Fatman2009.08.08. 01:24

G.I Joe - The Movie

Ugyan ki ne emlékezne sokunk gyerekkorának meghatározó hőseire a Joe-kra illetve esküdt ellenségeikre a Kobrákra. Mivel a régi képregények, figurák, és rajzfilmek megfilmesitése manapság divatnak számit a Joe-k harca is elkerülhetetlenül mozivászonra került. Megéri megvenni a jegyet?

Story önmagában ott kezdődik hogy két katonánk Duke és Ripcord csapata megbízást kap hogy szállitsanak el egy a MARS által kifejlesztett nanofegyvert. Igen ám de egy rajtaütés során amit Bárónő irányit a kicsiny konvoj ellen hamar meg is szerzi a fegyvert és ezáltal megkezdődik a fő sztori. Közbelépnek a Joek ugyan de ez mint megszokott a rajzfilmekben is elösször minden zakóznak a Joe-k.

Nagy vonalakban a sztori így kezdődik. Ugyan előzetes trailerek alapján sok jót nem igér (lásd gyorsitó ruha) de ennek ellenére képes volt nyujtani azt a szinvonalat amit egy rajongó elvár. Aki követte a rajzfilmet mint régi valamint a DiC szériát azoknak át jön az az érzés hogy ez bizony tényleg G.I Joe. A sok felszerelés és a Hummerből gombnyomásra előkerülő rakétasor mind idézi azokat amikre jó pár évvel ezelött csak bámultunk a TV elött.

Essen szó egy kicsit a magyar megvalósitásról vagyis a szinkronról. A Kobra Árnyéka? Bárki is találta ki kezébe nyomnék egy szótárat hogy valahogy magyarázza már el nekem hogy egy egyszerű szóbol mint a Rising hogy lesz árnyék? Egy egyszerü webforditó is jobban leforditja a címet! Amúgy meglepő módon a magyar verzió csak a címben szenved kivánnivalót. Párbeszédek és pár magyarra forditott név mint Viharárny (Stormshadow) vagy éppen Kigyószem (Snake Eyes) egy kellemes csengést ad az egésznek és az ősrajongó ha nem is a karakter ruhájáról de a nevéről biztosan felismeri kedvenc vagy éppen utált karakterét.

Lehetne róla még mit írni de nehéz spoilermentesen megtenni azt ezért inkább hanyagolnám ezt az opciót. :) A Felcsendülő "Yo Joe" csatakiáltás és Kobra parancsnok kissé szinpadiasra sikerült belépője kész felüdülés volt az egész filmben és egy magam fajta rajongóban feltörtek az emlékek hogy még mindig az öreg Parancsnok számit a világ leggonoszabb karakterének bárki bármit is mond! Egy mozijegyet és a ráforditott közel két órát megéri ráfoditani hiszen a Transformershez hasonlóan az első részt itt is eltalálták. No de mi lesz a másodikkal?

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

3 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

5 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

6 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

9 napja
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5