Titto2013.06.06. 15:47

Károsult vagyok!

Már több mint két éve nem írtam új bejegyzést (ennek több oka is van, ezt majd kifejtem később, ha lesz rá igény) és sajnos a jelenlegit is egy negatív tapasztalat miatt alkottam meg.

Az oka pedig nem más, minthogy egy gerinctelen embernek sikerült "ellopnia" az egyik játékom.

A történet:

Néha a jatekaim.hu-n szoktam adni, venni, cserélgetni a game-ket. Éppen volt egy cserére szánt Max Payne 3-am. Egy Kulkanov nevezetű felhasználóval sikerült is megalapozni egy esetleges cserét az ő ACIII-mára, érték egyeztetéssel postai úton keresztül. Mivel nekem kevesebb + értékelésem volt, így én adtam fel elsőként a megbeszéltek szerint. Pár nap múlva vissza is jelzett, hogy megkapta a csomagot, minden rendben és a következő napon már adja is fel az AC III-at.

Nos ezt én azóta is várom. Az első pár hétben még reménykedtem, hogy meg hozza a postás, de sajnos nem csengetett kétszer..

A remény azért is volt meg, mert az elején még válaszolgatott a srác, hogy van egy ismerőse a postán és hogy a szokatlan időjárás miatt csúszhat a kiszállítás, vagy azt, hogy ha esetleg nem jönne meg visszaküldi az én szoftvermet, de sajnos ezek üres ígéretek maradtak.

Mindez már lassan két hónapja történt.

Már lassan 18-20 éve vagyok gamer és ezalatt sok játékomat adtam, vettem és cseréltem el minden probléma nélkül.

Mit tehettem? Semmit, azon kívül, hogy írtam a már említett honlap központi email címére ahonnan szintén azóta is várom a visszajelzésüket. Eredménye tehát, mint halottnak a pofon.

Szerencsésnek mondhatom magam? Nem, de sajnos gondoltam, hogy egyszer el kell jönnie ennek. Olyan ez mint a motorosoknál, hiszen a többiek nem tekintik igazi motorosnak azt, aki még egyszer sem bukott. Senki nem várja és nem akarja, de valahol a lelke mélyén tudja azt, hogy ha tovább folytatja, egyszer úgy is bekövetkezik.

Félreértés ne essék én most nem panaszkodni akarok, vagy vissza szerezni a játékom, hiszen szerencsére nekem nem kottyan meg egy egy játék elvesztése, de valakinek igen.

Szóval csak figyelmeztetni akarom a fiatal gamereket és persze azokat, akikkel még nem történt ilyen, hogy ha lehet mindig, inkább személyesen oldják meg a dolgot, ha pedig, ez nem megoldható csak is régi ismerőssel oldja meg, akiben megbízik, ha pedig még ez sincsen meg akkor inkább hagyja a fenébe a cserét, vásárlást, eladást.

Most pedig leírom az említett srác nevét és az adott honlapon használt nick nevét, hogy tudjátok kit kell elkerülni, valamint, hogy eggyel kevesebb gerinctelen gamer garázdálkodjon.

*"Kulkanov"

Balogh Tamás Bálint

2400 Dunaújváros*

És te, kedves Bálint, aki esetleg olvassa ezeket a sorokat most, csak annyit üzennék neki, hogy remélem kiélvezted a lopott játékom minden percét, de azt ne felejtsd el, hogy egyszer mindenki átkerül annak bizonyos nemi szervnek a rossz végére és akkor keményen torokra fogod venni.

Nyugodtan osszátok meg ti is a tapasztalatitokat. Kíváncsi vagyok, hogy kivel, hogyan történtek még hasonló dolgok. Sajnos tudom, hogy elég sokan vagyunk.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7