atka2010.10.20. 19:30

Best of!

Best of Boss Fight !

Akkor folytatnám a tegnap elkezdett sorozatot. Mint a címből is kiderül ma a főellenfelekhez fűződő emlékeket felelevenítő listát állítottam össze szintén a teljesség igénye nélkül. Lesznek játékok melyek többször szerepelnek majd a listákon , ugyanis kellemes emlékek fűznek hozzájuk. A lista teljesen szubjektíven és még csak véletlenül sem sorrendet felállítva készült . A sorszám csak a könnyebb beláthatóság miatt került a játékok elé. Akkor lássuk!

Hanggal tessék megtekinteni!

1.Ismét egy régi nagy kedvenc .

2.Igen , megint a MGS

  1. Egy nem túl régi emlék
  1. Nejem kedvence .
  1. Grandiózus ( kb negyvenedjére sikerült ).

6.Egy igaz barát ( a mai napig ).Bár nem klasszikus Boss harc mégsem hagyhattam ki.

  1. Egyik nagy kedvencem( ez sem volt egy könnyű harc).
  1. Jó pár órám rá ment.

.

  1. Megelőzte a korát.

10.Nem bírtam kihagyni ( meglepően könnyű volt ).

+1. Ínyenceknek ( True Ogre )

Persze tudnám még folytatni , de az időm véges. Nem mondom hogy ezek voltak a legnehezebbek, de ahogy a cím is mutatja (számomra ) feltétlenül a legjobbak között vannak.

Hamarosan folytatom Best Of sorozatomat, egy újabb témával.

Köszönöm hogy benéztél .

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7