rozsomak2012.05.03. 00:54

Serj Tankian ötlethiányban

Nos igen, körülbelül egy hónapja szereztem tudomást arról, hogy Serj ( aki nem tudná ki Ő az kattintson IDE ), egy új Single-ön dolgozik, ami meg kell mondjam igen feldobott, mivel nagy rajongója vagyok munkásságának, már a System of a Down-nal töltött időszakában is csíptem a hangját, illetve azt az őrült stílust, mellyel előadta számait. Bizakodó voltam, ugyanis eddig még nemigazán hallottam tőle gyenge alkotásokat, bár azt nem mondanám, hogy jót tett neki a System-től való elszakadás, mivel ez nem is igaz, másfelől a zenekar számait majdnem 90%-ban Daron Malakian írta és én, az ő zenei stílusával jobban szimpatizálok.

Szóval, elérkezett a várva-várt nap, május elsején meg is jelent a szám, egyből kattintottam is a videómegosztókra, hogy hallgathassam, mi is sült ki belőle. Miután a szám a végéhez ért, végtelen mennyiségben érzetem egyfajta hiányérzetet. Ez a szám, igazából amekkora beharangozásoknak örvendett, elvárásaimnak nem-igen sikerült megfelelnie, valahogy képtelen voltam egyesülni a számmal és átérezni a zenei értékét. Na, azért továbbra sem kell félreérteni, nem lett ez egy rossz szám, csak azért érezni, hogy Serj mellől, igenis hiányoznak a System tagjai, elmaradnak azok az igazi ütős és maradandó hangzások, amiket képtelen az ember napközben kiverni a fejéből.

Kérdésem hozzátok, kedves kommentelőkhöz irányul, miszerint: Ti, hogy látjátok, valóban legyengült Serj teljesítménye, vagy ez csak egy egyszeri "baleset" volt?

Én azt mondom: FUCK, LET'S FIGURE IT OUT!

Ja és persze maga a szám

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

5 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

7 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

8 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5