FredPerry2012.04.10. 20:10

Egész napos pozitív energia!

Na persze nem a televízióban látható Luigi, vagy ki a gyász által reklámozott pozitív energia és kétszázezerszeres pénzbevonzó energia. Egy szimpla véletlen, vagy talán csak eljött végre az én időm.

Már csak pár óra választ el attól, hogy vége legyen a mai napnak és akármennyire is gondolkodom, semmi negatívumot nem tudok felhozni a mai napra! Persze nem nyertem lottón (mivel nem lottózom) és más egyéb módon sem szakadt a nyakamba egy valag lóvé, de a körülményekhez képest minden tetszett a mai napban és a mára eltervezett dolgokat sikerült teljességgel pozitív módon végrehajtani, igaz nem voltak hatalmas elvárásaim a mai nappal szemben. Ez úton idézném egyik legjobb barátomat, aki egy nyaralás alkalmával a "Mi a terved a mai napra?" kérdésre mindösszesen annyit felelt, hogy: "Kéne valamit enni, meg egy cigi sem ártana." Azért ennél több mindent szerettem volna ma összehozni.

Egy nem túl késői ébredés után elkezdtem a napomat, folytattam az Assassin's Creed-et, aztán fel-alá ugráltam a lakásban az elég hangosan szóló zenéimre. Kitöltöttem egy Bemutatkozót itt Gamer365-ön, zavart, hogy csak egy aprócska idézet foglalta el a helyet. Így már kicsit szimpatikusabb a helyzet. Később a kezembe vettem a telefonomat és úgy döntöttem, hogy változtatok egy kicsit. Elsődleges célom az volt, hogy üzenetjelző hangot váltsak, kezdtem unni a régit. Révén, hogy egy Apple termékről beszélünk, sajnos ez nem kivitelezhető egy sima másolás-beillesztés kombinációval, bár, hogy őszinte legyek egyáltalán nem bánom, hiszen különös szórakoztatással tölt el, ha valamire rá kell jönnöm, nem mások mondják meg, vagy csinálják meg nekem. Kis idő múlva sikeresen leváltottam az SMS hangot, mégpedig arra a "csipogásra", amikor feloldunk az Xbox-on egy új Achievement-et! Tudom ez elég kocka dolog, de szerintem rendkívül mókás.

Következő lépésként apró módosításokat hajtottam végre, melyeknek igazából funkcionális jelentőségük nem akad, ezek inkább csak vizuális változások, mint például az ikonok 5 oszlopban való elhelyezése a gyári 4 oszlopos megoldás helyett. Továbbá egyéni ikon-elrendezési módok és az ikonok nevének megváltoztathatósága. Most már látom a készüléket USB eszközként a számítógépen, emellett pedig a Total Commander segítségével a Hálózati helyeknél bele tudok tekinteni és piszkálni a telefon rendszerébe (ez szükséges volt az üzenetjelző hang váltásához is).

Végül csak kíváncsiságból beírtam az AppStore keresőjébe az "xbox" szócskát, majd kiválasztottam egy számomra igen szimpatikus alkalmazást, melyet sikeresen fel is telepítettem és az Xbox Live account-ommal üzembe is helyeztem. Rendkívül szórakoztató és helyenként még hasznos kis alkalmazás, köszönet érte a készítőjének. Megtekinthető az éppen elérhető/nem elérhető ismerősök listája, meg tudjuk nézni benne a saját, illetve a barátaink játék listáját, valamint írja azt is, hogy ki mennyi pontot szedett ki belőle. A játék nevére nyomva előhozhatjuk az Achievement listát, majd azokra rányomva kiírja, hogy mit kell tennünk érte, hogy magunkénak tudhassuk azt. Ezután lehetőségünk nyílik rá, hogy tudomásul vegyük és "leokézzuk", vagy megtekintsük YouTube-on, további segítség formájában. Egyetlen "hibája" van, az is inkább csak egy kis esztétikai gond, a reklám-sáv, ami egyből szemet szúrt, de pár perc használat után már egyáltalán nem volt zavaró.

Továbbá úgy néz ki holnap reggel jön a postás, hoz nekem egy Dead Space 2-t, cserébe viszont holnap fel kell majd adnom a Red Dead Redemption-t, amit nem bánok, hiszen a Dead Space első része nagyon bejött, míg ez a western nadrágba átültetett GTA-klón annyira nem. Rosszat nem tudok mondani róla, hiszen jók a feladatok és a grafikája is igencsak meggyőzött, de sajnos ez a műfaj nem az én világom. Idővel majd lehet beszerzem újra, ha megjön hozzá a kedvem, egyelőre viszont jobban el leszek a DS2-vel. Az este hátralevő részében elfoglalom magam az AC-vel, majd pedig befekszem tv-t nézni, ha találok valami értelmes adást - amit sajnos mostanában nem igazán lehet. Utolsó esélyem a Comedy Central, de szerencsére abban még sosem csalódtam.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==