgot. Amúgy a sorozatbeli karakterek egy része tökre jó szerintem, a másik része meg tökre nem jó, meg átlagos, olyan fura.

A színészek nagy részére azért nincs panaszom, eyecandy-kel meg oylan szinten el vagyunk látva, hogy kész. Katie Cassidy (képen) gyönyör, Elain Cassidy szintén nem rossz, Cameron Richardson (Houseban a hermafrodita volt) megint csak jó féle, szóval unalmasabb percekben sem kell az órát nézni, lehet gyönyörködni bennük.

Na összességében tehát, bár kissé csalódtam a végén, de akkor is jó volt, 6/10. Második évad ugye nem lesz, nem nézték elegen.

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

3 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

5 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

6 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5