IMHO: Resistance: Fall of Man (PS3, 2006)

Alapozás: A story egyfajta alternatív második világháborút tár elénk, amelyben nem a tengelyhatalmak és a szövetségesek akasztottak bajszot, hanem vörös barátaink földjén ütötte fel a fejét egy "járvány", amelynek csak nem áldozatául esett az egész világ. Ez a valami a Chimera, amelynek sokféle megjelenésével találkozhatunk ebben a Scifi FPS-ben.

Gondolatok: A játékot elindítva először a puritán menüt szemlélve nem sok jót vártam ettől a mai gyereknek nem igazán mondható játékról, amely mellesleg már a maga idejében is képes volt megosztani a platform rajongótáborát, hát még akkor velem mit fog tenni így három év távlatából... Aztán jött az intró és rögtön megenyhült a szívem. Nem a szokásos katonás, zsoldosos, világháborús lövöldét kaptam, hanem valami sokkal bővebbet. Egy friss scifi storyt, amelyet tökéletesen ötvöztek a 40-es, 50-es évek háborús hangulatával és amely szépen fejezetről fejezetre bontakozott ki előttem. Az ellenfelek, eredetiek, változatosak, a fegyverekre pedig aztán tényleg senkinek egy szava sem lehet, hiszen a Ratchet and Clank sorozatot készítő Insomniac már az említett sorozatban is bizonyította, hogy az ötletes fegyverek megalkotásában verhetetlenek és itt sem hazudtolták meg magukat.

A játékmenet elsőre kicsit furcsa volt, mert amíg az első pár fejezet után nem áll be a storyban egy fontos fordulat, addig a ma már alapnak számító HP regenről teljesen le kell mondanunk. Ami pedig még érdekesebb még elsősegély csomagok sincsenek, amely egy a régi konzolos hagyományokat idéző checkpoint rendszerrel ellátott játéknál (pályánként 1-2 save) nem volt éppen szívderítő, de a teljes HP visszatöltődést később is elfelejthetjük, hiszen az életünk utolsó még el nem fogyasztott negyede termelődik vissza magától.

Amint túltettem magamat az első 3 döbbeneten, nevezetesen a HP regen hiányán, az elhalálozást követő majdnem vagy teljesen elölről induló pályáról és az eleinte az ellenfelekre majdnem hatástalan fegyverünkön, közelebbi kapcsolatba kerültem végre a grafikával. A játékot még ma sem mondanám csúnyának, igaz a fejlesztők csak nagyon rövid pályákat tettek a játékba, valóószínűleg a kevesebb memóriaígény miatt, de mai szemmel is egy jó 8-as grafikai szintnek tekinthető a program, bár a pálya design az első Medal of Honorok kihalt szobáit idézi a folyamatos folyosókban futkosásokkal együtt. Apropó folyosók, az elején nagyon féltem, hogy a játék pályái nem lesznek elég változatosak de ez a félelmem hamar eloszlott. Az egyes helyszínek grafikailag és hangulatukban jól elkülönülnek egymástól noha a színviláguk elég hasonló marad egészen a játék végéig.

További érdekes momentum volt számomra, hogy a trükkös fegyvereknek és a nagyszámú ellenfélnek köszönhetően a manapság oly divatos, a fedezékből kukucskálva leírtunk mindenkit módszer abszolút nem működik, sokkal inkább a kis csoportok rendezett letámadását részesíti előnyben a játék.

A pályák összefűzését cutscenekkel oldották meg, amelyek szintén az előző generációt idézik, kevés ingame és kevés CG animáció, több narráció és állóképek, valamint hősünk az egész játék alatt néma csendben van (lehet hogy ebben az alternatív múltban az amerikaiknak elvitték a nyelvét).

IMHO: A Resistance első részén sok helyen meglátszik már az idő nyoma, mint amilyen az elavult cp rendszer, a kopottas pálya design vagy az idejétmúlt átvezetők, de mindezek ellenére még ma is kötelező darab kiválóan kitalált fegyvereinek és egyedi világának köszönhetően. Ha pedig zárásnak még pontot is kellene adnom, akkor még mai szemmel is egy 8-t nyomnék a játékra (0-10es 20fokú skálán)