Matild2014.09.25. 18:38

Gyűjtögető életmód

Megvan a jubileumi idő/pénzpocsékolás.

Aki esetleg még nem unja a videojátékos kollekciókról készített bejegyzéseket nézni, annak talán örömmel tudok szolgálni azzal, hogy frissítésre késztetem, a már több, mint 4 évvel ezelőtt, ugyanilyen post-al fagyasztott blogomat.

Mindennek apropója, hogy gyűjteményem elérte a 200. dobozos játékot, ami júzer kocka szívemet igencsak nagy örömmel tölti el, még ha tudom, hogy soha nem lesz elég időm mindezen élvezetekre, és ezzel csak még kevésbé tudom majd levakarni a "no life" címkéket. Pedig ha van valami, ami miatt életem végéig felhőtlen gyermekként érezhetem magam, és jó szájízzel akarok visszagondolni, az ezen hobbi és kultúra iránti szenvedélyem, ami végigkísér már kis pöcsös korom óta. A videojáték pedig egy kortalan dolog, szóval ez van drágáim.

Na, de akkor jöjjenek a képek, annyi hozzáfűznivalóval, hogy N64, PS2, DC, 3DS, PS Vita és Wii U konzolok még nincsenek a háztartásban, de mindenképp tervben vannak. A PS4 sorsa majd akkor válik el, ha már lesz rá elegendő, engem érdeklő játék.

A SNES-N64-PS-DC az a határvonal, amire még visszanézek, mint retro gaming, de mindössze pár klasszikus és nagy kedvenc miatt, a nosztalgia okán. Ezeken nőttem fel, de ma már nem tudnám őket úgy élvezni, mint anno, így nem is erőltetem a keresésüket/beszerzésüket.

A képeket inkább linkelem, hogy átlátható maradjon, mert itt csak csúnyán összetömörítené.

Super Nintendo és Nintendo 64 játékaim:

Click!

Nintendo GameCube játékaim:

Click!

Nintendo Wii játékaim:

Click!

Nintendo Wii U játékaim:

Click!

Game Boy, Game Boy Color és Game Boy Advance játékaim:

Click!

Nintendo DS játékaim:

Click!

Nintendo 3DS játékaim:

Click!

Dreamcast játékaim:

Click!

PlayStation játékaim:

Click!

PlayStation 2 játékaim:

Click!

PlayStation 3 játékaim /1/:

Click!

PlayStation 3 játékaim /2/:

Click!

PlayStation 3 játékaim /3/:

Click!

PlayStation Portable játékaim:

Click!

PlayStation Vita játékaim:

Click!

Ennyi lett volna, fiúk-lányok.

Köszönöm, ha benéztél.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7